A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

SÓS István: A boldogkői vár a 17. századi inventáriumok tükrében

azonban ezeket már nem használhatták, mivel a régészeti feltárás itt igen vastag 16-17. századi feltöltődésre és egy, a lőréseket eltakaró falra bukkant. A régészeti kutatás egyik legnagyobb feladatát jelentette a bástya feltárása és kitisztítása. Az ásatás által feltárt maradványok, kályhacsempék, edények, vastöredékek, egymásra épült falak maradványai, egy döngölt földfal nyoma mind aktív kihasználtságot mutatnak, egy jól behatárolható időszakon belül. A vastag törmelékréteg gazdag anyaga a 15-17. század mindennapi életének nyomait mutatja. Kérdéses viszont az, hogy a különlegesen meredek terepviszonyok miatt itt hová építhettek épületeket. A három leírt helyiség és egy pitvar csak úgy férhetett el, ha a nyugati falig értek, vagy ha a feltöltődés már olyan nagy volt, hogy a terepszint nagyobb részen volt így vízszintes. Ez a megoldás tűnik kézenfekvőnek. Mivel az inventáriumok már csak a késő 17. századi képről adnak információt, nem ismerhetjük a fal alatti terület korábbi képét. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az épületek csak viszonylag újabban, tehát a század közepe körül épülhettek és az ekkorra már jócskán feltöltődött bástya alatti részt egy szintre hozva, a lőréseket egy eléfalazott fallal eltakarva

21 építették ide ezeket. A mesterséges feltöltést alátámaszthatja az is, hogy a feltárás alatt kiderült, a rétegek az egész területen bolygatottak, 14-16. századi kerámia szinte mindenütt került elő.

22 A feltárás a feltöltődést eltávolította, itt ma csak a csupasz, meredek sziklafelszín látszik. Az ásatás során elbontottak egy kelet-nyugat irányú, rossz állagú falat, hogy az alatta megtalált kohójelenséget bemutassák. Ez a fal az alaprajzon „B" jellel szerepel és korszakunkban akár még válaszfal is lehetett a tizedes és a hajdúk által lakott házak között. Ma már nem dönthető el, hogy az épületek a sziklának vagy a nyugati falnak támaszkodtak, a feltárás alatt talált falnyomokra elég nehéz rávetíteni ezeket a tereket. A nagy gerendás ház talán a ma látható kohójelenséget körülvevő, sziklára épített - az ásató által „A" és „C" falnak nevezett - falak határolta helyiség lehetett (1. ábra). A terep északi sarka magasabban helyezkedik el és itt a szikla is vízszintes. A már említett „C" fal ezt a részt délről zárja le. Nyugatról egy - ma már csak nyomaiban látható - fal zárhatta le („C/b"). A helyiség keleti fala a szikla, az északi pedig maga a várfal. A terület déli kiterjedését meghatározhatta az a nagyméretű boltozat, mely a kapubejáró után a pincébe vezető nyílás felett volt. Ennek ma már csak keleti, sziklába faragott indítása látszik. E fölött, a „bástya" terepszintjével egy vonalban akár további helyiségeket lehetett elhelyezni. A bástyának stratégiai szerepe is lehetett, mivel az építmények felett, tehát a lőréses várfalon az összeírás katonai eszközöket sorol föl. Az itt leírt helyeket (kazamata, strázsahely) ma már szinte lehetetlen beazonosítani, mivel a falkorona, illetve a gyilokjáró fából épült részei az idők folyamán jócskán lepusztultak vagy átépítettek. A strázsahely - a fal nyílásait figyelve - talán a kaputorony és a nyugati fal törése között állhatott. Ma már csak a „Csonka bástya"-bó\ induló, egy helyen megszakadó nyugati falhoz épített gyilokjáró nyoma látszik. A leírás a gyilokjárón folytatódik, az onnan megközelíthető helyiségek bejárásával: „14. - Vagyon kapu felett harmadik contignatioján egy torony, kiben lövő lyukak vannak. 15. - A felsővárba amint járnak, vagyon egy fa garadics, a felét tölgyfából építtetett, egy jó erős kapu, azon van négy heveder, vas sarkaival és reteszekkel együtt. " 21 K. Véghi. m. 124-125. 22 K. Végh Lm. 123. 13 Contignatioján - szintjén. 99