A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

CSÍKI Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában

fogadható el, s az izraeliták szűk körére vonatkozhatott, míg a többség semmilyen ellátásban sem részesült.

33 Sőt a jelentésből nem derülhetett fény az összegyűjtött zsidók elleni rendkívül kegyetlen akciókról sem. Miskolcon egy különleges csendőrnyomozó osztag alakult, melynek parancsnoka Oláh András csendőralhadnagy, tagjai többek között Bata József őrmester és Sashalmi Imre voltak, s amely az Arany János utca két házában fogdát és kínzókamrát alakított ki, ahol esetlegesen elrejtett vagyonukról vagy értéktárgyaikról vallatták a kiválasztott áldozatokat. A későbbi népbírósági tárgyalás tanúvallomásai szerint (amelyek alapján Oláht halálra ítélték és kivégezték) több mint száz embert vertek meg, s kínoztak brutálisan, némelyeket megkötözve és fejjel lefelé akasztva ütlegeltek, illetve sós vizet itattak velük. Közülük többen meghaltak (pl. Hollánder Béla ügyvéd és Radványi Ignáczné), szenvedtek maradandó sérüléseket (s majd kerültek azonnal a gázkamrákba), vagy lettek öngyilkosok (Hollánder Béláné, Ballá Béla). (A holttestek egy részét a Sajó vizébe dobták.)

34 A gettósítás végrehajtásával párhuzamosan a megfélemlítés és megtorlás egyéb eszközei ugyancsak szaporodtak, s az antiszemita propaganda egyre durvábbá vált. A miskolci rendőrség figyelmeztette „a keresztény magyar közösséget, hogy bizonyos egyének a házak kapujába mérgezett kockacukrokat helyeztek el, amelyekkel veszélyeztetni akarják a keresztény magyar gyermekek életét és egészségét".

35 A diszkriminatív rendeletek megszegése (a sárga csillag nem viselése, vagyonrejtegetés stb.), valamint szökési kísérletek vádjával 131 embert internáltak (a névsort a Magyar Élet közölte); s a lap május 24-ei közlése szerint az elzárások mellett, néhány nap alatt 192 izraelitát köteleztek 60 000 pengő bírság kifizetésére különböző „kihágások": pl. keresztény cselédek alkalmazása, adatszolgáltatás megtagadása vagy közveszélyes munkakerülés (!) miatt. (Ugyanakkor Borbély-Maczky Emil főispán arról számolt be május közepén gúnyosan, hogy „ma minden zsidó kapálni szeretne", miután szabályozta az izraeliták mezőgazdasági munkaszolgálatát. Eszerint 30 fős egységekben, katonai felügyelettel mehettek ki a falvakba dolgozni, amit majd a deportálás előtt Endre László tiltott meg.)

36 Ilyen légkörben - bár Miskolcon, az országban ritka kivételként, háború- és németellenes, s a munkaszolgálatosok között is antifasiszta csoportok szerveződtek - ezek a zsidók mentésére nem vállalkozhattak, így az elszórt kísérletek csupán egyéni és rendkívül szervezetlen akciók lehettek. A „passzív ellenállás" jeleként több városi, illetve megyei tisztviselő és egyszerű alkalmazott ment április végétől, május elejétől betegszabadságra, hogy semmilyen módon se váljanak a látott intézkedések részeseivé; emellett néhányan az izraeliták értékeinek elrejtésében vagy akár szökésükben és iratokkal való ellátásukban is segédkeztek. A 18 éves Jorkó Erzsébet pl. hamis igazolvánnyal próbálta ismerősét a gettóból kimenteni, vagy a Péter család Ungvárról szökött rokonát igyekezett segélyezni, ám mindnyájan az őrizetbe vétel, az elzárás, illetve az internálás sorsára jutottak.

37 Helyenként a passzivitás is bátor cselekedetnek számíthatott, s a felelősségre vonás miatt a különböző magatartásformák erkölcsi megítélése is bonyolult lehet. Erre példa Vesza Ambrus rendőr esete, aki 1944. június 5-én, tehát közvetlenül a deportálást meg33 Lévai: i. m. 410. 34 Felvidéki Népszava 1945. október 6, 1946. május 8, 1947. március 15, május 1, 4, Paszternák: i. m. 52-53, Beránné: i. m. 25. 35 Braham: i. m. 663. 36 BmLt. IV. 810/b 276/1944, Magyar Élet 1944. május 10, 24. 37 Beránné: i. m. 25-26, 43, Magyar Élet 1944. május 27, június 6. 341