A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PORKOLÁB Tibor: Tompa és az akadémia (A Kazinczy-óda különös története)

is). A pályadíjnyertes olyannyira megalázónak véli az Akadémia - Toldy által megfogalmazott - korrekciós igényét, hogy még ugyanezen a napon Kazinczy Gábornak és Egressy Gábornak is elpanaszolja a méltánytalan eljárást: „Az én nyakamra a nemes Magyar Akadémia kötelet hurkolt; a versben változtatásokat kell tennem; éspedig minőket!"; „Két éve annak, hogy én nem irtam semmit. Most irtam a Kazinczi-ünnepélyre, azt is bánom; pedig nyertem: még-is bánom" 4

. Toldynak is október 22-én válaszol, leveléből azonban feltűnően hiányoznak a tiltakozás szenvedélyes gesztusai: „Kifoltoztam a verset hirtelenében, s a hogy lehetett, mert illyenkor már felette nehéz változtatni úgy, hogy szét ne bontsa az ember az egészet. [...] Egy strophával megszaporítottam, gondolom nem ront".

5 Az emlékóda költőjének méltányolnia kell az ünneplő közösség igényeit közvetítő testület kifogásait. A sértett írói önérzetről csak a pályázat sikertelenségére való utalás („Nagyon örülök, hogy nyertem; de búsít, hogy illy soványul ütött ki a pályázás. [...] a versek közt ez a legjobb!"), az átdolgozott és „ide mellékelt" költeményre vonatkozó határozott kérés („Szabad legyen kérésemet ismételni: hogy ez olvastassák fel!") és az az ugyancsak beszédes gesztus árulkodik, hogy Tompa a transzkribáció fájdalmas műveletét nem korlátozza a Toldy által megjelölt helyekre. A sértettség mértékét (pontosabban mértéktelenségét) jelzi, hogy a magát megszégyenítve érző költő már költeményének felolvastatása előtt, azaz Aranyhoz írott október 22-i levelében „megmenthetetlenül bukottnak" tekinti versét és önmagát.

6 Ilyen előzmények után kerül sor az Akadémia centenáriumi ünnepségére.

7 Először Eötvös József tartja meg „leírhatatlan" hatású „magasztaló beszédét", majd „Székács József olvasá föl Szász Károlynak Kazinczy emlékezetére irt, s másodjutalomban részesült szép költeményét, mely sok helyen kitörő lelkesedéssel üdvözöltetett". A nagy sikerű költemény után Toldy meglehetősen hosszúra nyúlt emlékbeszéde következik, melynek végeztével a titoknok úr - mérsékelt sikerrel - felolvassa a díjnyertes ódát is. Az Eötvös-Szász-Székács-trió és a Toldy-Tompa-duó fogadtatásának különbsége olyannyira szembetűnő, hogy még az ünnepségsorozat reprezentatív emlékkönyve is óvatos kritikai megjegyzésekkel kénytelen e meglepő differenciára magyarázatot találni: „Toldy Ferenc titkár emlékbeszéde igen sok érdekes, de sokak által már jól ismert adatok gondos összeállításából állt. Rövidebbre vonva tehát bizonyosan nagyobb hatása lett volna. Ugyan ő olvasá föl Tompa Mihálynak 50 aranyos jutalmat nyert jeles pályakölteményét is, mely bizonyára még sokkal nagyobb hatást szül, ha előadása értelmesebb; de a t. titkár ur belefáradt emlékbeszédébe, s igy a fölolvasás már nehezére esett. Jobb lett volna e fölolvasást másnak engednie." Tompa a sajtóbeszámolókból értesül arról, hogy a második helyezett Kazinczy-óda jóval lelkesebb közünneplésben részesült, mint a pályadíjnyertes. Az is hamarosan a tudomására jut, hogy Toldy nemcsak rosszul, de a szerzői korrekciókról tudomást sem véve olvassa fel költeményét. (így persze a lapok is a felolvasással legitimált, hivatalosnak tekintett verziót közlik.) Ráadásul a miskolci Kazinczy-ünnepen, amelyen egyébként Tompa személyesen is megjelenik, Molnár színiigazgató ugyancsak hibát hibára halmozva tolmácsolja a költeményt. Nem meglepő tehát, hogy a pesti és miskolci ünnepségeket követő napokban ismét elkeseredett levelek sora indul Hanváról a pályatársakhoz 4 Bisztray, 1,322 és 321. 5 Bisztray, I, 322. 6 Arany János levelezése író-barátaival, I—

II, kiad. RÁTH Mór, Bp., 1888-89 (a továbbiakban: Ráth), I, 470. 7 A nagyszabású ceremónia közismert. E dolgozat csak a Tompa-óda fogadtatásának értelmezéséhez szükséges mozzanatokat említi meg KEMPELEN Győző Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben című emlékkönyve (Szeged, 1860,120-121.) alapján. 525