A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

Hallom azt is, hogy - Te nem félsz a hidegtől - a tél valamely táján ide is eljössz. Akkor remélem egy hosszabb beszélgetésben áttarlózzuk ismeretségünk immár több mint ötven évét. Addig is szeretettel üdvözöllek és a jóbarát szívével ölellek Lajos 20. László Gyula Szalay Lajosnak 1980. III. 9-én Szalay Lajosnak elküldöm az Ómagyar Mária Siralomhoz készült rajzainak bemutatását. A Művészet c. folyóirat kért reá, amelyik Szalay számra készülődik. Mivelhogy elhatároztam, hogy semmiféle új munkát nem vállalok - nyakamon a határidők - tehát elvállaltam s megírtam és most elküldöm neki a conceptust, amely a végleges leírásakor csak árnyalatnyit változott. Kérem írja meg, ha tévedtem volna, még talán lesz időm kijavítani. Lajoskám! Indítom levelem, bocsátom útjára... Lásd mibe keveredett megint barátod? Hát lehet azt mondani egy ilyen felkérésre - a Művészet részéről - hogy nem, mert nincsen időm? Ugy-e nem lehet! Remélem ezek nem csinálnak bélyeggyüjteményt rajzaidból, mint tette a Kortárs. Az lenne a jó, ha mind a hét rajzot lehoznák. Van a rajzok közt néhány mozzanat, amit nem értek elég világosan, ez kitűnik a szövegből is, ha kiokítanál megköszönném! Két hónapot voltam most Zsennyén, a művésztelepen ősfák közt és áthatolhatatlan csendben, még az is jóérzés volt, hogy néha a szellő áthozta a szomszédos istálló trágyaillatát. Más ez mint az autóbüz! Esténként a hidegben a csillagos ég káprázott felettünk. Én könyvet írtam a Szent László legenda falfestményeiről, és folytattam „Az Ács Fiának Evangéliuma" című linoleumsorozatomat, ami most már - talán - befejeződött, 30 nagyméretű linóval. Természetes, hogy vannak köztük igen jók, jók és gyatrák. Ez utóbbiakat talán újrametszem, vagy egyszerűen kihagyom! Mindössze négy sorozatot nyomatok belőle, magunknak, leányomnak, fiamnak és egyet nézdegélésre. Lehet, hogy egy ötödiket is nyomatok a pápának, bár rossz híreket hallottam felőle, állítólag megkérdezte, hogy a gyulafehérvári püspök - Romániában - miért magyar? No még csak az hiányzik, hogy az erdélyi színmagyar katolikus egyház feje román legyen. Várok tehát a pápai ajándékkal. Holnap cseh Komáromba és Érsekújvárra megyek, majd a jövő héten Bécsben leszek, oda hívott meg a Néprajzi Tanszék egy előadásra. Aztán Maricával együtt elmegyünk egy hétre Spanyolországba (IBUSZ út), majd a nyáron Turkuba megyek (Finnugor kongresszus), aztán szeptemberben Münchenbe s októberben Szófiába. Ezzel azt hiszem vége is lesz külföldi útjaimnak, mert nyugdíjba megyek s egy nyugdíjas már „nem érdekes". Délamerikai utam elmarad, mert azok az őrültek ott „nemzeti hőst" akartak belőlem csinálni, aki életét Erdély felszabadítására szenteli. No, gondolhatod, még csak ez hiányzott volna nekem! Most majd két kisebb szobromat bronzba öntetem, hadd legyen hagyatékomban amin osztozhatnak Gyermekeim. Ujabban hosszabb út után fáradok, lihegni kezdek, megyek is majd orvoshoz, bár egyre ritkábban vesz erőt rajtam a légszomj. Lajoskám: gondolom, hogy ki tudsz igazodni a Mária siralom szövegén! Tudva-tudatlan remeket alkottál! Az Isten áldjon meg érte. Ha beszélsz Püskivel mondd meg, hogy még 30 példánnyal tartozik a Honfoglaló könyvből, adja már postára, hiszen megígérte! S ez jár nekem, mint „szerzői tiszteletdíj". Mikor jössz Lajos? írj erről is, hogy a lehetőség szerint legyen akkor szabad időm! Olyan szép lenne, hogyha az eddig tervezett munkáimat egymásután meg tudnám csinálni, fogynának a feladatok s a végén dolgom végeztén - elmennék én is „az örök világosság" hónába. Olyan szép temetése volt szegény Endre Bélának:

67 a búcsúztatás latin nyelvű volt s a régen hallott igék meghatottak, a „Circumdederunt..." megrázó volt, a szöveg egyhangú gregorián kántálása ellentétben volt a tartalom keserű drámaiságával s az efajta feszültség mindig összeszorítja az ember szívét. Lajoskám: végére érek a papírnak, igaz szeretettel és bámulattal gondolok reád és boldog vagyok, hogy kicsi népünknek nagy művészét tisztelhetem benned és barátomat! Kézcsók Feleségednek. Maradtam szeretettel: László Gyula Számomra nem világos az előtér álló, kalapácsos alakjának megjelenítése, mintha nem venne részt a cselekményben, mintha „mosom kezeimet" mozdulatával fogná le kalapácsos jobbját. Talán titkos pillantást is vált a Felfeszítettel, mintegy bocsánatkérőt. Ezek a nem megmagyarázott mozdulatok, arckifejezések teszik mélyen emberivé Szalay rajzait: az embertelenségben is felcsillan egy pillanatra a tiszta ember, a megbánás, sőt a szégyen. A rajz világosan két rétegre bomlik: a háttér pókháló finomságú vonalrétegére és az előtérben álló alak vaskos tollvezetésére. Endre Béla (1870-1928) festőművész. 488