A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

mondtak le a parasztok a sörfőzésről, mert egyre inkább megkedvelték a bort. Főként Dél-Franciaországban és az Ibériai-félszigeten virágzott a borüzlet, innen exportálták a hordókat és a boroskancsókat Északnyugat-Európába. Már a 13. századi Angliában (a vámnaplók tanúsága szerint) nagyobb értékben vámoltak importbort, mint ipari exportot. Bordeaux és Portó kocsmáiban viszont Amszterdamban főzött holland sört mértek, miközben vidéken csaknem teljesen megszűnt a sörfogyasztás, a borisszák tábora pedig észrevehetően növekedett. Az újkorban mind többen jutottak pálinkához. Az „élet vize" (aqua vitae) az arab világból származó desztillállás ismeretében, a középkori kolostorhálózat lakóinak iparkodása folytán hódította meg a kontinenst. A középkori doktorok és patikáriusok ígéretes termékét ekkor még főként gyógyászati célra használták, innen a neve is. Az újkorban azonban megváltoztak az alkoholfogyasztás szokásai. A társadalom tektonikus mozgása ugyanis rengeteg energiát szabadított fel, a feszültségeket mind többen próbálták ivászattal oldani. Luther Márton részeges disznóknak nevezte az evangéliumi tanításokat feledő kortársait, pedig ők még csak borisszák voltak. Nemsokára mindent elöntött a pálinkafolyam. Északnyugat-Európa kikötővárosaiban a matrózkocsmákból fakadt fel a legtöbb pálinkaforrás és a nedű néhány emberöltő alatt elárasztotta a vidéket. Nemsokára majorokban, gazdagabb parasztok házában és városi polgárok által mindenféle sufnikban működtetett lepárló berendezések buzogtak, ilyenek voltak az újkor hajnalán a bajokat enyhítő források. Urak, parasztok, polgárok igyekeztek hasznot húzni, olykor szemérmetlenül magas áron értékesítették flaskáikat. A fiskus szemet hunyt, mert az adókulcs minden más termékhez viszonyítva magasabb volt. A nyersanyag déli importból származott. A Csatorna partján eleinte a tengeri szállításokon megromlott borokból állították elő az „égetett szeszt" (brandy), a művelet során előszeretettel pancsolták össze különféle romlott boraikat. Azonban még a középkorban rájöttek a mediterrán borexportőrök, hogy nagyobb haszonra tesznek szert, ha maguk főzik a pálinkát. A találékonyság nem ismert határt. Ugyanakkor Északnyugat-Európában (Hollandiában, Angliában, Skóciában, Írországban) erjesztett gabonából is állították elő a pálinkát, és miután a gin és whisky alapanyaga olcsóbb a gyümölcsnél vagy a szőlőnél, a termék ára is alacsonyabb vagy szinte ugyanaz, a fogyasztás - ugrásszerűen emelkedve - hatalmas méreteket öltött. A kereskedelmi kapitalizmust fenntartó kisemberek (jobb híján!) rászoktak a pálinkaivásra. A pálinka iránti keresletet a társadalmi konfliktus meg a nyomor gerjesztette. Mikor az emberek többsége változtatni kényszerült foglalkozásán, a megélhetés pályamódosítói között a legtöbben parasztok voltak, akik közül sokan elvesztették földjeiket. Még többen voltak, akik féltek, mert nem tudhatták, mi történik velük holnap? Joggal féltek. A kereskedelmi kapitalizmus felfedezések révén lassanként átfogta a földgolyóbist és mindenféle drágán értékesíthető nyersanyagot, fűszert, nemesfémeket szállított a nyugat-európai kikötővárosokba. A pénzforgalom megélénkült és mozgásba hozta a társadalmat, kikezdte a parasztok létalapját, a pórok elvesztették jogukat a föld birtoklásához. A piaci mechanizmusok új utakra terelték a parasztokat, átalakították anyagi érdekeltségüket. Teljesen új munkakultúrát alakítottak ki. Aki csak tehette, azt termelte, amit el is tudott adni. Amire pedig szüksége volt, azt megvette. Tájtermelési kultúrák körzetei alakultak ki. A parasztok újításokat kísérleteztek ki a növénytermesztés és az állattenyésztés terén. Sőt, mondhatni: két vasat tartottak a tűzben. Továbbra sem mondtak le arról, hogy ellessék a földesúri majorokban már bevezetett és sikeresnek bizonyult vívmányokat. 282