A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

UJVÁRY Zoltán: Foglalkozásának fő tárgya az istenáldotta nép Edvi Illés Pál néprajzi írásai

Ion. A sült pulyka nem sok idő múltán a múlt század második felében a magyar polgárok karácsonyi vacsorájának is hagyományos étele lett. Egy kisebb cikkben foglalkozik a farsanggal. A farsang minden európai népnél a házasodas, a szórakozás időszaka mind a köznépnél, mind az úri rendben levőknél. A mulatság különösen farsang végére - a magyaroknál húshagyókeddre - jellemző. Ekkor álarcos, lármás utcai felvonulásokat tartanak, tivornyáznak, esznek, isznak az emberek. A nem keresztények szinte borzadva nézik az európai népek farsangi szokásait. Ide kapcsolódóan Edvi Illés egy „korábbi időkből" való adomát említ: „A párisi török követ, ki látván Parisban a Carnevalt, és az utána következett hamvazó szerdai ceremóniát, így írt haza Konstantinápolyba egy barátjának: Van az évnek egy bizonyos része, midőn a franciáknak elmegy az eszök; és néhány hét múlva, egy arra rendelt napon, port hintenek a fejökre, mely által eszöket ismét szerencsésen visszanyerik " Népmonda nyomán a Vas megyei két Mesteri nevű falu nevének eredetét magyarázza. Bemutatja a szőlővel, gyümölcsfákkal gazdagon telepített tájat, a Ság hegyet, amelyen sziklabarlangban egy remete tanyázott, akiről Vas Pál lyukjának nevezték el. A hegy tetején az ormon körben egy téglaépítésű fal romjai láthatók. Erről „ a nép szájában az a monda van elterjedve, hogy oda Vak Béla (uraik. 1131-1141) akart régenten mulatókastélyt építeni". A munkálatokhoz német mestereket hívatott. Az építés elkezdése után röviddel a király Fehérvárról odalátogatott. Úgy tapasztalta, hogy a hely megközelítése nehéz, a munkát abbahagyatta. A kőműveseknek azonban ígérete szerint a Ság hegy alatt birtokot adományozott. A munkások főnökét Meistemek hívták. Róla nevezték el azt a falut, amelyet a német kőművesek alapítottak Meisterdorfhsk. Az alapítók utódai elmagyarosodtak, a falu neve Mesteri lett. Később közelben egy másik falu is létesült, így az egyik Felsőmesteri, a másik Alsómesteri nevet kapta. A német lakosok magyarrá váltak. A régi matrikulákban német nevek szerepelnek, de Edvi Illés idejében már magyarra fordított családnevek (Hoferból Udvardi, Königből Király stb.) ismeretesek. Hasonlóan faluismertetést ad Zalaistvándról. A Zala folyó menti mintegy 700 lélekszámú község lakossága földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Nagycsaládi közösségben élnek. Az „ életmodor ősrégi pátriarchai". A családfő - nem mindig a legidősebb férfi - vezeti, irányítja a ház népét, a munkát. A falu lakosai becsületesek, tisztességesek, egymást segítik a mezei munkákban, építkezésben és egyéb közös feladat végzésében. Mindnyájan vallásosak, buzgón járnak a templomba, gyermekeik szorgalmasan tanulnak. Házasságkötés egymás között történik, a legények más faluból nem nősülnek, így az egész falu lakossága egymással rokonságban áll. Nagy és népes lakodalmat tartanak, amely vasárnap kezdődik és kedden végződik. Zalaistvánd ideális faluként jelenik meg az olvasó előtt, s a vidéki élet romantikáját sugallják a következő hangulatos sorok: „Reggelenként a csordás a teheneket trombitával hívja ki a legelőre, a kondás pedig az ő sertésállatainak a fülébe kürtölni szokott". Edvi Illés Pál, Nemesdömölk lelkésze Kemenesalja népét figyelve így ír: „egyházi hivatalban megőszült író lévén, természetes dolog, hogy minden tárgyat és eseményt észrevétlenül papos szemüvegen is szoktam nézdelni". Amikor a népi, nemzeti jelleget mutató hagyományok megőrzésére hívja fel a figyelmet, a károsnak vélt szokások ellen hadakozik. így pl. felfigyelt arra, hogy a szülők gyermeküknek a keresztelés alkalmával rendszerint négy-öt, de gyakran tíz pár komát hívnak. Ezt rendkívül rossz szokásnak tartja. Ilyen sok keresztszülőt a gyermek nem tart számon, nem is ismeri meg őket. Elegendő lenne egy-két koma, aki támogatásban tudná részesíteni a gyermeket, ha arra annak szüksége van. A nagy keresztelő a sok komával súlyosan megterheli anyagilag a szülőket. Fölösleges és értelmetlen az olyan kiadás, amely a lakomázást és a tivornyázást 578