A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

CSEH Zsolt: Üzenetek. Kísérlet egy „spontáníró” asszony prófétai szerepének értelmezésére

plébániatemplomba ment, ahol szinte fel sem figyelt az ajtóban álldogáló férfira: „...elmentem mellette, bementem, ott rámnézett, nem foglalkoztam... mentem, mert én előbbre mentem, mint a többi. Bementem a templomba, apádba, egyszer csak megérintik a vállamat. Ugyanez a férfi, azt mondja, bocsásson meg, ha zavarom a dolgában, meg tudná nekem mondani, hol van a zsidó templom? De valami nagyon árad... szóval... én olyan... Magyaráztam neki, hogy itt el tetszik menni a műúton, a postánál lefordul, ott van a zsidó templom legközelebb. Akkor utána sem néztem, mondtam az imádságomat tovább. Mikor aztán hazafelé jöttem, ejnye, mondom, de furcsa egy férfi volt ez. Eleve nem is illet volna engem zavarnia a... bocsánatot is kért. Mondom, megvárhatta volna... megkérdezhette volna bárkitől, ha meg éntőlem akarta megkérdezni, megkérdezhette volna, mikor mentem be. Vagy megvárta volna, amíg jövök ki. És hát... nem tudtam, hová tegyem." A harmadik jelentőségteljes utazás, s egyben az Árminnal való második találkozás Lourdes-ben történt, öt esztendővel az előzőek után. A kegyhelyet M. néni és csoportja azzal a céllal látogatta meg, hogy maguk is megmerítkezzenek. A sziklafülkék előtt a megmerítkezni vágyókat szigorú rendbe sorolják, s a meghatározott rendnek megfelelően eresztik be. M. néni és teológus nővére a tömeg, s a magyar mise miatt lemaradtak a többiektől. „... osztán lekéstünk... Aztán a középső őr félrenézett, mink akkor beslisszantunk. Hát visszafele menet aztán mondta, hogy... hát tudtuk, hogy mit mond. Az is tudta, hogy mink mit akarunk. Aztán odalépett valaki. Ez az ember. És beszélt az őrrel. Először szelíden, halkan. Az őr rettenetesen tiltakozott. Akkor felemelte a... olyan pattogósán, parancsolóan beszélt, nem kiabált, de fantasztikus parancsolóan beszélt. És énfelém mutatott... Hát aztán beengedett az őr. Én annyira meg voltam... én rögtön megismertem. " M. néni második alkalommal felismerte azt a férfit, akit a siófoki templomban látott. Nem tudta hogy ki lehet, de elmondása szerint, amikor Lourdes-ban az őr magyarázta, hogy nem ereszti be őt és nővérét, ő épp azon a különös, Siófokon látott férfin gondolkozott. Egészen pontosan azon, hogy annak a - nagy valószínűséggel zsidó férfinak milyen különös fejfedője volt. Akkor jelent meg újra, s győzte meg az őrt, aki átengedte a hölgyeket. M. néni szerint nem volt nehéz ráismerni, még úgy sem, hogy az első alkalommal szakállt viselt, a második alkalommal már nem. Felismerte szemeit és arcát, valamint azt a hosszú, sötét, kabátszerű felsőruhát, amire ő a siófoki plébániatemplom előtt is felfigyelt. Ekkor M. néni felhívta nővére figyelmét a férfira, akinek személye igazolhatta volna az M. néni „különcségeinek valóságosságát" a hitetlenkedő teológus nővér számára is, aki valóban „látott valakit", de neki nem lehetett módjában felismerni a kizárólag M. néni által Siófokon látott személyt. A férfi kilétére harmadik találkozásuk után derült fény, ami M. néni siófoki lakásán történt. „Harmadszor találkoztam vele a szobában. Egyszer olyan... nem olyan álmosba... teljesen kompletten ébredtem. A komódon nem látszott se a filodendron, se a fikusz, se az a kis tányérka. Ott feküdtem az ágyon. Ugyanabban az öltözetben volt. Itt nézett valamit, így, ilyen pihenj állásban. Mind a háromszor fedett volt a feje. Nem sábeszdekli, hanem olyan izé... Abszolút nem volt rossz érzésem. Aztán eltűnt, és újra ott voltak az üzenetek az asztalon. Aztán az egyikben írja, hogy háromszor találkoztál velem. Leírja a helyszíneket. Hogy tudd, hogy én mindig melletted vagyok, melléd adott az én uram." kz itt leírt találkozások közül az elsőnek feltehetően a szent helyen való lelki töltekezés adhatta a különös hangsúlyt. Az erősen vallásos asszonyból érezhetően eufóriát váltott ki a legfelsőbb katolikus egyházi személyiség közelsége, s erős vallásosságának, „hűségének", s ebből fakadó kiválasztottságának elismerését érezhette megnyilatkozni 473