A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Csíki Tamás: A kassai zsidóság a Holocaust idején

20%-a).

3 Mindez azonban újabb megosztottságot eredményezett, mivel a vagyonos nagy- és középpolgári réteg mellett (Kassa kereskedelmi centrum jellege a két világháború között számottevően erősödött, s Kelet-Szlovákia forgalmi központjaként és a kelet-nyugati vasúti fővonal első számú csomópontjaként a kárpátaljai, szlovák és csehmorva területeket kötötte össze, ami a gazdaság egyéb ágaira is ösztönző hatással volt), növekedett a helyi gazdasági és társadalmi struktúrába beépülni képtelen, asszimilálatlan, önálló etnikai sajátosságokkal rendelkező s a keresztény és az izraelita közösség által is idegennek tekintett zsidók száma. Mindehhez járult az új állam e felekezettel kapcsolatos állásfoglalásának és politikai gyakorlatának alapvető változása. A csehszlovák alkotmány, elsősorban a magyarság arányának csökkentése céljából, a zsidóságot önálló nemzetiségnek minősítette, a korábbi nemzeti-kulturális asszimilációs „kényszer" megszűnt (emellett az új köztársaság liberálisabb berendezkedése gátat szabott a politikai antiszemitizmusnak), s mindez az említett demográfiai-szociális különbségekre épülve, a korábban sem teljes és ellentmondásokkal terhelt asszimilációs folyamatot törte meg. Ennek jele, hogy 1921-ben Kassa izraelita népességének 60%-a (5275 fő) zsidó nemzetiségűnek vallotta magát (aminek semmilyen nyelvi feltételt sem szabtak), míg szlováknak 20,4 (1798 fő) és magyarnak csupán 14,7%-a (1290 fő), amit persze nem a valós identitás, mint inkább a társadalmi vagy gazdasági érvényesülés nagyobb lehetősége motivált.

4 Ezt igazolhatja, hogy a nemzeti alapon szerveződő pártokra (a Zsidó Pártra és a Zsidó Gazdasági Pártra) mind az országgyűlésen, mind a helyhatósági választásokon kevesebben - elsősorban az orthodox hitközség tagjai közül - szavaztak: az 1920-as képviselőházi és szenátusi, valamint az 1923-as helyhatósági választásokon kb. 1600 fő, az 1932-es helyhatóságin 1050 fő (a választásra jogosult izraelita felekezetűek 35-40, illetve 25-26%-a), aminek révén nem csupán a parlamentben, de a városi önkormányzatban is (utóbbiban 2-3 képviselővel) csak minimális politikai képviselettel rendelkezhettek. (Viszonylag nagyszámú izraelita szavazatra számíthattak a baloldali pártok, illetve a magyarsághoz asszimilálódott, s önmagát felekezetként meghatározó zsidóság körében a Magyar Nemzeti Párt, valamint az 1921 és '24 között működő, a jómódú középrétegek által alapított Egyesült Polgári Párt is, ami a kassai zsidóság állandó vitákkal kísért politikai megosztottságát jelzi.)

5 A korábbi asszimilációs folyamat megrekedése, s mivel az új államhatalom nem támasztott ilyen igényt, valamint a lengyel és szovjet-orosz területekről betelepedők nemzeti orientációjának hiánya, a magyar izraeliták esetén ennek lazulása Kassán is a zsidó azonosságtudat erősödéséhez vezetett, s a cionizmus számára teremtett bázist. Egy sor cionista szervezet helyi csoportja alakult meg a városban (Mizrachi, Betar, Hásómér Hácáir, Wizo), melyek a héber nyelv oktatásával, az ifjúság képzésével vagy a nők munkára nevelésével egy új, a leendő zsidó államhoz kötődő identitás kialakítását célozták. Hasonlóan nőtt a szerepe az egyéb izraelita társadalmi, szociális és kulturális, illetve rétegszervezeteknek (Zsidó Kaszinó, Hakoach és más sportegyesületek, a B'nai B'rit szabadkőműves szervezet Concordia páholya), több, jiddis, német, magyar és szlovák 3 Kovács Éva: A hontalanság ötödik éve: 1922. Kassa. Medvetánc. 1988/4-1989/1. 42-50; Magyar Statisztikai Közlemények 108. köt. 42-43. 4 Kovács Éva: Zsidók válaszúton. In: Varietas Históriáé. Tanulmányok Juhász Gyula 60. születésnapjára. Budapest, 1990. 137-41; Uő: Disszimiláció, zsidó azonosságtudat, regionális identitás Szlovákiában (19201938). Régió. 1991/2.68-72. 5 Kovács Éva: Választói magatartás mint a nemzeti identitás mutatója Kassán a két világháború között. Régió. 1993/3. 81-84, 88-90, 98-103. 388