A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TARCAI Béla: Szellemi élet a fogolytáborokban

lattartás megszervezésében, a Vöröskereszt gondozószolgálatának segítésében, védőhatalmi funkciójának ellátásában. Sajnos, ezeknek a kötelezettségeknek a teljesítéséről, főként a legkritikusabb első fogoly-időszakok tekintetében, túl sok jót nem lehet mondani. Mindezeket el kellett mondanom, hogy világossá váljék, milyen nehéz körülmények között szerveződhetett a lágerekben egy sajátos kultúra, amelynek néhány jelenségét a következőkben kísérlem meg összefoglalni. Lágerkultúra - lágerfolklór Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy a lágerek népének a túlélésért vívott küzdelmében jelentős szerepe volt a szellemi elfoglaltságnak. A bezártság első időszakában a különböző korú, nemzetiségű, műveltségű és jórészt vadidegen emberek azon vitatkoztak, hogy miért veszett el a háború, s az emberek milliói miért kerültek ilyen megalázó helyzetbe. Később, miután ez a téma kimerült, és újság, megbízható hírforrás és külső kapcsolatok nélkül újra nem töltődhetett, a szellem más irányokban kereste az elfoglaltságot, a feszültségek levezetésének módját. Ma, amikor az évtizedes hallgatás után az emlékezet legmélyebb redőiből vagy a dugdosott feljegyzésekből előkerülnek és ismertté válnak a táborokban született szellemi alkotások, jogunk van hadifogoly- vagy általánosabb értelemben lágerkultúráról beszélni. Azt is joggal állíthatjuk, hogy ennek a kultúrának az elemei csaknem teljesen azonosak a békés civil világ kultúrájával, mert a mostoha viszonyok között élelmessé csiszolódott foglyok mind a két égtájon, mindennel foglalkoztak, mindenre vállalkoztak. A konszolidáltabb viszonyok között az emberségesen gondolkodó táborparancsnokok maguk is támogatták az ilyen irányú törekvéseket, annál is inkább, mert ebből némi hasznot is húzhattak, de azért is, mert a szellemileg elfoglalt táborlakókkal kevesebb volt a baj, mint a többiekkel. A lágerkultúrának messzire nyúló történelmi előzményei vannak. Az irodalomtörténet például számon tartja a nemzet mártírjainak a siralomházból írt búcsúleveleit, a kurucok táboraiban született nóták megihlették Thaly Kálmánt, 1848/49-ben Kossuth és hadvezérei köré fonódott nimbuszból fakadtak dalok. Apáink elbeszélése szerint az első világháborúban sokat énekeltek a katonák (a másodikban már kevésbé). Ekkor a korabeli divatos operettslágerek, kuplék és kabarénóták is átkerültek a katonai repertoárba, de az operett- és dalszerzők is szívesen használtak fel műveikben katonás motívumokat. Gyóni Gézának a krasznojarszki fogolytáborban írt versei a 20-as években népszerűek voltak, a Trianon miatti honfibánatot mintegy megtetézve a hadifogság keserűségével. A második világháborúban és az utána következett fogolyidőkben kialakult kultúra két síkon figyelhető meg. Az egyik a tudomány által modern folklór körébe sorolható alkotások, a másik a hivatásos művészek munkáinak köre. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy mind keleten, mind nyugaton fogságba kerültek neves művészek, írók, költők, s legtöbbjük ott is alkotott, az adott lehetőségek határai között. Úgy vélem, hogy a lágerkultúra e két eleme nem különíthető el egymástól, mert mindkettő azonos forrásokból táplálkozott, azonos közösségi élményeket fejezett ki, az utóbbi természetesen profi színvonalon. A lágerkultúra létezésére a tudomány is felfigyelt és jelenségeit elsősorban a lágerköltészet produktumai alapján, néprajzi vonatkozásban kezdte kutatni és értékelni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén folynak ilyen kutatások, és az első publikációk már meg is jelentek. 351