A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

UJVÁRY Zoltán: Foglalkozásának fő tárgya az istenáldotta nép Edvi Illés Pál néprajzi írásai

(szlovák, német, ruszin, szerb stb.) való hasonlítás alapján egy-egy tulajdonságra vonatkozóan jellemez. Egy másik szerző - Kovácsóczy Ádám - ugyancsak a Tudományos Gyűjteményben terjedelmes cikkben értekezik a magyarságról. írásának címe jelzi azt a problémát, ami az akkori szemléletet meghatározta: Mi az oka, hogy a' Külföldiek, és Hazánkban lakó Idegenek többnyire balul ítélnek a' Magyar Nemzetről (1882. IX. k.). Tényként írja, hogy más népek a magyart „ idomtalan, faragatlan, tudatlan, vad nemzetnek" tekintik. Az ehhez hasonló vélemények a 19. század elején szinte általánosak. Nem véletlen tehát, hogy Edvi Illés Pált is foglalkoztatta ez a kérdés és a harmincas évek közepén ő is választ igyekezett keresni arra, hogy valójában hogyan és miképpen jellemezhető a magyar nép. Olyan művet kell írni a magyarságról, amely számos szempont alapján megállapítja, hogy mi a magyar, mi tekinthető egyértelműen magyarnak, milyen jellemző jegyek azok, amelyek csak a magyar népnél ismeretesek, mert „ a' nemzetiség leírásában csak az jöhet tekintetbe, a' mi valóban eredetileg magyar és nemzeti". Az ilyen munka nem alapulhat etnográfiai szemléleten, „ mert az ethnographia ugy rajzolja a' népet, valamint azt találja, minden divatozó szokásaival és tulajdonival; azzal semmit nem gondolván, ha eredetiek e' azok avagy kölcsönzőitek, egyedüli sajátsága e' a' nemzetnek, vagy közösek más többiekkel is." Ebből nem csak az tűnik ki, hogy az etnográfia a 19. század első felében nem azonos a későbbi, mai jelentéstartalommal, hanem az is, hogy Edvi Illés Pál már világosan felismerte az etnikai sajátosságok - mai gyakran használt terminológia szerint az etnikus specifikumok - vizsgálatának és meghatározásának szükségességét. Felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzeti vonásokat a „középnél" kell keresni, mert „ a' nemzetiség leg épebben " ott maradt fenn. A vizsgálathoz Edvi Illés Pál olyan kérdéscsoportokat állított fel, amelyeknek a szempontjaival évtizedekkel, majdcsak nem száz évvel megelőzte a kérdőíves néprajzi kutatást. (Hasonló szempontokat a XIX. században Greguss Ágost adott a népköltészet gyűjtésére való felhívásban.) Melyek azok a kérdéskörök, amelyeket Edvi Illés Pál a gyűjtőknek és a nemzetkarakterről készítendő munka megírójának ajánlva fontosnak tekint? A nyelvet veszi elsőként. Nem nyelvészeti a szempont, hanem folklorisztikai: példabeszédek, közmondások, szólások vizsgálata. E körbe tartozónak veszi a népdalokat is. A példabeszédekre Dugonicsot említi, megjegyezve, hogy a két kötet anyagának a fele nem magyar. Ajánlja Szirmay könyvét, a Hungária in parabolis-t A népdalokkal kapcsolatban sajnálkozva írja, hogy a népdalok „ óhajtott gyűjteménye még mindeddig hiányzik nálunk". Dicsérőleg utal az angolokra, akik már kinyomtatták dalaikat. Az e körbe tartozó anyagról a nyelvvel összefüggésben írja: „ ebben fekszik nemzetiségünk legnagyobb ereje ". Á folklór területére tartozó témákat három csoportba sorolja. A Nép-innepek cím alatt néhány, magyarnak tekintett jellegzetes alkalmat említ: aratáskor a kalászkoszorú átadása; bíróválasztás; bihari leányvásár; Balázs- és Gergely-járás. Ez utóbbihoz közli a diákok kántáló versét. Néhány „nevezetesebb szokást" sorol fel: a toborzásról, verbunkról jó leírást nyújt. Mint sokan mások jóval később is, magyar eredetű táncnak tekinti a verbunkost. (Réthei Prikkel Marián magyarság táncairól írt munkájának egyébként gazdag irodalmában nem szerepel.) További példák: mészárosok öreglegény választása; tyúkverő; halotti tor és paszita. Úgy véli, az utóbbi kettő „alig igazi nemzetiek". A Babonák cím alatt számos hiedelmet, szokást, hiedelemalakot sorol fel és ajánl figyelembe, ír a boszorkányokról, a garabonciás diákról, temetési szokásokról, hiedelmekről, az aprószenteki korbácsolásról, említi a nagypénteki mosdást, a húsvéti öntözést, a Szent 576