A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sós István: A regéci vár tisztviselői és lakóinak élete a 17. század első felében

vize ihatatlan volt, mert még Alaghy idején égerfával burkolták ki, amitől az savanyú lett.

170 A katonáknak kiosztott, a jövedelmekben megszabott és az asztalokra kerülő bort többféle jövedelem biztosította. A majorsági szőlőkből termett bor mellett a szüret idején a földesúr elővásárlási jogán beszerzett ún. „pénzes bor", valamint a bordézsma és kilenced, melyet az urbárium szabályozott. A bor is többféle lehetett, ez az inventáriumokból kiderül. A legjobb borokat fő bornak nevezik és ezek többsége kereskedelmi forgalomba került. Ez került az úr asztalára, illetve ünnepnapokon talán a tisztviselők is ilyet ittak. A kocsmákra és az alkalmazottak fizetésére jó esetben az újborokat szánták, bár a tárolási körülmények miatt az újborból hamar lehetett rossz minőségű óbor, amit már nem szívesen fogyasztottak a katonák sem. A lőre a legrosszabb minőségű volt, ez volt mindennapi fogyasztásra szánt bor és fizetésnek is ezt adták. A bort Eszterházy szándéka szerint nem a várban tárolták, hanem a Tállyán és Szántón épített pincékben, s csak a ,^enebonás időkben

1

'' kellett azt az utasítások szerint a várba szállítani.

171 Ez derül ki Eörsy Zsigmond és Kígyósi Ferenc utasításának pontjaiból, melyet Eszterházy Miklós számukra 1637-ben állít ki.

172 A várban tartott borokra a kulcsár ügyelt. A borjövedelmek és a különleges bánásmód miatt a korszak alatt végig külön ember foglalkozott a fő borokkal, azokat az asztalra valókkal és a lőrével egy helyen nem is lehetett tartani.

173 A másik kulcsár a rosszabb minőségű borokra és a sörökre vigyázott. Az italok kimérésére is ő ügyelt, ehhez pontos űrmértékekre volt szüksége, melyeket 1639-ben a számtartó házában inventáltak. Ón palack egy-egy pintes No 2. Egy iccés ón palack No 1. Ón kanna egy iccés No 1. Egy meszelyes kannácska No 1. Ón mosdó töltéstől No 1. Várhoz, való ón icce No 1. Ahhoz való ón meszely 4 No 1. A tisztviselők és a katonák eltérő mennyiségű bort kaptak naponta. A szabad asztallal járt a szabad fogyasztás is, ám amikor ez megszűnt, a tisztek konvenciójukban meghatározott mennyiségű borral gazdálkodtak, a pattantyúsnak, virrasztóknak napi egy icce bor, vagy egy (icce?) sör járt. A porkoláb, mivel szabad asztalát eltörölték, több alkalommal reklamált amiatt is, hogy ez a neki járó bor mennyiségét is érinti, azt ezután már csak rovásra kapta.

175 A bor várban való fogyasztásáról elterjedt az a pletyka, hogy: ,A várban gyakorta kocsmát árulnak, s a kapu betétele után is nyitva van a csap, kit hol tanultak, nem tudjuk. Úgy akarja az uraság, hogy abban a várban [ne] korcsmároskodjanak". Ha a drabantok bort kívántak inni, akkor ezt a faluban Regéczkén tehették meg, onnan hozathattak maguknak.

176 Eörsy ezt a rágalmat azzal védte ki, hogy a „kocsma" nem volt más, minthogy egy ecetes átalag bort adott a drabantoknak, akik azt megitták és fizettek is érte, de többet nem ittak.

177 170 P 108. Rep. 34. Fasc. C. Nro. 82. 171 Az 1639-es év inventáriumában nagy mennyiségű bort leltároztak a vár különböző pincéiben. 172 P 108 Rep. 34. Fasc. D. Nro. 139. Fol. 157. 173 E 148 Fasc. 409. Nro. 12. 174 Területi mértékegységek megjelölése nélkül. 175 E 168 1.1. 525. sz. levél. 176 P 108. Rep. 34. Fasc. D. Nro. 139. Fol. 161. 177 P 108. Rep. 34. Fasc. D. Nro. 120. Fol. 55. 252