A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

DOBROSSY István: Miskolc 19-20. századi városrendezési tervei és megvalósulásuk

tevője a nehézipar lemerevedett, változásra alkalmatlan struktúrája. Ez éppúgy kihat a természeti környezetre, mint a város egészére, mint élő, létező organizmusra. A városfejlesztés egy adott térszerkezeti rendszerben olyan mennyiségorientálttá vált, amely elsődlegesen lakásszámokban jelenik meg. A lakásépítés pedig „technológiájában, öszszetételében, beépítési módjában egysíkú, így egy heterogén társadalom differenciált igényeinek kielégítésére nem alkalmas, ezért erősíti a merev gazdaság által kiváltott népesség-rotációt."

71 Az 1981. évi városépítési koncepció bár világosan fogalmaz az adott és várható problémákat illetően, mégsem jut el odáig, annak felismeréséig, hogy a gazdasági struktúra összeomlott, s a gyáripar összeomlása egyben azonnal létrehozza a munkanélküliséget, ennek állandósulása pedig a város lélekszámának rohamos csökkenéséhez vezet(het). A városépítési koncepció abból indult ki, hogy 1980-ban 213 000 lakosa volt Miskolcnak, s ez 240 000-re még növekedhet, de hosszú távon a város 270 000 embernek lesz a lakóhelye. A Miskolc környéki településcsoport (14 település) pedig a 21. század első évtizedében 70 000 fő lakónépességnek ad helyet.

72 A tervből alábbiakban csak a lakásellátás, az idegenforgalmi szerepkör erősítése és az épített környezet védelme című témaköröket emelem ki. A lakásellátás egyik fontos minden rendezési tervben „történelmi örökség"-ként emlegetett - része az avult, rehabilitációra nem alkalmas lakásállomány bontása, a másik a meglévő állomány komfortfokozatának növelése, a harmadik pedig az új lakásépítés. Miskolc (Nagymiskolc) lakásállománya 1980-ban megközelítette a 65 ezer különféle minőségű, alapterületű, anyagú, jellegű lakást. Ezek közül 14% volt az (kb. 9000 db), amelyet lebontásra ítéltek. Az ún. hosszú és ún. nagy távban történő gondolkodás 8860+7770 db, összesen 16 630 lakás megszűnését tervezte. A rekonstrukcióra alkalmasnak ítélt „történelmi belváros"-i területeken nagyon magas volt a szanálási arány. A belvárostól távolodva más célú, más beépítésű területigény miatt 6600 lakást kívántak elbontani. A „más" területfelhasználás azonban védősávok, zöldterületek, új közlekedési útvonalak kialakítását szolgálta. Martintelepen, Szirmán és Görömbölyön saját telken új családi házak, néhány lakásos társasházak és sorházak fiatalították a településrész képét. A terv karbantartás, komfortosítás, rehabilitáció címen évi 320 lakás komfortosítását ütemezte úgy, hogy a felmérések szerint 4800 db lakást kellett, hogy érintsen ez a munka. Miskolcon a rehabilitáció kb. 6000 lakást, a város egész területén a rehabilitáció és a komfortosítás együtt kb. 12 000 lakást érintett. A lakásépítésnél - egyenletes ütemet feltételezve - évente 1 500, az ötéves tervciklus alatt 7500 új lakás átadása volt a cél. (Készült 15 éves lakásépítési terv is, amelyben - pontos helymeghatározás nélkül - 22 500 db új lakás felépítése és átadása szerepelt.) Úgy ítélték meg, hogy „a megfelelő lakáskultúra kialakításához nagyon fontos a nagylakások arányának növelése, a szükséges mennyiség megépítése." Az épülő és átadandó 3, 5 ill. több szobás lakások számaránya az egészben 34,6%-ot képviselt.

7 Az új lakásépítéseket úgy kellett megoldani, hogy az építési területeket nagyon egyértelműen behatároltak, leszűkítettek. „A lakásépítést nagyrészt Miskolc belterületén kell megvalósítani, a rekonstrukciós területeken laksűrűség növeléssel, ill. a be nem épített területek lakásépítési területként való felhasználásával... Külterületekből lakóterület céljára csak az északi domboldalak egy része, ill. Tapolca-Komlóstető közötti összekötő 71 VÁTI, 1981.30-31. 72

VÁTI, 1981.40. 73 VÁTI, 1981.54-55. 195