A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

CSEH Fruzsina: Feliratos falvédők Harsányban

FELIRATOS FALVÉDŐK HARSÁNYBAN CSEH FRUZSINA A feliratos falvédők születése a 19. századra nyúlik vissza. Bár a 20. századi néprajzi kutatások - melyek a lakáskultúrával, tárgyi és díszítőművészettel is foglalkoztak során többször feltűntek a falvédők (mint egy tárgyi rendszer részei), a néprajz képviselői sokáig nem vagy csak alig foglalkoztak ezek jelentőségével. A szakirodalom az első, kifejezetten a feliratos falvédők múltját összegző műként Eva Stille munkáját jelöli meg (Traute Heim Glück alléin. Gestickte Sprüche für Haus und Küche. Frankfurt, 1979.).

1 Ezután az 1980-as évektől számos mű jelenik meg Magyarországon is ebben a témában. A falvédő elterjedésének útját három dimenzióban figyelhetjük meg. Egyrészt nyomon követhetjük az átvételt egy valódi térben: Németországból átvették a magyarországi úrhölgyek a képeslapok és színes magazinok közvetítésével, s miután itt is tért hódított, az Amerikába emigrálok is magukkal vitték a falvédők készítésének szokását (erre is találtam példát a kutatásom során). Másrészt a „társadalmi térben" is végigkísérhető e jelenség sorsa: a felsőbb rétegeknél a feliratok tükrözték a műveltséget, a középpolgársághoz lekerülve falikép, egyfajta dísz lett, s innen vitte magával a falvédő a polgári életszemléletet és értékrendszert a munkásréteg és parasztság otthonaiba. A harmadik teret maguk a házak, konyhák majd szobák jelentik, ahol használták ezeket a tárgyakat, illetve azok a képek, dísztányérok és eszközök, melyek között a falon elhelyezték őket. Eva Stille, német néprajzkutató szerint a 19-20. századi feliratos falvédők ősei előbb az úri-polgári otthonokban jelentek meg. K. Csilléry Klára megemlíti Jákob Falke nevét, aki megkísérelte az általa vélt helyes irányba terelni a művészietlen női kézimunkákat a historizmus korának neves művészettörténészeként. A kor divatújságjai és kötetei segítségével az uralkodó osztály lakásaiból hamarosan száműzték a feliratos vászonhímzéseket. Elterjedt viszont az 1870-es évektől a vászonnemű piros-kék díszítése, és folyóiratok, díszkönyvek, iskolai oktatás és üzemi előállítás segítségével divat lett a kispolgárság asszonyainál. Falvédőként - új szerepben kezdték el alkalmazni ezeket a takaréktűzhely ek használatával modernizálódó konyhában. Ezen régi darabok feladata az volt, hogy az ekkor használt zárt tüzelésű tűzhelyek miatt lerakódott szennyeződéstől megvédjék a fehérre meszelt, illetve festett falú konyhákat, hangsúlyozzák annak rendjét, tisztaságát. A textilek lassan elvesztették védőfunkciójukat, s egyre inkább varrott képekként váltak az otthon díszeivé. A 20. század elején pedig megjelentek a hozzájuk kapcsolódó vonalas jellegű vászonhímzések, konyhagarnitúrák: terítők kredencre, asztalra és szenesládára, valamint konyhaszekrénypolcok szélére tűzhető hímzett csíkok. Az olcsó, könnyen tisztán tartható falvédők a legszegényebb otthonokba is eljutottak. Megjelentek a magyar háztartási és divatújságokban, a magyarországi dámáknál, majd a kevésbé tehetős polgároknál, munkáscsaládoknál és parasztházakban. Faliképként értékelték 1 K. Csilléry K., 1987. 12. 454