A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BENCSIK János: Konfliktushelyzetek az aszú és a tokaji értékesítése körül

találták magukat azokkal a szállítókkal, akik álnok módjára vitték saját, nem TokajHegyalján termett boraikat „tokajiként" exportra. Ma úgy tűnik, hogy a nagy szállítók, akik érdekeltek, sőt érintettek voltak a konfliktusban, folyamatosan jelentkeztek sérelmükkel a felsőbb hatóságoknál. Miután a vármegyénél (Zemplén) nem sikerült bajukra orvosságot lelni, továbbvitték panaszaikat, fel egészen a királyi hivatalig. Ezt a vitát akarta végképp lezárni az 1737-es királyi rendelet.

16 Nos, ez a királyi rendelet kettős célt szolgált, éspedig egyfelől körülhatárolta a 18. század első harmadáig kialakult és az érintett tulajdonosok által elfogadott ismérvek alapján Tokaj-Hegyalj át. Másfelől rendelkezett a kereskedés módozatairól, mindenekelőtt az eredetvédelemről gondoskodott. Eszerint csak és kizárólag fa gönczi hordókba^

1 tárolt és szárazföldi szállításra előkészített „tokaji" bort egy erre a célra rendelt és készítetett hordósütő vassal bilyogozzák le! Az idézett rendelet emellett a következő kérdéseket is érintette: 1. A kereskedők személye: „... az országban tartózkodó zsidó, görög, örmény és arnót (albán) együttesen tiltassék el... bármely borral való kereskedéstől Felső-Magyarországon (...) ellenben Lengyelországban élő zsidóknak, akik országunk lakóinak és kereskedőinek faktorai lennének. .. a fent említett borok megvétele és kivitele engedtessék meg." Külön rendelkezik javukra a Kascher Wein (kóser bor) készítéséről. 2. „.. .ezen túl a hegyaljai borokat valódi gönczi hordókba öntsék." 3. „.. .a tiszántúli borok a régi és bevett szokás szerint, bármely címen és kifogás alatt és az ország bármely lakosa által (hozatnak is be) a Hegyalja vidékére... Gyertyaszentelő Boldogaszszony ünnepe napja előtt elkobzás büntetése mellett elvétetnek..." 4. „Zemplén vármegyei tállyai, golopi, rátkai, mádi, zombori, ondi, tarcali, keresztúri, kisfaludi, szegi, bényei, vámosújfalui, tolcsvai, liszkai, zsadányi, olaszi, pataki, újhelyi, kistoronyi... az Abaúj vm-i szántói és horváti... borok, minden gyanúsítás elhárítása végett egy és ugyanazon pecséttel és pedig a hordó oldalára nyomva pecsételjék meg bizonyos személyek, akiket megbíznak ezzel a feladattal..." 5. „.. .aszúszőlőből készült borokat csinálni... a Hegyalján szőlőt birtoklónak szabad." 6. „.. .külső szőlőhegyről származó aszúszőlőt a Hegyalja vidékére senki ne hozzon be..." 7. „...új szőlőket a Hegyalja vidékén ezentúl ne telepítsenek a vármegye tudtán és beleegyezésén ki vül..." Úgy tűnik, ezzel sikerült rendezni a „tokaji" bor sorsát. Biztosíthatták a „tokaji" piaci helyzetét, monopol státuszát. Ettől kezdve könnyen felismerhetővé lett a csaló, a hamis bor, s hihetnők nem fordul elő több panasz. De nem így volt, további panaszokról tudunk. Ezeknek a témája ismét és újra a „tokaji" bor privilegizált helyzetének megőrzése. Első ilyen utalás az olaszliszkai főbíró levelében található. E levélben utal a hegyaljai mezővárosok és települések közös fellépésére, melyet az országszerte megindult nemesi szervezkedéssel párosítva terjesztenének az új király, II. Lipót elé. Nem ismerjük, hogy az évtizedekig elmaradó országgyűlés folytatásaként 1790-ben összeült rendek elé került-e a térség szándékát tartalmazó beadvány. De lássuk, mire törekedtek 1790-ben az érdekelt helységek szőlő- és bortermelői. 1. „.. .a lengyelországi kereskedő úton lévő harmincadok lejjebb való szállítását" kérik. 2. a viszont eladó kereskedőknek „szabad légyen eladni a föllebb igérő Kereskedőknek való aszú szőlő bornak eladásátul el ne tiltasson!" 3. „Akár-mi néven nevezendő kereskedőknek az igaz Hegy allyai szőlő hegyeken kívül aszú szőlőket behozni és Hegy allyai Borokat hamisítani szabad ne légyen." E királyi rendelet közölve Tokaj-Hegyalja XXI. füzetben (szerk.: BencsikJ.) Gönczi hordó mértéke: 135,5 1. 590