A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

EGERSZEGINÉ HURTÁK Erzsébet: Tompa Mihály költészetének történelmi indítékai

mondott követi tisztségéről, minthogy visszavonja határozott, meggyőződése alapján megfogalmazott programját. A nép felemelése nem csak politikai program a reformkorban. Legnagyobb költőink a költészetben is a népet akarják uralkodóvá tenni. Petőfi költői programja mellé felsorakozik Tompa is. A népregék és népmondák feldolgozásával 1846-ban hatalmas sikert aratott. A kötet fogadtatását mutatja, hogy még abban a hónapban a második kiadás is megjelent. A költői siker a közvélemény szemében Tompát Petőfi és Arany mellé, harmadikként emelte a költői triászba. A költő érezte, hogy tehetségével megelőzi a két óriás, és sértődékeny alkata ekkor Petőfi ellen fordítja. Keserű vádjait Aranyhoz írt leveleiből ismerjük. Tompa számára az 1848—49-es szabadságharc élményeinek átélései főleg a bukás utáni versekben törnek felszínre. A keleméri református pap a bukás után lett a bénult nemzete ébresztője, erkölcsi tudatának ébren tartója Arannyal együtt. Csodálatos allegorikus versei kitartást, elszántságot adtak népének. Versei Szilágyi Sándor szerkesztő lapjaiban nyomtatásban is megjelentek, de kéziratban, másolatokban terjedtek leggyorsabban az egész országban. Verseiben benne éltek a nemzetben akkor, amikor minden szónak óriási súlya volt. 1850-ben Susára ment rokoni látogatásra. A csűr tetején meglátott egy gólyát. Ez az élmény kirobbantotta a költőből mindazt a keserűséget, amit nemzete tragédiája fölött érzett. Megírta a Gólyához című versét. Csak vissza, vissza! Nincs itt kikelet, Az élei fagyva van, s megdermedett. A vers keserűsége versszakról versszakra fokozódik, majd az utolsó két sor a megenyhülésé: Mint oldott kéve, széthull nemzetünk Testvért testvér, apát fiú elad... Mégis ne szóljon erről ajakad, Nehogy, ki távol sír a nemzeten: Megutálni is kénytelen legyen! Verse megrázta nemzetét. Dallamot is komponáltak hozzá. Egy korszak bűnét szedte csokorba a költő. A nemzet széthullását, a bujdosást és kivándorlást, az egymás feljelentését, az életuntságot. Versére két év múlva figyelt fel a hatalom. Meghurcolták érte. Ekkor már Hanván volt lelkész. Fiatal felesége és kéthetes kisfia egyedül maradt, miközben a költőt Kassán vallatták. Szilágyi Ferenc közbenjárására kegyelmet kapott a költő. 1853. áprilisában szabadult, és 1854-ben megszűnt ellene minden eljárás, így nem veszítette el lelkészi állását. Meghurcoltatása növelte költői népszerűségét. További verseiben kissé óvatosabbak az allegóriák, de változatlanul izzik bennük a nagy vers, A gólyához hangulata. A madár fiaihoz című versében a forradalom allegóriája a nagy vihar. Költőtársait dalra és a jövőbe vetett hitre buzdítja: E kopár föld újra felvirul. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek: A jelennek búját édesítvén: Fiaim, csak énekeljetek! 552