A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

A néprajzi publikációkból az egymásmellettiségnek, a „régi" továbbélésének az alábbi - kisebb vagy nagyobb mértékben helytálló - okai következtethetőek ki: 1. Az „új" eszköz vagy gép beszerzése vagyonosság-függő volt:

24 a parasztok közül azok tudtak beruházni, akik tehetősebbek voltak, tehát meg tudták fizetni a viszonylag drága - az önellátás eszményéhez igazodás kényszerének engedelmeskedő paraszt számára nagyon drága!

25 - gyári készítményt, piaci árut. A „régi" eljáráshoz ezek szerint a kevésbé tehetősek kényszerűségből ragaszkodtak - minél szegényebbek voltak, annál inkább.

26 Az aligha cáfolható, hogy az újítások kezdeményezői a nagygazdák és a középparasztok voltak - általában. Néhány kutatói megfigyelés viszont további megfontolást és részletesebb igazolást kíván: - A módos parasztok, ha a „polgárias" eszmények felé tájékozódtak is, mégiscsak parasztok maradtak, következésképpen a drága pénzen megvásárolt „új" eszköz mellett természetesen megtartották a „régit".

27 A parasztos felfogás szerint ui. minden olyan tárgy, eszköz, amelyik használható — használandó is: vétek lenne kidobni.

28 Nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb parasztgazdaságokban (is) huzamosan megmaradtak az „új" mellett a „régi" eszközök - esetleg funkciómegoszlás alakult ki közöttük. - Ha a „drága" eszközöket (legalábbis egy részüket: a kevésbé bonyolult szerkezeteket, leggyakrabban az ekekapát) házilag barkácsolt vagy kisipari műhelyekben elkéléseire alapozott) leírását. - Viszont: a Palócvidéken (Balassa /., 1989: 48-49) a járgányos cséplőszekrényt, a tüzesgépet és a benzinmotoros cséplőgépet a két világháború között egyidejűleg használták; az Aggtelek közeli Trizsben 1918-ban született parasztember csak hallotta emlegetni a kézicsép és a hajtógép használatát, a nagyapja által a 20. század elején beszerzett lovas géppel, valamint a '20-as évek vége felé egy időben megjelent tüzes géppe\ és benzinmotor hajtotta géppel pedig maga is dolgozott (Bajor Nagy 1978: 107-108); a Börzsöny vidékén - Ikvai N. (1977: 188) így rögzítette - feltűnően késői: I. világháború utáni volt mind a járgányos cséplő, mind a tüzesgép megjelenése, traktorral pedig csak a II. világháború után hajtatták a cséplőgépet. 24 Néhány példa a tehetősség és az eszközbeszerzés összefüggésére: Nóvák L., 1980: 284. (Alsónémedi - „a nagyobb gazdák" a századfordulón kezdtek vásárolni Kühne- és Hoffmann-féle 13-14 soros vetőgépeket, szélesebb körben azonban csak az 1930-as évektől alkalmazzák); Ikvai N, 1985: 231. (Tápió-vidék - az I. világháború után a nagygazdák kezdték a gépi vetést); Zsúpos Z, 1987: 30. (Esztár - „vetőgépet az 1910-es években vett egy-két nagygazda"); Nagy Gy., 1989: 376. (Doboz - 1945-ig „mindössze kb. 10 vetőgép volt"; „a 8-10 holdas embereknek a fele még 1945-ben is kézzel vetett"); Bellon T.-Hagymási S., 1992: 341. (Túrkeve - félvas ekét századunkban is használtak, „elsősorban kisparaszti gazdaságokban. Gyári vasekéket eleinte csak néhány nagygazda szerzett be, sőt némelyiknél még kettős ekét is találunk"); Palkó A.-Zsigmond J., 1998: 34. (Magyaró - az 1930-as években előbb a gazdakör szerzett be vetőgépet, majd „évek múltán már 3-4 nagyobb gazda is vásárolt") 25 Az ilyen értelmű „drágasság" kényszerítette ki a közös - gyakran szövetkezeti - eszköz- és gépvásárlást, illetve az egyénileg vagy közösen vásárolt gépek bérbe adását (leggyakrabban persze a ledolgozással való fizetést!). A közös vásárlás már csak azért is feltűnő, mert országszerte szentenciaként („Közös lónak túros a háta") szokták megfogalmazni, hogy inkább hátrányai vannak, mint előnyei a közös eszközhasználatnak. - A közös vásárlásra és a bérbeadásra 1. Varga Gy. (1985a: 189. skk.) értékelését, valamint a lokális adatokat, pl: Balassa /., 1989: 30, 62. (Palócföld - vetőgép, ekekapa); Madár I., 1993: 93. (Sárrétudvari - garét 'vetőgép'); Molnári, 1971: 373, 388. (Tápé - vetőgép, cséplőgép); Varga Gy., 1985b: 326-327. (Báránd - a magtisztító gépek, a triőrök kölcsönkérése „bevett szokás" volt) 26 A sarlós aratást vagy a kézicséppel való cséplést azok alkalmazták tovább - erre is utalni szoktak a leírások - akiknek annyira kevés gabonájuk termett, hogy így is boldogultak vele. - L. pl.: Nyárády M., 1930: 86. (Ramocsaháza); Vajkai A., 1959: 54. (Bakony vidéke). 27 A „megtartás" nem bizonyítja persze a faeke tényleges használatát, csak a „selejtezés" elhúzódását, ha pl. Bellon T. (1973: 130) karcagi adatközlője gyermekkorában, a 19. század végén, az utolsó kettőt-hármat egy nagygazda udvarának sarkában látta. 28 Ez a felfogás fejeződik ki pl. abban, amit Varga Gy., (1972: 333) figyelt meg: a gőzgépek elterjedésével a lovas cséplőszekrények kimentek ugyan a divatból, „a járgányokat azonban még megtartották, mert velük más gazdasági gépeket is lehetett hajtani (szecskavágó, daráló, kukoricamorzsoló stb.)". 467