A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SPÓNER Péter: 42 nap a világ körül. Hadifogság Kelet-Szibériában 1918-1921

gyár hadifogoly helyzete még sokkal rosszabb, mint a többieké, mert hazánk a háború folytán rettenetes helyzetbe került. Kormányaink nem támaszkodhatnak egy egészséges közvéleményre, nem szilárdak, társadalmunk ezekre nem igazán számíthat." - Céljuk természetesen a hazajutás volt, de ezt is reálisan értékelték. - „Ez az ügy otthon azelőtt lelkiismeretlen hivatalnokok kezében volt, ránk nézve az eredmény semmi ... Támogatnunk kell őket azzal, hogy mi már itt állunk össze és mi is akarjuk előmozdítani érdekeinket." A Szibériában rekedt magyar hadifoglyok hazajutását, illetve annak előmozdítását, ahogy azt a hadifoglyok érzékelték, nem segítették elő a hazai változások sem. A hadifogolyügyeket a háború négy éve alatt kizárólag Bécsben intézték, így a központi hatalmak összeomlása után kialakult helyzet a magyar hivatalos szerveket teljesen tájékozatlanul érte. Gyakorlatilag az új helyzetre sem az apparátusát tekintve, sem koncepcionálisan, nem utolsósorban anyagilag sem voltak a magyar hatóságok felkészülve. A hadügyminisztériumban és a külügyminisztériumban 1918 novemberében alakultak meg a hadifogoly ügyosztályok, de az első hónapokban meglehetősen alacsony hatásfokkal dolgoztak, amely több okra vezethető vissza. E kérdés rendezése a Monarchia felbomlása utáni Magyarországon háttérbe szorult. A zavaros belpolitikai viszonyok, majd a Tanácsköztársaság hónapjai egyaránt hátrányosan befolyásolták a kérdés megoldását. Tovább rontotta a hadifoglyok hazajutásának esélyeit a békekötés elhúzódása, illetve az antanthatalmak e kérdésekben tanúsított passzivitása. Az antant képviselői, élükön a Clemanceau által irányított francia delegációval, addig nem is voltak hajlandóak a szibériai magyarok sorsáról tárgyalni, amíg Magyarország nem írja alá az antant által diktált békefeltételeket. A magyar politikusok tárgyalási pozícióit tovább rontotta az az elhibázott lépés, hogy a belgrádi egyezmény

16 megkötése után az akkori magyar kormány egyoldalúan kötelezte magát arra, hogy elengedi az ország területén fogva tartott antant országbeli hadifoglyokat. Az egyedüli eredmény az a Bernbe küldött magyar misszió volt, amelyen keresztül hírekhez lehetett jutni a kintlévő magyarokról. Sokáig ez volt az egyedüli kapcsolat a szibériai hadifoglyokkal.

17 A Tanácsköztársaság bukása, majd az azt követő hónapok belpolitikai eseményei után, 1919 őszén került ismét a közvélemény érdeklődésének a homlokterébe annak a még mindig több százezres nagyságrendű tömegnek a sorsa, akik továbbra is Szibériában raboskodtak. Az érdeklődést csak fokozta, hogy ekkorra gyakorlatilag már csak az ázsiai orosz területeken voltak magyar hadifoglyok. A korabeli, így a miskolci újságok - különös tekintettel a Miskolczi Naplóra - hasábjain egyre gyakrabban olvashatunk olyan leveleket vagy levélrészleteket, melyek szibériai hadifoglyoktól érkeztek, és a szörnyű szibériai állapotok leírása mellett a hozzátartozók, az itthoni magyarság segítségéért könyörögnek. Nem célunk ezen levelek részletes ismertetése, de a hangulatuk, a belőlük áradó reménytelenség és kétségbeesés érzékeltetése miatt az egyikből mégis idéznénk. A 16 1918. november 13-án Belgrádban az antanthatalmak részéről a francia keleti hadsereg parancsnoka, Henrys tábornok és a szerb hadsereg főparancsnoka, Zivojin Misic vajda katonai konvenciót írt alá a magyar kormányképviselőjével, LinderBélával. OrmosM, 1984. 60. 17 A korabeli körülmények között ez is előrelépés volt, hiszen a postai összeköttetés alig-alig működött. A szibériai hadifoglyokkal kétféleképpen lehetett összeköttetést teremteni, illetve megpróbálni azt. Vagy a Magyar Vöröskereszt külön e célra kibocsátott levelezőlapján, vagy a "Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalon" keresztül lehetett zárt levélcsomagot eljuttatni. Ez utóbbi nem is került postahivatalba, így valamivel biztonságosabb volt. Csomagot is lehetett küldeni maximum 5 kilogrammig, de ezek csak a legritkább esetben érkeztek meg és akkor is legtöbbször hiányosan. Miskolcon a Nagykorona utca 13. szám alatt működött "Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal". Miskolczi Napló, 1920. január 23. 319