A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

AZ AVASI REFORMÁTUS (MŰEMLÉKKÉ NYILVÁNÍTOTT) TEMETŐ TÖRTÉNETE DOBROSSY ISTVÁN Miskolc város közgyűlése legutóbb 2000-ben hozott rendeletet a temetők működtetéséről (62/2000. XII. 13. sz.). Nagy-Miskolc területén jelenleg 33 temető található. Ezek közül 13 önkormányzati, 20 pedig egyházi kezelésű. Ez utóbbiak közül 9-et a katolikus, 7-et a református, 3-at az evangélikus egyház tart fenn, míg az izraelita hitközség 1 temetőt használ, illetve gondoz. A temetők közül néhány már lezárt, vagy közelesen felszámolásra kerül, mások befogadóképessége korlátozott. A 20. században legtöbb korlátozás a régi miskolci temetőkkel, ezen belül is legrégibb temetkezési helyünkkel, az Avas északi domboldalán lévővel kapcsolatban született. 1945-ig Miskolcnak 14 temetője volt, de ekkortól a „társult" települések mindegyike egy vagy több temetkezőhelyével tette árnyaltabbá a város térképét, s a Szentpéteri kapuban közel fél évszázada megnyitották az új köztemetőt. Ezt leszámítva a belváros területén az időszakos temetési korlátozások természetesek az egyes sírkertekben. A város földrajzi fekvéséből következően a temetők elhelyezkedése is sajátos, érthetően a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodó. Ezt az egyidejűleg pozitív, vonzó és taszító, vagy korlátozó hatást Schwendtner István 1935-ben a következőképpen fogalmazta meg: „Anthropogeografiai szempontból vizsgálva a települést, szembetűnő az Avas és az Akasztóbérc taszító, illetve gátló hatása a közvetlen településre, melynek következtében a város hosszan elnyúló polygonális alakot ölt, s a földrajzi tényezőktől legkevésbé gátolt, valamint a település fejlődését biztosító területen, a Szinva völgye teraszán, s a Sajó völgyének kapujában helyezkedik el." A szakrális objektumok és helyek az ellenség támadásának, vagy idegen szemlélődő látványának ugyan kitéve, de a természeti csapásoktól leginkább védve a domboldalakon, azok szegélyein alakultak ki. így míg a templomoknak, kápolnáknak, ispotályoknak és főleg temetőinknek több évszázada biztonságos helyet a domb vonulatok jelentettek, addig az ó- és új-városból egyesült Miskolc lakói a patakmedrek menti lapályos területeken élték hétköznapi életüket, s építették újjá lakhelyüket, boltjaikat és műhelyeiket egy-egy árvíz, tűzvész, vagy ellenséges hadicselekmény, pusztítás után. A temetők helyéről, kiterjedésének változásáról ezért is rendelkezünk sokkal kevesebb korai adattal, mint a város más területeit érintő történésekkel kapcsolatban. A középkori adatok elsősorban a templomokkal, kápolnákkal összefüggésben fordulnak elő. Térképeink és a mai állapot szerint a Szinva völgyétől délre az Avas északi oldalán a református, a keleti lejtőjén a mindszenti római katolikus és mindszenti evangélikus, az Avas nyugati oldalán a danyi-völgyi református temető, a muszkás-oldali római katolikus, ún. Szent József-temető, míg a dombtető nyugati részén a zsidótemető alakult ki. A Szinva vonalától északra hasonlóan a domboldalakra temetkeztek. A Tetemvár, vagy 1 Schwendtner I. 1935.28. 339