A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

több: szenvedélyesen gyűjtött kéziratokat s a kézirat fontos megnyilvánulásaként leveleket. (Erre mutat példát a közlemény végén a 28. és a 29. levél is.) László Gyulának fontos a levél, a levelezés, mert ahogyan írja Szalaynak (1976. I. 15.) a Kecskeméti Művésztelepről: „barátaim a levelek. Ezekben beszélgetem ki magamat". Nem így Szalay Lajos, akinek többszöri költözésekor (1946: Párizs, 1948: Buenos Aires, 1959: New York, 1988: Miskolc) fogyhattak, elkallódhattak a levelei. Valószínűsíthető az is, hogy az ő számára korántsem volt a leveleknek, a kéz személyes vonásának oly fontossága, mint a kéziratgyüjtő barátjának. Kettőjük 1970 és 1991 között, tehát két évtizedet átfogó levelezése mindkét alkotó portréjának releváns elemeit tárja elénk a személyes jelenlétükkel fölerősítve, hiszen a hétköznapok gondjaiból ugyanúgy építkeznek a leveleikben, mint melengető ifjúkori, főiskolai közös emlékeikből. A levelek formájánál, szerkezeténél a szokásos részeket (megszólítás, tárgyalás, elbúcsúzás) regisztrálhatjuk. László Gyulánál még az ő megszokott formulájaként azt is, hogy néhány soros bevezetőt, előképet ad az elkövetkező levele tartalmáról. Mintha függöny elé vonná megrövidítve, tömörítve, sokszor expresszív üteműre hangolva mindazt, ami egy vagy két sűrűn gépelt oldalon a bevezetés után következik. Olyan ez, mintha egy kikiáltó (maga a levélíró) előmondaná a levele tartalmát, olyan, mintha magának vezérfonalként, élőbeszédbe fogva irányt szabna, mondandójának medret alakítana - előre. Szalay legkorábbi levelei autográf, fekete tintával írottak,

2 majd gépiratok is előfordulnak közöttük. Ő az újévi üdvözlőkártyáit (természetesen egy-egy rajza díszíti azokat) is fölhasználja arra, hogy a szimpla jókívánságokon túl egyéb, az adott pillanatban és élethelyzetben fontos közlendőket is papírra vessen. Mindkét levelező hitt a barátságban, őszinte tisztelettel becsülték egymás munkásságát, művészi eredményeit. László Gyula generációjuk nagyformátumú rajzolóját tisztelte, ünnepelte Szalayban, ő pedig László Gyulában nagyon sokra tartotta a magyarság életének-történetének-müvészetének elhivatott, az ő számára teljes mértékig hiteles kutatóját. A rajzait is szerette, nemcsak 2 Hálásan köszönöm a levelek közlésre való átengedését és egyéb hasznos segítségét dr. László Emőke művészettörténésznek. 464