A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

A polgármesteri iratok, a mérnöki hivatal dokumentumai és a sajtó az avasi református és a zsidó temetők ügyét azonban már egy évtizeddel korábban összekapcsolta egy köztemető kialakításának szükségességével. 1901-ben az izraelita Szent Egylet (Chevra Kadisa) kezdett el foglalkozni új temetőhely kijelölésével, mert az „nem felel meg kegyeletteljes rendeltetésének". A csatolt szakértői vélemény szerint „Miskolcz azon a népességi fokon van, ahol köztemetőre szükség van. A jelen temetők akadályozzák a város terjeszkedését, ellentétesek a közegészség követelményeivel. így hát előbbutóbb egyes temetők beszüntetésének kell szóba kerülni, annál is inkább, mert itt évtizedekre szóló intézkedésről van szó, mivel évtizedekig nem lehet, s nem szabad temetkezni oly helyre, a melyet be akarnak szüntetni. Ily határozat van az avasi temetőre (!!), azzal, hogy csak a családi sírboltokba lehet családtagokat elhelyezni, de új temetési helyek nem nyithatók (!) Ha figyelembe vétetik, hogy fél évszázad is letelik - az utolsó temetéstől számítva - míg a temetővel felhagyni lehet, adja okát annak, miért kell a köztemető kérdésével foglalkozni, melyre nézve egyébként a városszabályozási terv elkészítésével gondoltam. (Ti. 1897-ben.) Az új temető nyitásával a kegyelet érzését, mely itt igen erős érthető szempont, nem sértetik, mert bizonyos átmeneti időszak alatt a sírhely választása szabaddá tehető, s figyelembe vehetők a családi sírboltok. Ám a lakosság folytonos szaporodása mellett, mely főleg a bevándorlás révén történik, számos család van, melyet nem köt az elődök iránti kegyelet. Aztán számos család van, mely a temetési költségek apasztása miatt is választja az olcsóbbá teendő köztemetőt."

38 A köztemető mellett évtizedeken keresztül az szólt, hogy az - szükségességén túl - olcsóbb, mint a felekezeti temetőkbe történő temetkezés. Az új temető kialakítása érdekében már 1901-ben „példaképen hozhatjuk fel az avasi temetőt, mely a régi, s restaurálandó építészeti emlék teljes területi kifejlesztésének, városunk e gyönyörű részlet kiépítésének s elrendezésének bizonyára több nemzedéken át lesz gátja, nem is érintve a közegészségi szempontokat."

39 Az avasi temető - a jelenhez hasonlóan - folyamatosan ki van téve a rongálásoknak, szándékos károkozásnak. Valószínű ez összefügg azzal, hogy az Avas egyidejűleg „emlékhely" és „vigalmi negyed" is. 1904-ben egy szerkesztőségi cikk foglalkozott a temetőbéli közállapotokkal. „Nem vitathatjuk el - olvashatjuk -, hogy az avasi temetőnek bár gyászos, de nagy része van városunk tradicionális múltjában, mert hisz nem egy nagynevű embere a városnak e hegy méhében alussza örök álmait, s mi a modernizálás, a korszellem fehér rabszolgái tétlenül állunk helyi nagyjaink hallgatag röge, hideg sírboltjai előtt, s karba tett kezekkel nézzük, hogy ott, ahol az érdem jutalmazásának cserfa koszorúja mellett a kegyelet szelíd viráginak kellene fakadnia, mint burjánzik a sírcsonkítás, erkölcstelenség, s - szinte rosszul esik leírni - a prostitúció mérges farkastej• - „40 virága. Ilyen előzmények - közgyűlési, építésügyi, sajtóbeli előkészítés - után 1914-ben megszületett az első városi rendelet az avasi temető bezárásáról. Már ekkor valós volt az, amivel 2002-ben a temetőkataszter készítése közben találkoztunk, hogy „az avasi temető szorosan vett területén már régen nincs hely a temetkezésre, és már évek óta maga a református egyház is más temetőibe helyezi el halottait. Egyes református családok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy halottaik az Avason pihenjenek és miután új sírbontásra nem kaptak engedélyt, a régi sírhelyek mellett, majd amikor így sem volt hely, Borsod-Miskolczi Közlöny, 1901. április 14. Borsod-Miskolczi Közlöny, 1901. április 14. Borsodmegyei Lapok, 1904. március 31. 349