A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

kerítés. A református temetőben, így az avasiban is erre szórványosan találunk példát, sokkal gyakoribb volt a katolikus temetőkben. Említést érdemel a sírhasználati jog, amely akkor „nagyvonalúbb" volt. „Úgy a családi sírboltokhoz, mint a magán sírhelyekhez való tulajdonjog az egyes utódok birtokában marad mindaddig, míg az illető terület temetkezési helyül szolgál. Ezen tulajdonjog sem az utódok, sem az örökösök által idegenekre semmi szín alatt át nem ruházható. Egyenes utódok hiányában a családi sírbolt vagy magán sírhely területéhez való tulajdonjog az utolsó hulla elhelyezésétől számított 60 év lefolyása után az illető sírkerttulajdonos birtokába megy át."

33 A rendeletnek megfelelően a családi sírhelyeken - főleg, ha azok tartós kőből, vagy később nemesebb anyagból készültek - akár három-négy generáció nevei olvashatók, átívelve másfél évszázadot is. Amikor megmarad a régi sírkő, s arra nyilvánvalóan már név- és évszámadatok kerülnek, akkor kiszámítható, hogy a család utolsó képviselője is több, mint fél évszázada elhunyt, a család tehát kihalt. Ebben a temetési jogban, illetve gyakorlatban számos változás, módosítás történt az eltelt fél évszázadban. A ma érvényes temetési hely feletti rendelkezési jog egyes sírhelyek esetében 25 év, kettős sírhely esetében az utolsó koporsós temetéstől számított 25 év, sírbolt, ill. kripta esetén 60 év, urnás temetkezés esetén 10 év időtartamot határoz meg. A rendelkezési jog ezen belül újra megváltható, ellenkező esetben a sírhely újra temethető.

34 Ez az oka annak, hogy a régi sírhelyek, sírjelek rohamos gyorsasággal kopnak a temetőkben, tehát a temetők képe átalakul, miközben számos olyan emlékhely szűnik meg, amelynek megtartása és gondozása várostörténeti szempontból indokolt és fontos lenne. Amikor a sírok „újratelepülésének" folyamata a 19. század végétől nyomon követhető, ezzel egy időben az is dokumentálható, hogy vagy a temetés időszakos szüneteltetésére kerül sor a temető „telítettsége" miatt, vagy a temető bezárására. A miskolci sajtó a 20. század elején gyakorta foglalkozott az avasi temető felszámolásával, és a Szentpéteri kapuban új köztemető nyitásával. Az avasi sírkert többnyire az Avasrendezés és az idegenforgalom útjába állt. Némely elképzelés nem tudta összeegyeztetni a pincék és vendéglátóhelyek vigalmát a temető megkívánta nyugalommal. Az avasi temető sírjainak rongálásáról már 1884-ben jelent meg újságcikk.

35 Ezt követte a rendezésre vonatkozó elképzelések gazdagsága, hiszen az Avast minden újságíró és pincetulajdonos egyaránt magáénak érezte. Az első, megszüntetést sejtető újságcikk 1918-ban jelent meg. „Az avasi temetőt be akarják szüntetni" - adta hírül az Ellenzék. Felmérik, hogy mennyi a temetőben az összes sírhelyek száma. Egy-egy sírhelybe hány temetés történt, s ha a temetőt be kell zárni, van-e a református egyháznak másutt olyan helye a város külterületén, ahol temetőt nyithat.

36 Amikor Miskolc város polgármestere a város 1912. évi közállapotáról a közgyűlés előtti beszámolóját megtartotta, a temetők ügyéről a következőkben fogalmazott: „Tanácsunk tevékenysége e téren oda irányult, hogy temetőink úgy egészségügyi, mint rendészeti és városfejlesztési szempontból sok tekintetben kifogásolható állapotára, e kérdéssel kapcsolatos minden intézmény megoldásával, gyökeres orvoslást találjon. Tanulmányokat tett a köztemető és fakultatív ravatalozó létesítésére vonatkozóan és a kész anyag birtokában abban a helyzetben van, hogy megfelelő időben e nagy kihatásokkal járó mű létesítése tárgyában a törvényhatósági bizottságnak előterjesztést tehet."

37 33 Szabályrendelet, 1889. 7-9. 34 Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közlönye, 2000. 10. sz. 34-35. 35 Borsod-Miskolczi Értesítő, 1884. 34. sz. 36 Ellenzék, 1910. december 11. 37 Nagy F. 1913.85. 348