A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SPÓNER Péter: 42 nap a világ körül. Hadifogság Kelet-Szibériában 1918-1921

Alapvető változást hozott a szovjet hatalomátvétel után kialakult helyzet. Az új hatalom legfontosabb céljai között szerepelt az egykori cári birodalom fő tartópilléreinek a szétverése, köztük is az elsők között a hadsereg átalakítása. A cári hadsereg felszámolása, illetve az új bolsevik hatalom hadifoglyokkal szembeni magatartása gyökeres változást eredményezett a hadifoglyok életében. Egyrészt kikerültek a katonai igazgatás fennhatósága alól, amely gyakorlatilag a központi ellátásuk teljes megszűnését eredményezte, másrészt a bolsevik vezetés a hatalomra kerülése utáni hetekben egyszerűen szabadoknak nyilvánította a hadifoglyokat, egyben az ellátásukkal kapcsolatos bármilyen feladatot elhárított magától. A gyakorlatban ez azonban csak elméleti szabadságot jelentett, elsősorban attól függően, hogy a hadifoglyok a hatalmas ország mely területén voltak elhelyezve, illetve legalább ennyire fontos volt, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő anarchiában hogyan viszonyult hozzájuk a helyi hatalom, elfogadta-e a szovjet vezetés hadifoglyokat elengedő határozatát. Az európai orosz területekről a következő hónapokban a legtöbb magyar hadifogolynak sikerült hazajutnia, de a tanulmányunk által vizsgált Kelet-Szibériában elhelyezett hadifoglyok számára az elkövetkező évek csak fokozott testi-lelki szenvedéseket hoztak. A szovjetek hatalomra kerülése és a háborúból való kilépésük bejelentése után megkezdődtek a béketárgyalások a központi hatalmakkal, melyeknek egyik fontos kérdése a hadifoglyok helyzetének végleges rendezése volt. Első lépésként 1918. február 10-én a felek megállapodtak a betegek és az 55 évesnél idősebb foglyok kicseréléséről. A hadifoglyok leggyorsabb és teljes körű cseréjéről a márciusban Breszt-Litovszkban

8 megkötött békében intézkedtek, melyben a kicserélésen túl az aláírók kötelezték magukat arra, hogy a hadifoglyok gondozására felállított bizottságokat kölcsönösen be kell engedniük országaikba. A Monarchia ilyen bizottságokat küldött ki, és hadifogolysegélyező központokat szervezett Pétervárott, Moszkvában és Kijevben, melyek feladata volt a foglyok hazajutásának a megszervezése és koordinálása is. A tervek szerint hasonló bizottságnak kellett volna megkezdenie munkáját Szibériában is, de az időközben a birodalom keleti részén fellángoló polgárháború ezt megakadályozta.

9 Ez az esemény nemcsak a hadifoglyok hazajutását akadályozta meg, de annak a lehetőségétől is megfosztotta a Monarchia hadifoglyokkal foglalkozó hivatalait, hogy egyáltalán felmérjék a szibériai hadifogolytáborokban elhelyezett katonák számát, illetve hogy közvetlenül segélyeket juttathassanak el hozzájuk. A Szibériában rekedt hadifoglyok hazajutását tehát 1918-tól két tényező gátolta. Egyrészt a fentebb említett polgárháború miatt a hazajutás a szárazföldi útvonalon lehetetlenné vált, másrészt, tekintettel arra, hogy még javában zajlott az első világháború, az antanthatalmak számára sem volt kívánatos, hogy az itt fogva tartott több százezres hadifogolytömegek visszatérjenek anyaországaikba. 1918 nyarára gyakorlatilag egész Szibéria a főként francia támogatást élvező ún. cseh légió, a Kolcsak által irányított fehér csapatok, illetve a nyár folyamán partra szálló japán és amerikai csapatok ellenőrzése alá került. A csehek tartották kezükben a szibériai vasút legfontosabb csomópontjait, a japánok és amerikaiak pedig a távol-keleti kikötőket. Az antant támogatásával megalakult az ún. „szibériai ideiglenes kormány", amely természetesen magára nézve nem tartotta 8 A békét március 3-án írta alá a Szokolnyikov vezette szovjet küldöttség. Galántai J., 1988. 438. 9 A breszt-litovszki egyezmény, illetve a szovjetek hadifoglyokkal szembeni pozitív hozzáállásának következményeként az európai orosz területekről a magyar hadifoglyok jelentős részének sikerült hazajutnia 1918 végére. A kiküldött bizottságok mindaddig folytatták munkájukat, amíg a budapesti szovjet megbízottakat az antant utasítására le nem tartóztatták, amire a szovjetek hasonló lépéssel válaszoltak és ezzel gyakorlatilag véget ért a hadifoglyok kölcsönös kicserélésének folyamata. A megváltozott helyzetben a hadifoglyok további hazahozatala hosszú hónapokra lekerült a napirendről. 317