A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

A história és a prehistória különbözőségének csapdájából kiútnak tűnt az „ embertudomány " A rangsor egyenlőtlen értékű tényeit nehéz volt összemérni egymással. Egyfelől feltételeztek egy abszolút idősort, mert ily módon lehetővé vált a prehistória és a história különválasztása, másfelől egyre nyilvánvalóbbnak tűnt, hogy számolni kell egy relatív idősorral is, a históriában tehát regisztrálható némely prehistorikus társadalom működésének teljesítménye is. Ami a kezdeteket illeti, a prehistória és a história különbözőségének felfedezése korszakalkotó eredmény gondolkodásunk történetében. A felfedezés ugyanis együtt járt mindkét korszak történelmi eseményeinek értelmezésével. Nagyon sokat köszönhetünk tehát az evolucionizmus 19. századi elkötelezettjeinek, hiszen kiiktatták a történelmi magyarázatokból a teremtést, az évezredek óta minden dolog kezdeteként képzelt aktust. Az evolucionisták tudniillik azt állították, hogy a társadalmat alkotó emberek (miként a többi élőlények) magukon viselik környezetük bélyegét, hiszen annak szülöttei. A problémák abból adódtak, hogy (évezredes beidegzettségeket felváltva) jutottak felismerésükhöz és elhasználták csaknem minden energiájukat. A tudósok - vállalva a feladatukkal együttjáró megpróbáltatásokat - észre sem vették, hogy nem is képesek végére járni a dolgoknak. Akik kitágították a történelem horizontját, jobbára csak arra maradt erejük, hogy leírják egy számukra eleddig szokatlan, mondhatni idegen emberi környezetben mindazt, ami elébük tárult a prehistorikus állapotoknak nevezett közegben. Bár a prehistorikus kor sokáig sötét, az őstársadalom pedig titokzatos közeg maradt. De létezését nem lehetett többé letagadni. A múltról szóló tudásunk kiegészült egy új fejezettel. A krónikaírást (amikor is uralkodók tetteiről és látványos eseményekről számoltak be az utókor okulására), teljesen és tökéletesen meg kellett újítani, a történelmi tudat alakult át. Az észak-amerikai Lewis Henry Morgan rendező elvei szerint vadság, barbárság és katonai demokrácia adott keretet a mindennapoknak, de az osztályozásról hamarosan kiderítették, hogy tévedéseken alapszik. A teremtésmítosz elutasítását díjazva Kari Marx és Friedrich Engels még azt állította, hogy Morgan a történelem materialista felfogását fogalmazta meg. Ez igaz és ritka kivétel a társadalomtudomány történetében. A történelem materialista felfogása filozófiai probléma. (A 20. századi neo-evolucionisták is kortársaik véleményétől eltérő filozófiai álláspontot foglaltak el.) A filozófia alapállás az oka annak, ha (jórészt a tekintélyelvtől vezettetve) vulgármarxisták (például a „szovjet tudományban") mereven ragaszkodtak Lewis Henry Morgan teóriájához. L. H. Morgan kortársai közül mások arra a következtetésre jutottak, hogy a távoli múltból eredő hagyományok vizsgálatát megfordíthatják, a jelenből, az idők folyamán megkopottból következtethetnek az eredeti állapotra, a mában felfedezhetik a távoli múlt értékeit. Ezek a tudósok a kultúra tényei iránt voltak fogékonyak és nem igen érdekelte őket a társadalomelmélet filozófiai problematikája. Az angol E. B. Tylor „hagyomány" (survival) teóriáját fogalmazta meg, tételeinek elkötelezett néprajzosként megváltoztatta a módszert, fordított a tárgy megközelítésének sorrendjén, nem a kezdeteket rekonstruálva tárgyalta a később „hagyományossá" vált folyamat eredetét, hanem megfordította a nyomkövetést, a mában már elmosódott nyomokból ítélte meg a kezdeti állapotokat. Ez a megoldás azonban nem elégített ki többeket. A 19. század végének információrobbanása elbátortalanította a világban élő (és egykor élt) embercsoportok osztályozóit. Sokan tehát azt állították nemsokára, hogy maga az evolucionista elmélet is tévesnek bizonyult. A tudománytörténet úgy tartja számon, hogy a leíró esettanulmányok divatja következett el. 252