A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PORKOLÁB Tibor: Tompa és az akadémia (A Kazinczy-óda különös története)

és barátokhoz: „Lehetsz te csendes lelkiösmérettel, mert nem pályáztál a Kazinczy ünnepélyre, sem pedig agyon nem olvasott M... színész és Toldy nem-színész. Agyonolvasott engem mind a kettő. Miskolczon M... a szó legteljesebb értelmében syllabizálta versemet a színpadon; és mondott criminalis bolondokat, például: maradt helyett ezt: marta stb. Azután Toldy festett meg Pesten, totaliter megbuktatott, a mint írják. [...] Minő eszeveszett is voltam én; kirántani engedni magamat csendes visszavonultságomból!" - panaszolja Aranynak november 2-án;

8 „Megnyomorított végkép a jó isten, kedvem, lelkem, kedélyem elveszett; ambitiom, szenvedélyem nincs; - dolgozni nem szoktam; imé te engem túléltél a Parnassuson is! Csak látok tőled néha verset, te tentőlem soha! Most irtam egyet a Kazinczy-ünnepélyre a Gábor és Toldy erős ösztönzésére, azt is megbántam; nyertem mégis vesztettem; a pályázáson megdijáztatott a felolvasásnál megbukott a vers. [...] Pesten Toldy olvasta, agyonolvasott engem végképen [...]; szóval megölt, megbuktatott! [...] A vers sorsa oct. 3-án dőlt el; némi változtatásokat kívántak; többnyire ollyakat, mellyek arczomba szöktetek a vért [...] s végre se használták a változtatásokat. És ez mind a Toldy műve." - foglalja össze másnap a pályaóda (némiképpen kriminalizált és hiszterizált) történetét Szemere Miklósnak.

9 Ez utóbbi levél ismét rávilágít Tompa (már-már akhilleuszi) sértődésének eredetére, amely nem más, mint az Akadémiának (illetve Toldynak) a pályadíjnyertes ódával kapcsolatos korrekciós igénye. Az alkotói méltóságában megsértett, haragvó költő számára „a vers sorsa" már ekkor végérvényesen „eldőlt". A miskolci és a pesti ünnepségek tragikomikus történései csak igazolhatták, megerősíthették a „megszégyenülés" és a „bukás" érzetét. Toldynak azonban még mindig csak visszafogottan számonkérő (azaz nyíltan vádoló állítások helyett inkább látens vádakra alapozott kérdésekkel operáló) levelet ír október 2-án: „nem értem az egész dolgot! Vagy rossz a vers, vagyy'ó; ha rossz: miért dijaztatott? hajó: miért bukott meg?"

10 Sőt, a lehetséges vádpontok egyikében (nevezetesen a szerző által jóváhagyott és véglegesnek tekintett szövegváltozat negligálása ügyében) jóhiszemű feltételezésével mintha éppen a bűnös védelmére sietne: „A változtatásokat nem látván a versben: azt kell hinnem, hogy levelem nem jutott kézhez a kellő időre; annálinkább, mert úgyszólván a legutolsó percben hivattam fel az igazitások megtételére." Toldyról tehát fel sem tételezhető, hogy a szerző megismert szándéka ellenére ragaszkodott volna (az általa egyébként is javítandónak vélt) eredeti változathoz, sokkal inkább valószínű, hogy „kellő időre" egyszerűen nem jutott el hozzá az átírt költemény. Tompa valójában nem is ezért teszi felelőssé Toldyt. Toldy bűnössége „az igazítások megtételére" való felhívásban rejlik, és ezt a bűnt csak fokozza egyrészről e felhívás elkésettsége („a legutolsó percben"), másrészről a felolvasás - lényegében szövegváltozattól független - sikertelensége. Tompa úgy menti fel tehát Toldyt egy következményeiben kellemetlen, ám kevéssé hangsúlyos és lényegében bizonyíthatatlan vádpont alól, hogy ugyanakkor (implicite) egy ennél sokkal súlyosabb vádpontban mégiscsak elmarasztalja. Az alapkérdés újra csak ez: joga van-e a megrendelő-pályáztató testületnek, testületi autoritásával felruházott egyénnek az elfogadott (első helyen díjazott) alkalmi költemény bármiféle módosítását kezdeményeznie? (Mert az nyilván evidenciaként tételeződik, hogy az elfogadás-elutasítás, illetve a díjazás kérdésében joga van döntenie.) Azaz: ki rendelkezik valójában a Kazinczy-óda felett: a költeménnyel ünneplő (nemzeti) közösség, pontosabban e közösséget reprezentáló testület, illetve e testületet képviselő egyén, vagy az ünnepi költeményével a közösség elé lépő szerző? Tompa szerint termé8 Ráth, I, 472^73. 9 Bisztray, I, 324-325. 10 Bisztray, I, 324. 526