A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
EGERSZEGINÉ HURTÁK Erzsébet: Tompa Mihály költészetének történelmi indítékai
Pusztán című versét a nép ugyanúgy másolgatta, mint A gólyához címűt. Fájón idézte keserű sorsát az elnyomott magyar: A sebzett vad a rengetegben Kínjának hangot ad: S magát az elnyomott magyarnak Kisírni sem szabad. Levél egy kibujdosott barátom után című versének örök aktualitása: Szívet cseréljen az, aki hazát cserél Kerényi Frigyes, a tragikus sorsú barát, az ihlető, aki beleőrül az idegenben a hazája utáni vágyódásba. A régi barát, Arany, családjával öt hetet töltött Hanván 1855-ben. Bánfalvára gyakran elmentek az ott élő Kazinczy Gáborhoz, nemkülönben Miskolcra Lévay Józsefhez, Szász Károlyhoz. 1858-ban Tompát a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választja. 1859-ben a Kazinczy Ferenc emlékezetére című ódájáért 200 arannyal jutalmazzák. A költő egészsége 1860-tól folyamatosan hanyatlik. Az ősz, az alkony, az élettől való búcsúzás egyre többet foglalkoztatja. Vágyik kisfiához a „hűs üregbe", de megretten attól, hogy hű nejét árván hagyja. Ikarus című verse az örök emberi bátorságot idézi, és bátorságra, merész kezdeményezésre int mindenkit: Halandók merjetek! Örökre zeng itt a kiáltás 1863-ban meghalt apja, a Miskolcon élő csizmadia, akit a költő az avasi temetőben temettetett el. A költő betegsége alatt egyetlen nyugtatópont életében, hogy felesége és nevelt lánya jövőjéről gondoskodott. Putnokon megvette barátjának, Pásztor Sándornak a házát, ahol később özvegye haláláig lakott. Lévay Józseftől így búcsúzott: Isten áldjon meg barátságtok tisztaságáért és hevéért! 1868. július 30-án meghalt. Emlékét költészete, szobrai és emléktáblái, az emlékére állított keleméri Tompa Emlékmúzeum őrzi. Szívében él mindazoknak a költő, akik a hazaszeretetre nevelnek példájával, versével a jelenben vagy a távoli jövőben. IRODALOM Tompa Mihály költeményei Miskolc, 1987. Csorba Zoltán: Miskolc és Borsod az irodalomban. (Felsőmagyaroszági Kiadó 1994.) Miklós Róbert-Kováts Dániel: Tompa Mihály költői útja. Miskolc, 1991. 553