A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Goda Gertrud: Emlékművek születése Miskolcon (1945–1960)

6. kép. Varga I. Pál amatőr művész (?) 7. kép. Kocsis András: Petőfi, 1951 Petőfi, 1948 (Pereces Ált. Isk.) (Petöri tér) (A szerző felvétele, 1999) (HOM HTD Adattár) sokat változott. A szobor mögötti látvány még felidéz valamit a művész eredeti szándékából, hogy az szervesen illeszkedjék a földszintes műhelyekkel, boltokkal lezárt kis, trapezoid térre, még akkor is, ha nem szűnik meg körülötte a fa, a szén, a széna vagy más szegényes portéka árusítása. A tér súlypontjába állított mű ünnepi méltóságát eredetileg is, és most az átépítés után is a szintkülönbség hangsúlyozza. A statikus kiállás az örökkévalóság érzetét kelti, s igazi művészi leleménnyel éri el a szobrász azt, hogy ugyanakkor az mozgalmas is legyen és lendületet árasszon. Bizonyára megihlette Kocsis Andrást a Petőfi szempontjából hiteles tér és szerencsésen túl tudott lépni a már megszületett számtalan jó, de legalább annyi sekélyes Petőfi-ábrázoláson is. Az egykor gondosan kiválasztott miliő mára elhagyta Petőfijét. A lebontott házak a szobrot magára hagyták, s ez indokolta tulajdonképpen a környezet újbóli megrendezését, aminek az eredeti művészi koncepcióhoz s így magához a költő alakjához már nem sok köze van, csak ürügy egy építészeti ötlet megvalósulásához. Az emlékmű új, dagályos környezetével elvesztette atmoszféráját, azt ami a népfi felmagasztalásának természetességét hordozta. Medgyessy Ferenc is ekkor dolgozott a Debrecenben felállításra kerülő Petőfiszobrán. Tudatosan próbálta elvetni a plasztikai mozgás klasszikus elvét, s ezáltal az időtlenség mindig aktuális érzetét próbálta hangsúlyozni, amit a magyar szobrászatban igazán ő vitt tökélyre. Legutolsó alkotásainak egyikét is ebben a szellemben alkotta 1957-ben éppen Miskolcra, nevezetesen a Herman Ottó-szobrot. (Erre a későbbiekben még visszatérünk.) A kontraposzt elvével ellentétes, azaz inkább annak helyébe lépő új 503