A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

JÁNOS István: Bacchus és az iskoladráma Hegyalján

bortermővé változtatott Hegyaljára tekint, s Bacchusa pedig már páter Tokaiinus, tokaji atya, kinek helyi kultuszára már bevezető epigrammájában is utal. Mindmáig ismertek pl. Hegyalján népi Baksus (Bacchus)-ábrázolások: hordón ülő, huszárruhába öltözött figura, egyik kezében pohárral, a másikban lopótökkel, melyet a szüreti felvonulás idején végighordoznak a menetben, sőt dramatikus funkciót is kap, szimbolikusan ő áll az ünnep középpontjában, mint valami profán oltár.

16 Az ünnep folyamán rigmusokat, köszöntőket mondanak neki. Mégis, ezt a darabot nem szüretkor, hanem farsang idején adták elő, mikor is a keresztény egyház is engedékenyebb, s a középkor óta tolerálja Bacchus féktelenkedéseit, ugyanakkor eme darabok előadásával inteni is kívánták a szerzetesek diákjaikat a féktelen kicsapongások veszedelmeire, s talán nem lehetetlen, hogy ezen farsangi Bacchus-előadások valamely emlékképe lappang a hegyaljai népi Bacchus-hagyományban, melynek eredete máig sem megnyugtatóan tisztázott.

17 Máskülönben a farsangi előadások alkalmával igen kedveltek voltak a Bacchus-darabok latin és olykor magyar nyelvű előadásai. A jezsuiták számos tanintézetében tudunk ilyen című farsangi komédiáról. Példának okáért a pataki jezsuita iskola 1663-tól kezdve minden évben bemutat egy-két darabot a Commedia Bacchanalistica műfajában, s a sokszor ismételt hagyományos Bacchus-tematika mellett a 18. századtól egyre inkább a magyar nyelvű farsangi komédiát részesítik előnyben a mitológiai témával szemben (Nincs semmi hamisb mint a pénzt szeretni, 1705, Kincs kapáló 1761, Tök mag filkó 1768). A mitológiai tematika ebben az esetben az iskoladráma profanizálódását is segítette, a népi komédia felé irányította e műfajt. Figyelemre méltó, hogy a pataki jezsuitáknál jóval gyakrabban fordul elő a Bacchus-téma, mint a rend másutt lévő tanintézeteiben, a 18. századra pedig már a sárospataki Református Kollégiumban is felbukkan egy Bacchus-darab, mégpedig a jól ismert bor és víz certamenjének némileg továbbfejlesztett változata, a Neptunus és Bacchus vetélkedése, bemutatták 1792 körül.

18 Ebben ugyan a Bíró, miután meghallgatta a Mercurius által összehívott vásári nép vélekedését, Neptunusnak ítéli a pálmát, mégis tagadhatatlan, hogy a dráma terét Bacchus uralja, hiszen a nép szimpátiája nagyobbrészt véle van, még ha morális okokból negatív tulajdonságai kapnak is hangot. A teológiai argumentáció teljesen eltűnik, a helyét átveszi a népművelő szándék: Bacchus részegeskedésre ösztönzi a népet, romlottságot eredményez, bár társadalmi presztízse kétségtelenül nagyobb, mint Neptunusé. A deklamáció feloldódik a népi és a diákos humor vegyülékében, mikor a különféle társadalmi típusok szólnak Bacchus és Neptunus mellett vagy ellenében. Itt az az érdekesség a certamen fentebb érintett ősformájával szemben, hogy a pereskedő felek nem személyesen és főként nem e bibliából véve adják elő argumentumaikat, hanem egyes társadalmi típusok (pl. deák, rétor, asztrológus, a muzsikus, a zsidó, piaci vénasszonyok, az öregember, a kisgyerek, szép menyecskék stb. személyes véleménye képezi a pör argumentációs bázisát. Szarvas hegy tetejéről körbetekinti a völgyet, Mád mit is ád, s Tarcal, és mit a zombori föld. Látja saját adományaiban dúskálni Hegyalját, Szólott ily szavakat lelkesen ajkaival: Champagnát s Chiost gondoztam századokon át, Trónusomat mégis, íme, Tokajba teszem! (János István fordítása) 16 Balassa i. m. 410-413. Ennek egyik legrégebbi dokumentuma egy Mádról származó kőszobor a Tokaji Múzeumban. 17 Többen német hagyományra vezetik vissza a hegyaljai Bacchus-kultuszt R. Weinhold 1975. nyomán pl. Balassa i. m. 412., Ujváry Z, 1975. 70-92. 18 Varga i. m. 1989. 1373-1400. 441