A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SZAKÁLL Sándor – VIGA Gyula: A Bükkalja kőbányászatához és kőfaragásához II. Szomolya

visszakövetni. Bár Fényes Elek 1851-ben említést tesz a falu kőbányájáról,

9 az első igazán megbízható forrás, a falu 1861. évi határtérképe már több kőbányáról is tanúskodik. A határ Novaj felé eső részén, a Kutyahegy és a Csörszlyuk között levő kaszáló között szerepel a térképen az Uradalmi kőbánya felirat. Ehhez közel, az Ispánberek területén tünteti fel a térkép a közös kőfejtőt, s ez a felirat szerepel a Gyűr falu felé eső lábánál is. Az utóbbi 1863-ban már Gyür-Demets néven lett térképezve.

10 Pesthy Frigyes kéziratos feljegyzései (1864) négy kőbányáról tesznek említést: az említettek mellett a Felsőerdőhöz tartozó Hegyesd kőfejtőjét is feljegyzi.

11 (Ezért érthetetlen, hogy Schafarzik Ferenc századfordulón készült összesítése Szomolyán nem említ kőbányát.

12

) A múlt század végéről már több forrás jelzi, hogy a Bükkalja településein a kőfejtésnek és a kőfaragásnak jelentős hagyománya van. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat kötetében a következőt állapítják meg: „A Hór völgyén túl, a hevesi határszélig terjedő hegyes vidéken Zsérc, Noszvaj, Bogács, Szomolya, Ostoros, Kis-Tálya, Andornak és Novaj falvak sorakoznak, melyeknek hegyes határai... kötött agyagos és köves talajúak. Mészégetéssel és kőfejtéssel majd mindenikben foglalkoznak."

13 Bár nem tudjuk ma még kellően adatolni, de a fennmaradt objektumok, emlékek, illetve azok párhuzamai kétségkívül középkori gyökerű kőkultúra lokális formájára utalnak, s aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy nem hagyták érintetlenül ezt a települést sem a 18. századi egri egyházi építkezések, illetve azok nyersanyagigénye, ami fokozatosan vonta be a nyersanyagtermelésbe az egri, közvetlenül Eger környéki, majd távolabbi kőbányákat.

14 Századunkban a legjelentősebb kőfejtő az Ispánberek (Ispányberek, Ispánberkihegy) területén volt. Ez hosszú, félköríves, ÉK-DNY-i irányú gerinc, melynek déli lábánál szőlők húzódnak. Északi oldala mély völgy, amit túlfelől a Kutyahegy határol. A gerinc futását 10-20 méterenként szakították meg a sorozatos fejtésnyomok, általában az észak-északkeleti irányból indulva. Ma már elfedi a fejtésnyomok zömét a nagyolási törmelék, s csak elvétve találhatók fejtésre ma is alkalmas, függőleges kőfalak. Zömmel itt voltak az egykori magánbányák (lásd alább): a mai szőlők helyén régen szántóföldek húzódtak, s a kőfejtők a parcellák végeit zárták le. Kemény, faragásra kiválóan alkalmas követ bányásztak itt, míg a szomszédos Nagyvölgy, a novaji út mentén, puha építőkövet, tufát adott. Jelentős kőfejtő hely volt a Demecs is, a falumag szélén, s szemben vele, a főutca fölé emelkedő parton (Bikaól) levő kisebb fejtés: mindkettőből kemény kőzet került ki. A Demecsbányából felül piros, alul kemény, szürkés kő jött, de volt különösen kemény, vasas rétege is, ami alkalmas volt kézimalmok készítésére. A Gyűr-tető keményebb kövének bányászása 1944-ben fejeződött be. A Gyűr alján (Gyűr-fenek) puha tufát fejtettek. Ez utóbbi volt a község utolsó működő kőbányája, ahol 1980-ban szüntették be a termelést. A ma is általánosan használt, fürészelt tufatéglákat újabban Noszvajból szerzik be. 9 Fényes K, 1851. 152. 10 BMÁL. T.23. és T.30. (18. század); U.663. és U.664. (Szomolya határának térképe 1861., ill. 1863.) " Az adatért Tóth Péternek tartozom köszönettel: (Kijegyzése Pesthy borsodi anyagának 469-470. lapján jelzi Szomolyát.) n Schafarzik R, 1904. 13 Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben VI. Budapest, 1900. 234. 14 Lénárt A., 1982-83. 190-196., 209-214. 419