A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

zeledvén mind egyértelműbben, a legcsekélyebb fenntartás nélkül - a bandában való cséplést.

48 A cséplőgépet kiszolgáló paraszti munkaszervezeti forma az ún. társasmunkákból fejlődött ki, jóllehet maga a munkafeladat teljesen új volt,

49 több szempontból is: - egy mechanikai szerkezet diktálta a munkatempót, amihez minden munkásnak külön-külön és a részmunkákat összehangolva a banda egészének folyamatosan alkalmazkodnia kellett; csak egyszerre lehetett pl. pihenőidőt közbeiktatni, vagy gondoskodni kellett az éppen pihenő személy teljes értékű helyettesítéséről; - a „szakiparosnak" számító, a bandához amúgy sem tartozó gépész teendőit figyelmen kívül hagyva is voltak a részfeladatok között addig nem létező „szakmunkák" (pl. etetés), s voltak a korábbi munkaeljárásokkal lényegileg azonosak (kévék viliázása, szalma- és törekhordás, kazalrakás), el kellett tehát dönteni, hogy mindezek azonos értékű, egymással felcserélhető munkafajták-e, vagy bizonyos feladatokat specialistára bízva „szakmunkaként" lehet elismerni; - a gép üzemben tartása s a vele végzett munka folyamatos veszélyt jelentett, s ehhez egyrészt alkalmazkodniuk kellett a „kiszolgálóinak", másrészt el kellett fogadniuk, hogy a balesetveszélynek leginkább kitett munkakörökben (kévevágó, etető) „pihenőidőt" célszerű biztosítani, míg a munkacsapat többi tagjának csupán annyi a kedvezménye, hogy szabályozott rendben egymás között váltogathatja a munkafajtákat. A cséplőgép „veszélyes üzem" voltát egy, a 19. század vége óta országszerte ismert új stílusú ballada is segített ébren tartani. ° Ennek ellenére - s a valóban bekövetkezett kéve vágó balesetek ellenére - a munkaszervezet 20. századi módosulásáról nem tudunk. Az valószínűsíthető tehát, hogy a ballada keletkezésének idejére: az 1880-as évekre - azaz: amikor a tüzesgépet a peremeken még nem is használták! - véglegessé, azaz „hagyományossá" szilárdult a munkaszervezet. Azt persze alaposabban is elemezni kell, hogy a cséplőgéphasználat „másnapján" kialakult, a magyar nyelvterület egészén egységesnek látszó munkaszervezet létrejöttében milyen szerepük volt - általában és falvanként - a gépészek Javaslatainak", s mert a gépész munkaadói, tehát hatalmi helyzetben volt, a személyével összekapcsolódó „diktátumoknak". Ha azt igazolná is ez az elemzés, hogy a cséplőgépet kiszolgáló munkaszervezeti formát nem a parasztok alakították ki, elfogadták csupán a gépészek racionális javaslatát, a cséplőgépnek a hagyományos gazdálkodásba szerveződése akkor is vitathatatlan lenne. Gyűjtési tapasztalataim szerint a mai 60-80 évesek, ifjú koruk mezőgazdasági munkáira emlékezve nem különböztetik meg „gépi munkaként" a cséplést a paraszti életre jellemzőnek tekintett „kézi munkától": nem érzékelik s emlékezéseikben nem érzékeltetik a földművesmunka egésze és a gép kiszolgálása közötti minőségi különbséget - a gépesítést a téesz-időkhöz kapcsolják.

51 Ami félreérthetetlen kifejezője a cséplőgép és munkaszervezete „parasztivá" válásának! 2. A gépi munka elfogadásának - úgy tűnik - elsődleges feltétele volt a közvélekedést formáló paraszti közösségekben, hogy azt „szép" és ,jó", ne csupán embert kímélő, a munkaidőt megrövidítő munkatevékenységként lehessen elismerni: 48 L. Túri K., 1931, Bárth 1, 1976, Gelencsér 1, 1978, Nagy G., 1989 - és majd' az összes földművelés-tanulmány. 49 Balassa I. (1989: 50) a palócok földművelése kapcsán, de általános érvénnyel hangsúlyozta, hogy a cséplőgép volt „az első olyan komplikált és nagy teljesítményű gép, mellyel a magyar parasztság kapcsolatba került," indult el a gépesítés útján, melynek eredményeként mára az aratás, a cséplés, a magtisztítás egy ember vezette gép egyszerre végzett feladata lett. Oly módon szabta meg már a cséplőgép is az időt és az elvégzendő munkát, hogy egyetlen részfeladatot sem lehetett halogatni és a legkisebb hiba is balesettel fenyegetett. 50 Krizái, 1968:229-250. 51 Vö. Szilágyi M, 1998. 471