A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SZAKÁLL Sándor – VIGA Gyula: A Bükkalja kőbányászatához és kőfaragásához II. Szomolya

A szántóföld igen gyenge minőségéhez rendkívül egészségtelen birtokstruktúra társult, aminek következtében igen sok gazdasági cseléd, gazdasági munkás és napszámos volt kénytelen távolabbi vidékeken megkeresni a kenyerét. A népesség többsége életképtelen kisparcellán gazdálkodott, így érthető, hogy Szomolya a táj azon települései közé tartozott, amelyik a legtöbb summást adta az alföldi és a dunántúli uradalmaknak.

6 A gazdálkodásból származó jövedelmek kiegészítésére főleg a mezőgazdasági idénymunka, a gyümölcstermesztés és -kereskedelem, kisebb mértékben a borkereskedelem jöhetett számításba. Megítélésünk szerint ezekhez társult a kőfaragás és annak produktumaival való kereskedelem, ami a lakosság egy rétege számára jelentős jövedelmet biztosított, s egészében nem vonatkoztatható el a gazdasági tevékenységek többi ágától sem. A kőmunkával foglalkozóknak ugyanis csak kisebb része a tanult iparos, a többség paraszt, akik a nagy mezőgazdasági munkák szüneteiben folytatják ezt a tevékenységet. A kőmunkák és az értékesítés éves ritmusa is a mezőgazdaság éves rendjéhez igazodott. Az itt élő népesség - a mezőgazdálkodással való kapcsolatát megtartva - sokféle tevékenységet folytatott, amelyek között a kőmunka is a jövedelemszerzést, a jobb megélhetést volt hivatott biztosítani. A férfiak nagy része értett a kőmunkához; az iparosok inkább csak a második világháború után különültek el a falu társadalmában - elsősorban a sírköves ipar révén. Ez utóbbiak tevékenysége is a tradicionális kőtechnikában gyökerezik, ami a táji adottságokhoz való kulturális alkalmazkodás sajátos formája. A kőbányák helye és anyaga A Bükkalja földtani felépítésében igen jelentős szerepet játszanak a miocén korú vulkáni eredetű kőzetek. Vizsgálataink szempontjából elsősorban a riolittufák (riodacittufák) a fontosak. A tufaösszlet kb. 500 méter vastagságú, általában szürkésfehér színű, változó szemcsenagyságú, többnyire laza, porózus megjelenésű (kovásodás esetén kemény), dacitosba hajló plagioklász riolittufa (riodacittufa). A Bükkalja egész területén végighúzódik - kisebb-nagyobb megszakításokkal - a plagioklászos riolit, ül. dacit 10-15 méter vastagságú lávaárak formájában. Világosszürke, vörösesbarna színű, kemény, tömör padokat alkot. Mivel horzsakövet is tartalmaz, ezért összesült ártufának is nevezhető.

7 Ezek a kőzetek teremtették meg a Bükkalja kőkultúrájának alapját: a felszínen vagy annak közvetlen közelében elhelyezkedő jó minőségű anyag sajátos kihívást jelentett az itt élő népesség számára. A szomolyai kőfaragás a jó minőségű alapanyag révén vált ismertté, maga a kőmunka is a kiváló kőanyag révén vált jelentőssé a lakosság életmódjában. A falubeliek kőfaragó tevékenysége szempontjából a fehéres színű, laza riolittufa és a vörösesbarnás színű dacittufa játszott fontos szerepet. Ezek vonulatán több helyen, pl. a falu határában levő Ispánberek területén, kiömlési kőzetként bizonyára a riolit és a dacit is fellelhető volt.

8 Bár az itteni tufa lényegében hasonló tulajdonságú a Bükkalja többi bányájáéhoz, mégis jobb minőségűnek tartják azoknál. A falu határában ma is több bányát tartanak számon a helybeliek, noha ma már egyiket sem művelik. Az emlékezet emellett több generációval korábbi fejtések nyomát is őrzi, jóllehet a kőbányák nem kaptak megkülönböztető elnevezést a település helynévanyagában. Kellő források hiányában a kőfejtőket csupán egy évszázadnyira tudjuk ''Sárközi!., 1965.379. 7 Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához. M-34-XXXIII. Miskolc, MÁFI, 1975. 8 Répánszky Z, 1980.61. 418