A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

B. KOVÁCS István: Egy hanvai népmonda és balladai párhuzamai

mosakodó Piros Szép Örzsébet-et rabolja el a föltörök basa. A basa útközben figyelmezteti az elrabolt leányt: otthon majd nagy vendégség lesz, ahol álombort is isznak, de ő ne igyon! így is történt. Mindenki elaludt, a leány pedig hazaszökött az anyjához. A lányért visszatérő törökök elől az anya elbújtatta a lányát. A két balladai történet és a mondák közötti párhuzam - a fogalmazásbeli különbségek és az eltérő, illetve hiányzó részletek ellenére is - szembeötlő. Az összefüggés mellett szól az is, hogy a történetnek sem balladai, sem mondai hagyományból nem ismeretesek további lejegyzései. A bevezető motívum, a vízért induló leány török általi elrablása egy másik, szintúgy társtalan balladának (Törökrabolt lány) is része. Ez utóbbit ugyancsak Kálmány Lajos gyűjtötte a Torontál megyei Magyarszentmihályon.

4 Fontos megjegyezni, hogy mivel a fentebb tárgyalt balladákat csak jóval Tompa Mihály halála után adták közre (a Szeged-vidékieket 1891-ben, illetve 1914-ben, a pogonyit 1993-ban), az ő verses feldolgozása számít a történet legkorábbi feljegyzésének. Van azonban a Tompa-féle feldolgozásnak, ill. a szóbeli változatoknak egy olyan további motívuma, amely teljességgel hiányzik az Alföldön feljegyzett két balladából, illetve gömöri palóc társukból és amely mondánknak egészen sajátos jelleget ad. A leányt két török katona rabolja el, akik - miután hírét veszik, hogy a basa meghalt - összevesznek a lányon. Ennek a motívumnak a párhuzama egyedül a Császár tömlöcéből szabadult úrfiak (Szilágyi és Hagymást) jól ismert történetében lelhető fel. A török császár tömlöcéből kiszabadult két magyar vitéz történetét elsőként az ún. Szendrői Névtelen munkájaként ismert 16. századi széphistóriában olvashatjuk. Vargyas Lajos szerint a 16-18. század között csiszolódott a szóbeli hagyományban balladává.

5 Két változatát ismerjük, mindkettőt a Székelyföldön jegyezték fel.

6 Kétségtelen, hogy a motívum felbukkanása a Tompa által megverselt hanvai mondában váratlan és meglepő. A kérdés az, hogy szerepelt-e az eredeti mondában is, vagy netán a költő betoldása. (Mint fentebb láttuk, az utólag gyűjtött paraszti változatokban ott szerepel!) Annyi bizonyos, hogy a Szilágyi és Hagymási történetét megéneklő két népballadánkat Tompa nem ismerhette, mivel csak halála után, 1872-ben jelent meg nyomtatásban.

7 Nem így magát a történetet! A moldvai magyar hagyományból 1838-ban említik.

8 A történet nagyon népszerű volt a 19. században. Költőink közül többen is feldolgozták, ám a Tompa életében mindössze a Vörösmarty Mihály műve volt ismeretes, amely 1828-ban látott napvilágot.

9 Tompa tehát elvileg ismerhette a motívumot. Azt azonban, hogy a motívumot ő illesztette-e bele a mondába, vagy eredetileg is része volt annak, a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet egyértelműen eldönteni. Az utóbbi esetben egy olyan prózává oldódott balladai történettel állnánk szemben, amelynek közvetlen változatai eleddig nem ismeretesek. Ami viszont bizonyos: a Tompa Mihály által feldolgozott monda három, eleddig társtalan balladánkhoz nyújt párhuzamot. A mondai megfogalmazás kapcsán utalhatunk Ortutay Gyulának arra a megállapítására, hogy éppen a 15-17. századi históriás balladák alakulásának egyik tanulságos szájhagyományozó jelensége a ballada prózai szerkezet felé való formálódása.

10 Végezetül még egy kérdés vetődik fel a témával kapcsolatosan. A közölt mondához tartalmilag legközelebb álló Szeged vidéki balladák Vargyas Lajos kutatásai szerint 4 Kálmány Lajos 1914. 36-38. 5 Vargyas Lajos 1976.

1. 319. 6 Vargyas Lajos 1976.

1. 337. 7 Arany László-Gyulai Pál (szerk.) 1872. 158, 160. * Gergő Elek \m. 80. 9 Vörösmarty Mihály 1972. 167-172. 10 Ortutay Gyula-Kriza Ildikó 1968. 83. 540