A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TÓTH Arnold: Paraszti históriák egy tardonai kéziratos énekeskönyvben

legtöbbször az egyéni, speciális élethelyzetre vonatkozóan volt mondanivalójuk, a kollektív igényeket nem mindig tudták kielégíteni. Ezért sok szöveg csak egyéni használatban maradt fenn, amihez hozzájárult az epikus műfajok egyéni előadásmódja és kiemelkedő énekesekhez kötődő individuális jellege.

19 A következőkben a paraszti históriák előtt az énekeskönyv két balladáját is közlöm, aminek oka, hogy a megyei népköltészet-összefoglalókban nem látott napvilágot egyikük sem.

20 Balladás dialógusokból építkezik, összességében azonban mégis inkább népdalszerű, líraibb hangvételű és a drámaiságot nélkülöző szöveg a Három betyár kezdetű „nóta." Utolsó két strófája mintha egy önálló népdal lenne, amelyet az adatközlő szerkesztett hozzá a szöveghez. Megformáltsága, nyelvezete, az első versszak strófaközi ismétlése és a nyolcas sorok miatt úgy gondolom, hogy ez a szöveg legkevésbé sem lehet históriás eredetű, de a betyár-tematika mintegy bevezet bennünket a 19. század második felébe, bár a személytelen előadásmód és a véres események hiánya a históriás korszak elé helyezi ezt az alkotást. Nóta Három betyár a csárdába Piros bort iszik bújába Piros bort iszik bújába így gondolkodik magába. Hová menjünk éjszakára özvegyasszony ablakára Hol az ajtó nincs bezárva Bekopogtat betyárosan. Van-e idehaza gazda? Nincsen idehaza gazda, Gyere, feküdj az ágyamba. Nem fekszek én az ágyadba, Nem költesz fel éjféltájba. Éjfél után egy az óra, El kell válni virradóra Még a kutyák sem ugatnak, Irigyeim mind alusznak. Irigyeim a faluba Kettő három egy kapuba. El akarnának veszteni Jó az Isten nem engedi. Jó az uram, jónak látszik, De csak akkor, mikor alszik. Reggel fölkel, jól összever, Megvan nékem a jó reggel. Takács L., 1958. 104,115-116. Istvánffy Gy., 1963. 187-190, Lajos Á., 1965.365-^27. 448