A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TARCAI Béla: Szellemi élet a fogolytáborokban

nem futja már a balga hit, S szavait nem olvassa el senki sem, mégis üzen. A költő itt a hóba ír, mert nincs papír. A jég hátán senki sem él, kemény a tél. S a lét csak tárgyi tévedés: az érv kevés. Ha él, ha vall, ha néha sír, a hóba ír, hogy itt is költő- és magyar és jót akar, hogy itt is hinni, írni mer, hogy írni kell. Ha erre futtok szarvasok, megálljatok: Az ember itt a hóba ír, mert nincs papír. s a hóba rótt szó nem fehér, az ón a vér. A költészet örök témája, a szerelem viszonylag kevés lágerversben bukkan fel. Ebből a kevésből álljon itt egy példa (Szamos Ede, Tambov 1946 október): Alom Nagyon szeretnélek egyszeresük meglátni, Egy pillanatrü Ü lelkeddé válni, Gondolütoddá, ÜZ érzéseddé lenni, Ami Te vügy, mindent mügümévá tenni. Lennék Ü bánat könnyeid mögött, Mosolyodban lennék örömöd, Lennék a vágyod, kétséged, szerelmed, Lennék Ü Benned rejtőző sejtelmek. Lennék kísértő, titkos álmod, Reggel, ébredéskor első sóhajtásod. Lennék az egész, Benned forró élet, Egyszer önmagamból láthatnálak téged. Átrepülnék a drótkerítés felett, Álmodni egy szebb életről Veled. Megálmodtam: nem lesz drótkerítés, Alommá szépül majd minden szenvedés. 356