A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

BALÁZS Géza: A mézes pálinkák története és hagyománya

történetének földolgozója (és jelentőségének eltúlzója) szerint a méhser valódi „ser", mert erjesztik, főzik, szénsav képződik benne, a „márczos" ital viszont nem valódi, mert hideg úton készítik, szőlőtörkölyre öntik. Az első biztos adat: 1736 Mézespálinkára az egyik legkorábbi írásos adatunk, sőt fogyasztásának receptje Apor Pétertől származik. Apor azon kesereg, hogy a régi idők változatos italai mind elfelejtődtek, „manapság" kávé, herbathé (tea), csukoláta járja, de még a rozsólist is az új „módi" termékének tartja. Azelőtt, „az régi időkben... Brassóban főzték a fahéjvizet, azonkívül a reggeli italt hívták aquavitának, vagy tiszta égettbort ittanak... Vagy penig égettbort töltvén tálban, azt megmézelték, egy vagy két fügét vagy egynehány szem malosaszőlőt tettek köziben, meggyújtották az égettbort, s úgy keverték az tálban kalánnal, azután megoltván az tüzet, azt itták, az fügét utána ették...".

4 A szőlő- és a gyümölcsmüvelés elterjedése visszaszorítja a korábbi mézes italok hagyományát. Franciaországban az első világháború előtt megpróbálták föleleveníteni a mézbort. Ausztria, Lengyelország, Oroszország a mézes italokat jobban őrizte, az adatok szerint Abesszíniában (ma: Etiópia) „nemzeti italként" tartották számon. Kutatások, leírások A mézsör hagyományainak, készítésének, a szőlőmüvelés elterjedésével visszaszorulásának történetét a magyar néprajzi szakirodalom alaposan feldolgozta.' A mézser említése a pálinkánál azért fontos, mert a középkorban Magyarországon is létrejövő pálinkafőzők szinte kivétel nélkül sör- és pálinkafőzők voltak, a két szakma tehát összetartozott.

6 Mézpálinkáról, mézes pálinkáról azonban alig történik említés a szakirodalomban. A nagyobb pálinkafőző, illetve likőripari kézikönyvek (pl. Sólyom 1978, 1986.) még csak meg sem említik, ez azt mutatja, hogy a hivatalos, hivatásos főzési eljárásban az elmúlt évszázadban nem foglalkoztak vele. Az utolsó - igaz nem részletes - technológiai leírást Hérics-Tóth Jenő-Taxner Károly 1926-ban megjelent, a Szeszesitalok és ecet készítése mézből (Magyar Királyi Erjedéstani Intézet) című munkájában találjuk- mindössze 16 oldalon! A magyar pálinka című monográfia

7 nem feledkezik meg a mézes pálinkáról, rendszertani helyén a gyógypálinkák, likőrök között tárgyalja, és azt főként a népéletben előfordulónak tartja. Elsősorban a gyengébb szeszes italt kedvelőknek (főleg nőknek) és ünnepi alkalmakra készítették. Ezen a besoroláson, véleményen azóta sem kellett változtatni. Az egykor szélesebb körben elterjedt mézes italok tehát visszaszorultak, a 20. században megszűnt a márcos ital is, a mézes pálinka pedig a népéletben ízesítési eljárásként fennmaradt. Ezt a néprajzi szakirodalom a legtöbb helyről dokumentálta is. 4 Apor P., 1736/1987. 14. 5 Szabadfalvi J., 1961. 6 Balázs G., 1998.29. 7 Balázs G., 1998.56-61. 448