A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

GYARMATI Béla: Egy hajdanvolt színházi mindenes Telepi György (1794-1885)

zemmel, mely élelmet ád, / Két álló hétig hordtam a követ / S magam fizettem érte örömet! / S nézzétek, a ház szép magasra nőtt!... A nevetők bámulva néznek a távozó napszámos után, majd felkiáltanak: Éljen a derék napszámos! Éljen!...

2 Nos, ki a derék napszámost megszemélyesíté, maga nem (vagy nem csak) napszámos volt, hanem inkább mindenese annak a régi-régi magyar színművészetnek, melynek úttörői még szekéren utaztak, s színekben meg szállákon játszottak. „Komikus és ezermester" - írják róla minősítésül a kézikönyvek. A magyar színháztörténet tudósai és krónikásai egyaránt gyakran említik a nevét, mely valaha egyaránt ismert volt mind Erdélyben, mind téres hazánkban. Telepi Györgyről van szó, aki a kezdeti magyar színházcsinálók tehetséges képviselői közül is kivált sokoldalúságával. Állításom tán merésznek tűnik, hisz' igencsak sokoldalú volt például Kótsi Patkó János is (színész, rendező, díszlettervező, fordító, s eredeti müvek szerzője), de említhetném - minden más tevékenysége mellett - Latabár Endre zenei kvalitásait, Egressy Gábor elméleti munkásságát és így tovább. Telepi vizuális szemléletével és páratlan műszaki, technikai érzékével és felkészültségével vált ki sokoldalú kortársai közül. Ebben minden szakíró megegyezik. Telepi Györgyöt, a sokoldalú színészt, az első magyar díszletfestőként tartják számon. Az egybehangzó vélemények közül ezúttal csak az Erődi Jenőét idézem: „Valóságos gyöngye volt a vándortársulatoknak, mint festő, díszítő, gépész, építész, kellékes, tűz-, fény- és árnyjátékos. A budai korszakban ő csinálta azokat a pompás látványosságokat, úgyszólván a semmiből, amelyekhez tódult a közönség. Az ő agyából került ki a pesti színház (Pesti Magyar Színház - a szerk.) első és második terve

3 [...] egyike a jobb fordítóknak és színműíróknak." Mindez nem kevés, mégis meg kell toldanunk a fentieket. Mert Telepi nemcsak a vándortársulatok gyöngye volt, s nemcsak a budai magyar társulat (Várszínház) mindenese. A Pesti Magyar Színházat alig fél esztendővel megnyitása után teljes műszaki csőd fenyegette, noha egy neves müncheni szakember nevéhez fűződnek a színház gépészeti munkálatai. Herr Schütz „gépelyei" azonban felmondják a szolgálatot. A színház vezetői Telepire bízzák a színpadtechnikát, aki új gépészeti berendezéseket tervez és készít. Bartay Endre bérlő-igazgató időszakában (1843-1845) mutatványosok is szerepelnek a színház (ekkor már Nemzeti Színház) műsorán. Köztük a világhírű Döbler „ködfátyolképeivel". Miként Rédey Tivadar írja: „A naiv közönség özönlött a laterna magica csodáira, a társulat nagy ezermestere, Telepi György pedig elírígyelte a német dicsőségét, s a következő évben ő állt elő a maga Döbler utánzatával. A sajtó nem írta fel érdeméül, a közönség szívesen látta." Mint annyi korabeli ifjút, őt is megbabonázta a színház, s tisztes polgári foglalkozását feladva (Szatmár megye főjegyzője mellett írnokoskodott) Megyeri truppjához szegődött. Színészként nem volt rá múlhatatlanul szükség, színházi festővel azonban nem dicsekedhettek a társulatok akkoron. S a fiatalembert - noha később Jóízű komikus"-ként említik - talán a játéknál is jobban érdekli a játéknak tere; a színpadi csodateremtés lehetőségei. A semmiből is képes látványokat varázsolni. Ma szcenikusnak, illetve látványtervezőnek nevezhetnénk. Kompozíciós készsége nemcsak a feszített vásznakon, de a „némázatokban" is megmutatkozik. (Ezek tulajdonképpen élőképek jelképes figurákkal; sokszor mitológiai lényekkel. Többek szerint a „Thália menedéket 2 A Napszámos figuráját nem költői fantázia teremtette; bizonyos Thúróczy Pál nevű parasztember feleségével együtt - valóban ingyen dolgozott a színház építkezésén. 3 Ezeket a terveket a Pest megyei Levéltár őrzi. 504