A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

É. KOVÁCS László: A hagyományművelő Tompa mint hagyományalany

Pucsok Péter púpos kis ember volt. Ő lett volna, akit az indulatos Tompa ledobott az ámbitusról? Kevesen tudják, hogy miért tette, hogy pap létére így megfeledkezett magáról. Sokat pórul járt, míg megtanulta, hogy az emberekre oda kell figyelni. Addig bizony sokat meglopták, megrövidítették. így járt Keleméren is, amikor még ott lakott, amíg el nem csapta a javait hűtlenül kezelő egyházfit. No, ez egy más történet. Szóval, valahogy így volt ez Péterrel, a kocsisával is. - Hallod-e Péter? - Hallom, tiszteletes Úr - mondja. - Rossz a lovam, jó a disznód, ezt akarom mondani. - Nem értem, nem értem, sehogy se értem - így Péter. - Nem-e? Rossz a lovam, csak csontja, meg a bőre. A disznaidon meg reng a hús! Érted-e már, hogy miről van szó? Péter erre oszt elkezdte a méltatlankodást, hogy ő becsületes ember, hogy mit gondol őróla a pap. Annyira belejött, hogy már a káromkodást is szórta, jól megcifrázta. Erre Tompa is bosszús lett. Mégpedig nagyon. Megkapta Pétert, hátán az ujjasánál fogva, kitartva a magas ámbitusról, szépen leejtette. - Nem ütlek meg Péter, üsd meg te magadat! - ahogy mondják, ennyit mondott csak. Mondják, hogy Tompa kocsisa a meghagyott időre nem állt elő. Tompa temetésre készült. Ingerült volta ezzel magyarázható. - A halott nem várhat, el kell temetni! - mondván, lelódította a verandáról a figyelmetlen kocsist. E szájhagyománynak van még egy változata, ami szerint ez a sajnálatos esemény nem Hanván, hanem Keleméren történt. Köztudott ugyanis, hogy az 1844-ben egy haj alatt épült magtár és Tompának irodalmi műhelyül szolgáló káplánlakás Az én lakásom című versében megénekelt rozzant paplak és a templom közötti domboldalon áll, két méteres mellvéddel. A kelemériek úgy tudják, hogy ez volt a színhelye a Tompa indulatos természetére valló eseménynek. Tompa a putnoki országos vásárra készülve két kocsisának kiadta, hogy rakják meg a szekeret búzával. Reggelre kelve látta, hogy a szekér rakatlanul, üresen áll. Szó nélkül hozzáfogott a rakodáshoz. Indulatát magába fojtva, fél kézzel hányta fel a zsákokat. Tízet egymás után, egy szuszra. Mikor készen volt vele, előszólította a kocsisokat. Őket pedig feltette a zsákokra, egyenként, nehezéknek. Nem valami kíméletesen. Nem, - azt mondhatom. De a kocsisok nem szóltak egy szót sem. Megszeppenve hallgattak. A bakra Tompa ült, ő hajtotta a lovakat, nem a kocsisok. így maradt fenn a nép száján. Tompa igen sokszor szűkibe volt a tüzelőnek. Meg is fagyhatott volna fiatal feleségével együtt, ha nem rest kimenni a Hegyeshegyre, meg a bakóra egy-egy hát fáé. Mer a hívei nem igen gondoskodtak róla, pedig voltak hozzá elegen. Keleméren is meg Poszobán is. Se az urak nem törődtek vele, nekik pedig volt erdejük bőven. Kétszer melegedett ő is a fánál, mint a szegény emberek: amikor hozta, meg amikor tüzelt vele. Történt, hogy amikor Tompa egyszer igen felkötött (jó hát fát hozott), egy öregaszszony meg is jegyezte: 578