A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

UJVÁRY Zoltán: Foglalkozásának fő tárgya az istenáldotta nép Edvi Illés Pál néprajzi írásai

Iván-napi tűzrakást és más szokást, hiedelmet, amely a nemzeti karakter megrajzolásához fontos. Leírja a Luca-ostor készítését. Erről nem tesz említést a néprajzi irodalom. A legények Luca napján ostor fonásába kezdenek. Mindennap tesznek rajta egy műveletet karácsony estig. Akkor az ostorral a falun végig „durrogtatnak". A Luca-ostor „hatos szer a boszorkányok ellen". A Gyermekek' játékaik és más mulatságok c. témakörben nemcsak a gyermekek játékairól ad rövid ismertetést, hanem itt említi meg a farsangi, fonóházi játékokat és mulatságokat. A fonóban „pipáznak, beszélgetnek, meséznek, tréfákat űznek. Itt olvashatnak ... Istóriák, Argirusról, Stilfridről, Markalfról... itt találni Rontó Pált, a' Hármas Históriát... itt hallani találós meséket, köznépi danákat... és sok paraszti tréfákat". A gyűjtési, feldolgozási iránymutatójában Edvi Illés Pál néhány fontosnak tartott tárgyi néprajzi kérdésre is felhívja a figyelmet. így szól a gazdálkodás, a termények, ételital és viselet nemzeti karakterre utaló vonásairól. Edvi Illés Pál célirányos kutatásra és a tematikus feldolgozásra példát ad. Észrevette azt is - szól róla -, hogy vannak olyan „danák, amelyek nem tiszta fülekbe valók". Bizonyára nem véletlenül utal rá. Ezek is árnyalják a köznép ismeretanyagát. Edvi Illés Pál tanulmánya a magyar folklór, néprajz tudománytörténetében kiemelkedő jelentőségű. Elsősorban azért, mert szinte az egész magyar népi kultúrára tárgyira és szellemire egyaránt - tekint, felismerve azt, hogy a magyar népi műveltséget, a nemzeti karakter jellemző jegyeit a nép hagyományainak összességében kell keresni és vizsgálni. Ösztönösen ráérzett arra, hogy a köznép (jobbágy, paraszt, kézműves) alkotja a nemzetet, s ha azt akarjuk tudni, hogy mi a magyar, akkor figyelmünknek erre kell irányulni, mert csak így kaphatunk hiteles képet a magyarságot jellemző jegyekről. Edvi Illés Pál tanulmányának megjelentetését követően is számos cikkben közölte néprajzi megfigyeléseit. Nem beszélhetünk egy-egy téma részletes feldolgozásáról, de azok a példák, amelyeket röviden vagy részletesebben bemutat, hitelesek és fontos adalékul szolgálnak a 19. századi népi kultúra vizsgálatához. Több olyan cikket írt, amely az ünnepekről, azokhoz kapcsolódó szokásokról szól. Lelkészi érzelemmel meditál a vasárnap eredetéről, a vallási és népéletben való fontosságáról. Érdekességként említi meg, hogy hazánkban egyetlen helységnévben sem szerepel vasárnap, ellenben szombat és más köznap számos helynévben előfordul. A vasárnapot az emberek a hetedik napként tisztelik. A hetes szám a népek hagyományában megkülönböztetett számként szerepel. A hetedik napra helyezett vasárnapot a keresztények mindig nagy tiszteletben tartották. Szent István vasárnapra dologtiltást rendelt el: „ha valaki ezen a napon vonós marhákkal dolgozik, attól ökrei vétessenek el és áruk osztassék ki a szegényeknek". A Vasárnapi Újság hasábjain a nagy egyházi ünnepekről - húsvét, pünkösd, karácsony - elmélkedik, történeti adatokat, népszokásokat említ. Húsvét kapcsán főleg a tojásról, a tojásfestésről ír. A tojást az élet jelképének tekinti: Arisztotelészt idézi: „Mind, ami él, tojásból kél". A piros tojás készítésének az eredetét a kereszténység előtti időkre vezeti vissza. A pogány népek a tavasz kezdetekor színes tojásokkal kedveskedtek egymásnak. A színes tojás a keresztényeknél is tavaszi ünnephez kapcsolódik. Ez az ünnep Krisztus feltámadásának az örömünnepe. A hosszú böjt után tojás is fogyasztható és „ örömszínre megföstve s kicifrázva " ifjú szerelmesek egymásnak adják és gyermekeket ajándékoznak meg vele. A karácsony ünnepéről hosszasabban értekezik. Néprajzi szempontból a karácsonyi pulykaevés szokása érdemel figyelmet. Az írásból kitűnik, hogy a magyarok karácsonyesti ételei között a pulyka nem szerepelt. Erről Edvi Illés a spanyolok nemzeti szokásáról beszél. Madridban karácsonykor minden háznál pulykasült van az ünnepi aszta577