A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

CSÍKI Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában

próbálta megőrizni, a gazdasági létalapjukat vésztők az 1930-as években a mereven konzervatív, az asszimiláció bármely típusát elutasító orthodox irányzathoz közeledtek. Az utóbbiak közül egyre többen kényszerültek zugkereskedést és zugipart űzni, ráadásul számukat a '30-as évek végétől a Csehszlovákiából, Romániából és Lengyelországból beáramlók növelték, akik a város peremterületein húzódtak meg, s akik életformájukkal, idegenségükkel a lakosság növekvő ellenszenvét váltották ki.

9 Ezek a tendenciák adtak alapot a jobbra tolódó városi vezetésnek a zsidóság elleni fellépésre, gazdasági és társadalmi pozícióik további gyengítésére. Már a '30-as évek közepén születtek erre irányuló rendelkezések (pl. a nyílt árusítású üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozása, illetve tiltása, vagy a keresztény vállalkozók különböző kedvezményekben részesítése), közvetlen megnyilvánulásaira azonban az évtized végétől, a zsidótörvényekkel s az ezeket követő országos rendeletekkel összhangban került sor. Hitelszolgálatra és -közvetítésre, valamint iparűzésre újabb engedélyeket nem kaphattak, miként az állami egyedárúság alá eső cikkek árusítására sem, a meglévőket néhány éven belül be kívánták vonni. A közszállításokban és a kereskedelemben ugyancsak korlátozták az izraeliták lehetőségeit: a helyi tűzifa-kereskedőktől pl. 1940 végén vették el engedélyeiket, a bornagykereskedők üzleteik meghosszabbítását célzó kérelmeit 1940^11-től folyamatosan megtagadták. (Az utóbbiak összes felszerelését zár alá helyezték, amit a keresztény vállalkozók rendkívül alacsony áron kaphattak meg.) A miskolci pénzügyigazgatóság az előírások szerint vonta be az italmérési engedélyeket (a nagyobb éttermek italmérését, némi türelmi időt adva, szintén korlátozták); a trafikengedélyek nagy részét, valamint az izraelita kocsmárosok, vendéglősök és kávésok dohányárusítási jogát megszüntették, a kegytárgyárusítást sem engedélyezték számukra; s a bazárosok búcsúkon való árusítását is tiltották.

10 A városban lakó birtokosok, a helyi cégek, a hitközség, valamint a vallási egyletek földjeit és más ingatlanait állami tulajdonba vették, s készítették elő azok keresztények közötti kiosztását.

11 Mindezek következtében az 1940-es évek elejétől számos kereskedelmi és iparvállalat szüntette be a működését, ami a lakosság, illetve egy sor szakma ellátási nehézségeit mélyítette el. (Ezért kérte többször az ipartestület és a kamara olyan izraelita üzletek: pl. ipari textiláru- vagy vaskereskedések fenntartását, amelyek megfelelő raktárakkal ellátva, csaknem kizárólagos szállítói voltak a helyi textil-, valamint fémiparnak.)

12 A gazdasági diszkrimináció mellett a miskolci zsidóság nagy múltú politikaiközéleti szerepét is elvesztette. Az 1939. évi IV. törvénycikk hatályba lépése előtt - a Magyar Élet c. szélsőjobboldali lap adatai szerint - a város törvényhatósági bizottságának 47 virilis tagja közül 28 (60%), míg a 47 választott tag közül 14 (30%) volt izraelita származású. Többen örökös tagok, ketten hivataluk alapján növelték a zsidóság képviseletét. (A 248 virilis választó kb. %-e tartozott ehhez a felekezethez.) Rajtuk kívül a városnál mintegy 30 izraelita tisztviselő teljesített szolgálatot, ami szintén jelzi, hogy az évtized végéig megőrizték közvetlen és közvetett befolyásukat a település vezető testületeiben, illetve irányításában.

13 A zsidótörvények után viszont a virilis névjegyzékekből több mint 150 főt töröltek (ahol ezáltal csak néhányan maradtak), s a csökkentett létszá9 Csíki: i. m. 285. skk. 10 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. (Iratok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárból.) I. füzet Vál. Dobrossy István. Budapest, 1994. 35-36, Csíki: i. m. 288. skk. 11 Dokumentumok... 25-32. 12 Pl. Dokumentumok... 70-71. 13 Magyar Élet 1939. augusztus 23, október 11. 337