A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

GYULAI Éva: A miskolci Miskolci Csulyak. Miskolci Csulyak István miskolci működése (1612-1616)

Boldog, ezért örvend itteni otthonom is. Örvendésre való rektort, jobbat, te talán lelsz, Kollégám maga lesz üdvös, hinni merem. így hát légy velem elnéző, veled az leszek én is, Fortuna kísérjen áldóbban utadon. Ez a vers talán az első (vagy az egyetlen?) a magyar irodalomban, amely a szent miskolci gyülekezetet (Miscolcia sancta cohors) énekli meg. A költemény, mint tudós paptársának szóló köszönet, hogy előző szolgálatát elvállalta, nem nélkülözi a római irodalom reminiszcenciáit, hiszen Vergilius I. eclogájából vett, a bukolikus derűt kifejező deus nobis haec otia fecit és non equidem invideo olyan toposzok, amelyek a két prédikátor közös műveltségére és közös szolgálatára utalnak. Az antikvitásból vett Spárta toposz szintén a két prédikátor közös művét, sorsát, kötelességét, a prédikátori szolgálatot, a reformáció ügyét, az ezekért vállalt lemondó és terhes áldozatot jelentheti. De allúzió lehet a pásztori költészet és Csulyak miskolci pásztori működésének (quo pastore) összecsengése is. Miskolci Csulyak Miskolcon született, többnyire alkalmi, vagy a személyességet, alkalomszerűséget hordozó költeményei között talán a legkedvesebb az, amely abból az alkalomból keletkezett 1616-ban, „Midőn Miskolcról Zomborba rákokat küldtem apósomnak, Szikszai Györgynek. A Miskolccal határos Szirmáról származó rákokat küldi el alkalmi költemény kíséretében a Hegyalján élő zombori lelkésztársának és apósának (különben ugyanez a környékre jellemző vízi állat szerepel a Szirmayak késő középkori eredetű címerében is).

30 Cum Miscolcino Zomborinum Cancros Soceri meo misissem. Georgio Szixovio Accipe quos tellus genuit Sirmensia Cancros, Clare Socer, generi rustica dona tui. Et siste hem, ni Turcaferox, vei perfidus Haido, Praesentem nobis, Teuqe Tuosque, vetent. Auratos, piscesque citae bona, fercula Szinvae, Ilicet accipies, cum meus hospes eris. Det Deus ut Cancri sapiant, sic auguror, ori, Tu bene cum gnatis et Catherina vale. (Vedd eme rákot, amelyet a szirmai föld nemz, Drága ipám, falusi meglepetésem ez itt. Ó, de vigyázz, nehogy orv hajdú vagy vad török tiltsa: Itt légy újra velünk, gyermekeid, magad is. Gyors Szinvának arany halait kapod asztalon étkül, Nyomban, amint nálunk, vendégségbe' leszel. Adná Isten, a rákot élvezné is az ajkad, Ég a Tiéiddel, drága Katádat is óvd.) Nem lehet, hogy ne jusson eszünkbe, majd negyedfél évszázaddal azelőtt, hogy egy magyar költő, azt a pillanatot, „amint elfut a Szinva-patak" a magyar irodalom részévé tette, egy kis tréfás alkalmi vers már belopta ezt a folyócskát a költészet földrajzáGyulaiÉ., 1996a. 19. 241