A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

taink ugyan ellentmondanak a reménykedőknek vagy legalábbis megkérdőjelezik, hogy szabad-e az uniformizálódás gyors sikereit látva, terjeszteni a globalizáció mindent elsöprő erejébe vetett hitet. A pesszimisták pedig határozottan azt állítják, hogy korai még az öröm, a világ sorsa nem ad okot az optimizmusra! A globalizáció utópia - mondják sokan. Mindamellett ők is azt vallják, hogy a változások felgyorsultak. Az emberek mindennapi történelmében bekövetkezett fordulatok ugyanis meghökkentették az embereket és okot adtak arra, hogy kortársaink panaszkodjanak. Annyi tehát mindenesetre bizonyos, hogy a hagyományos társadalmak napja leáldozóban van. A hagyományos társadalmakban a javak előállítása és fogyasztása csaknem teljes egészében családi keretek között (vagy a családok társulása révén) történik. Az is tapasztalati tény továbbá, hogy a fajunk önfenntartásának technikái művészi, ideológiai stb. gyakorlattal társulnak. A hagyományos társadalmak szellemi életében döntő szerepe van a tudás szájhagyományok útján történő terjedésének, az írott szó inkább gyakorlati jelentőségű volt mindig, eredetileg az anyagi javakról készített elszámolásokra, netán perekben elhangzottak megörökítésére stb. szolgált, mintsem elvont, a lényeges összefüggésekről vallott feltételezések közlésére szánták az irományokat. Ezekben a társadalmak alig voltak még gépek, az emberi munkaerőt nem helyettesítette és hatását nem sokszorozta meg egy masina, még kevésbé valamilyen gyári üzemcsarnokban működtetett gépsor, miáltal feleslegessé tette volna a családi kisüzemeket, akár iparosok, akár parasztok tartották fenn azokat. A közvetlen úton szerzett (látott, tapintott, hallott, ízlelt stb.) tapasztalati tudás jelentőségét és szerepét mindig mérsékelte a spekuláció. Ez a helyzet ma is. A gépek szerepe ezen a téren is döntő frontáttörést eredményezett. Gépekkel nemcsak anyagi javakat vagy értékeket állítunk elő gyárakban, hanem a világ működéséről szerzett információinkat is gépek segítségével tároljuk és közöljük egymással. Egy PC lemezen elfér a „Nagy Francia Enciklopédia" és egy „gondolkodó gép" segítségével néhány másodperc alatt egy másik kontinensen élő embertársunk is birtokba veheti mindazt a tudást, amit évszázadok szellemi teljesítményeiként összefoglaltak a modern kort megelőzően fajunk legjobb elméi. Ebben a világtörténelmi átalakulásban a paraszt leghátul kullog, mondhatni: ő az utolsó mohikán, ő a hagyományos világ letéteményese. Pozíciójának megingását már évszázadok óta érzékelik és sokan nehezen tagadható nosztalgiával elmélkednek az általa létrehozott vagy felmutatott értékek pusztulása láttán. Kétségbeesetten arról elmélkednek, hogy a tudománynak meg kell állítani a társadalom értékvesztését és a parasztok értékrendjét kell a jövőbeni emberiség számára példaként kezelnünk. Akik így gondolkoznak, jobbára a romantika elkötelezettjei, jó esetben is csak titkon reménykednek a jövőben, vagy úgy gondolják, hogy holnap is érvényt kell szerezniök annak, ami tiszteletre méltó emlékké avatta a tegnapot. Következésképpen valamennyien apologéták, akik nem értették meg a múltat, nem látják, hogy a múlt nem lehet letéteményese mindannak, amit még nem is élhettünk meg, annak, ami holnap válik mává. Ezt persze csak kevesen merik határozottan állítani. De mindenesetre sötétnek és kilátástalannak vélik a holnapot, fájlalva, hogy elmúlt már a tegnap, ezért elsősorban - vélt vagy tényleges erkölcsi értékek miatt fel is értékelik a már átélt tényeket, számukra a múlt megszépítő messzeségbe kerül és zsinórmértékül szolgál. A „paradicsomból kiűzött őseink", a ,jó vadember", a „boldog paraszt" mindmegannyi fikció részese mindazon szakíró, aki követendő példává magasztosítja a múltban élt kisember helyzetét félreértő kollégáinak történelemmagyarázatait. Akik az „elveszett boldogság"-ról írnak, nem is óhajtják fo263