A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Szentesi Edina: A Borsod-Miskolczi Múzeum és az ősemberkutatás kapcsolata 1914-ig

10-től 31-ig 800 korona költséggel folytatták az ásatást. Ez alkalommal közel száz paleolitot és egyéb őslénytani anyagot gyűjtöttek.

67 Az ásatások fő támogatója a továbbiakban a Borsod-Miskolczi Múzeum lett. A múzeum vezetősége a Földtani Intézettel megállapodást kötött, hogy a vizsgálatok folytatására 4000 koronát biztosít, ugyanannyit, mint amennyit addig az Intézet áldozott a Szeletára. Ennek fejében a leletek felére igényt tartott.

68 A vezetőség ugyanis reálisan felmérte: még ha az ásatások támogatása rendkívül nagy anyagi terheket is jelent, mégis így „múzeumunk olyan becses paleolith kőeszköz és ősállati csont gyűjteményhez fog jutni, minővel egyetlen hazai vidéki múzeum sem rendelkezik".

69 A kutatásokat Herman Ottó, az elnökség és a bizottság állandóan figyelemmel kísérte, és mindent elkövettek, hogy a munka fennakadás nélkül folytatódhasson.

70 „Folytattuk a hámori ásatásokat és pedig teljes sikerrel, mert azok minden hozzáfűzött reményt beváltottak, s a kérdést kétséget kizárólag eldöntötték. Miskolcz illetve a Szinva völgye az első hely az országban, hol a diluviális ősember ittlétének nyoma beigazolható. Az ásatás és különösen szép leleteink nagyfontosságúak s élénken igazolják elvárásunkat, midőn évekkel előbb elhatároztuk, hogy a kérdés eldöntését célzó nagy munkát minekünk tétlenül nézni nem szabad, hanem minden erőnk és tehetségünk szerint segítenünk kell".

71 A Borsod-Miskolczi Múzeum támogatásával az ásatás 1909. június 1-től szeptember 4-ig, majd november 21-től december 14-ig folytatódhatott a Szeletában Hillebrand Jenő és Kadic Ottokár vezetésével. A fő cél ekkor az volt, hogy a barlang keleti folyosójának felét hosszában, lehetőleg fenékig átkutassák, és ezzel a rétegek lerakódásáról és a kőeszközök függőleges elterjedéséről tiszta képet kapjanak; mivel a korábbi ásatások elsősorban a felsőbb rétegeket érintették. Ez az ásatás ismét bővelkedett leletekben, ősmedvecsontokkal 6 nagy láda telt meg, és mintegy 800 darab paleolitot gyűjtöttek. A kőeszközök elterjedése kapcsán fejlődés volt megállapítható. Nevezetesen a mélyebb szintekből vörös agyagban durván megmunkált kisebb babérlevélhegyek és merőlegesen szilánkolt kőeszközök kerültek elő; míg a felsőbb szürke agyagban finoman megmunkált nagyobb babérlevélhegyek, laposan szilánkolt kőeszközök és éles szélű pengék voltak jellemzőek. Az őszi ásatás során a folyosó hátsó részében ástak, és közel 40 darab kőszerszámot találtak.

72 1909-ben aztán, ahogyan Török Aurél megfogalmazta:

73 „...sikerült elérni azt a célt, amely ránk magyarokra már becsületkérdés volt. A Kárpátok külső vidékén már körös-körül megvolt a diluviális ember nyoma, csak nálunk nem". Ez év nyarán kerültek elő ugyanis az első ősembermaradványok. Miközben a Szeleta-barlang feltárását felváltva folytatták, Hillebrand Jenő és Kadic Ottokár próbaásatásokat végeztek még fel nem kutatott barlangokban is. így jutott el Hillebrand a Szeleta-barlangtól három óra járásnyira, délnyugati irányban fekvő répáshutai Balla-barlangba. Itt 1,3 méter mélységben, az alluviális réteg alatti sárgás és erősen törmelékes agyagrétegben, amelyben tömegesen fordultak elő rágcsálómaradványok, gyermekcsontokat talált teljesen zavartalan 67 Kadic O., 1915. a. 166. 68 Gálffy I.-Leszih A., 1911. 10. 69 Gálffy I.-Leszih A., 1911. 11. (A múzeummal kötött megállapodás ellenére a Földtani Intézet a későbbiekben sem adta át a Szeleta leletanyagának a felét.) 70 Gálffy I.-Leszih A., 1911. 10. 71 Gálffy I.-Leszih A., 1911. 4-5. 72 Kadic O., 1915. a. 167-168. 73 Jegyzőkönyv az 1911. jan. 25-i szakülésről. Földtani Közlöny XLI. köt. 1-2. füzet 94. 31