A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

B. KOVÁCS István: Egy hanvai népmonda és balladai párhuzamai

A Basa kútja néven ismert kitűnő vizű forrás ma is létezik a hanvai határban. A hozzá fűződő történetet ma is ismerik Hanván és a szomszédos falvakban. 1982-ben Baracán az akkor 80 éves Tóth Balázsné Csák Margit így mesélte el: A hanvai rétén van égy forrás, Elnevezték az Basa kútjának, mer' a török basa arró' itt. Má' hogyha el is kerűt innen, erró" a vidékró", még Eger tájékára' is idé kűdött vízé'. Elkűdött éccér két lovaskatonát vízé'. Ugyanakkor égy szép barna kisjány is vízé' mént, mer' a hanvaiak is hordták onnan a vizet. Ahogy észrevette a két török aján't, nagyon méttetszétt nekik, a lóra ültették oszt vitték magokval. Útközbe' híré gyött, hogy a basát méllőt 'ék, meghalt. Azt a két katona, hogy má' akkor nem is viszik a vizet tovább. Azt mondja az egyik a másiknak: - Idd mé' té a vizet, nekem ajány kéli! - Idd mé' té a vizet! Ajány nekem kell! -így a másik. Ősszé is vesztek ők, elkezdtek verekédnyi. Ajány meg ahogy ott verekedtek, felült a lóra oszt hazaszökött az anyjáho' Hanvára. A monda többi, eddig ismeretes változata lényegében ezzel megegyező. Szembetűnő a nagyfokú hasonlóság a monda népi és műköltöi megfogalmazása között, jóllehet eltérés is tapasztalható (pl. hogy az egri basa Hanva vidékéről származott volna el, illetve, hogy a lányt nem a basa utasítására rabolták el). Felvetődik a kérdés, hogy az egyezés vajon mivel magyarázható? Más szavakkal: milyen az irodalmi feldolgozás és a szóbeli változatok viszonya? Az kétségtelennek látszik, hogy Tompa Mihály a témát a helyi hagyományból vette. Műve végén erre külön is hivatkozik, („...Hol máig is még szól, élvén/ A rege a kút mellékén). Hasonló esetek jól beilleszthetők a török hódoltság korának zűrzavaros, erőszakoskodásokkal teli évtizedeibe. Hogy mindez Hanván megtörténhetett, jelzi egy érdekes adat is, amelyet Bodon Ábrahám és Ebeczky Emil jegyeztek ki a Gömör megyei levéltárból. Eszerint: 1676-ban (a megyei jegyzőkönyv szerint) az egri basa minden szép és fiatal nőt maga elibe parancsolt vitetni és csak egy megyei küldöttség tudta lebeszélni e különös kívánságáról.' Abban a fonák helyzetben vagyunk tehát, hogy bár a történet folklór feldolgozásának elsődleges volta nyilvánvaló, első ismert feljegyzése egy költői feldolgozás. Ez utóbbi - megjelenését követően és a helyi Tompa-kultusz hatására - befolyásolhatta a szóbeli hagyományt. Tompa művét, mint azt idősebb emberek állítják, az iskolában is tanították. A fentebb közölt változat előadója a szóhagyományon kívül Tompa tollából is ismerte a történetet. Megállapítható tehát, hogy a monda jelenleg gyűjthető népi változatai bizonyos fokig másodlagos folklorizáció eredményei. Az utóbbi megállapításból adódik, hogy a recens változatok kevéssé, vagy egyáltalán nem alkalmasak annak megállapítására, hogy mennyire híven dolgozta fel Tompa a hallott történetet, illetve milyen mértékben élt a költői szabadságjogával. A kérdés vizsgálatánál elsősorban a monda egyes motívumainak az elemzése segíthet. A vízért menő leány törökök általi elrablását, majd a leány hazaszökését tárgyaló mondák legközelebbi párhuzamát két balladánkban találjuk. A Gömör-megyebeli Pogonyban gyűjtötték azt a balladát, amelyben a kúton vizet merítő lányt {Szép Iloná-t) a török elrabolja, ám az - nem részletezett körülmények közt - visszaszökik anyjához. A hazatérő leányt azonban anyja háromszori kérésre is elutasítja, s végül a szer ő/s kertbe-n, fejét kőre hajtva, kiadja a lelkét - feltehetőleg kivégzik.

2 A töröktől hazaszökött leány történetét Kálmány Lajos jegyezte fel a Torontál megyei Padén.

3 Ebben a szép Duna vizén 1 Tompa Mihály 1858-1863. 2 Nagy Zoltán 1993. 214-215. 3 Kálmány Lajos 1891. 4. 539