A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

szített utánzatokkal helyettesítették, az „újítás" lényegesen kisebb beruházást kívánt, mivel a régebbi eszközökből kimentett hulladékanyagok beépültek az „új" szerkezetekbe. A gyáripar kínálta példa és a felismert szükséglet egyébként is nagymértékben felpezsdítette az újítókészséget mind a barkácsoló parasztokban, mind a paraszti igényeket kiszolgáló kisiparosokban: olyan „kisgépek" (illetve felettébb egyszerű, mégis a termelékenységet számottevően növelő kézi eszközök) is létrejöttek a 19. század vége óta a falusi-mezővárosi műhelyekben, melyeknek nem volt közvetlen előképe.

30 - Több megfigyelés, gyűjtői tapasztalat tanúskodik arról, hogy éppen a nem-módos parasztok - szegényparasztok inkább, mint agrárproletárok - a vállalkozás, a bérmunka lehetőségére számítva szereztek be egy-egy gépet. A szórórosta

31 pl. a lóval rendelkező „szegényemberek" vállalkozásait alapozta meg a 19. század második felében a még nyomtató Alföldön: a megtisztított gabona 1/40-1/80 részéért vállalkoztak a rostatulajdonosok az igen fáradságos és szélmentes időben nem is végezhető szórási helyettesítő munkára.

32 Az aratógép paraszti alkalmazásában kezdeményező szerepű alföldi mezővárosokban a mechanikus hajlandóságú kisparasztok, félig-paraszt ezermesterek azért vásároltak a 20. század elején s a két világháború között kévekötő aratógépet, hogy béraratást vállalhassanak.

33 - A paraszti vagyonosság gyakran kivagyiságban, magamutogatásban fejeződött ki, az „új" mezőgazdasági eszköz beszerzésének tehát nem feltétlenül gazdaságfejlesztési stratégia: a rentabilitás gondos mérlegelése volt a hátterében, hanem a presztízs kinyilváníthatásának eltökéltsége. Ami a vállalkozóitól jól megkülönböztethető parasztos életfelfogás jellemzője! Erre a mentális háttérre nagyobb figyelmet fordítva értjük meg igazán, hogy milyen tapasztalatok birtokában tartották szükségesnek a gazdasági szakírók már a századelőn, még inkább a két világháború között óvni a gazdákat a meggondolatlan gépvásárlásoktól. Csak olyan gépet szabad beszerezni - hangsúlyozták - amelyet az adott gazdaságban megfelelően ki lehet használni, s a felszabaduló munkaerő más munkákban jobban hasznosítható (figyelembe véve az esetenként 8-10 hónapos „állásidőt" és az erre az időszakra is érvényes amortizációt!); inkább javasolták tehát a szövetkezeti gépbeszerzést.

34 29 Adatok a házilag barkácsolt, illetve a helybeli bognár és/vagy kovács készítette ekekapára: Ikvai N., 1977: 178. (Börzsöny-vidék); Ikvai N, 1985: 203, 239. (Tápió-vidék); Bellon T., 1993: 215, 221-222. (Békéscsaba). 30 A paraszti újításokról-találmányokról összefoglalóan: Kosa L., 1969: 65-77. - Alighanem az ekegerendelyre szerelt kukoricavető-szerkezet készült a legtöbb változatban; összefoglalóan Balassa /., 1960 - lokális példák: Nagy Gy, 1963: 118. (Orosháza - Vásárhelyi-puszta); Nagy Gy., 1973: 456. (Vésztő); Bellon T., 1979: 96-97. (Nagykunság); Madár L, 1993: 94. (Sárrétudvari). 31 A szórórosta táji változatairól 1. Selmeczi Kovács A., 1988, 1991. 32 A Békés megyei Dobozon „idősebb emberek közül voltak olyanok, akik a rostálásból éltek. Szérűről szérűre mentek [...] Minden 40. véka az övé lett" {Nagy Gy., 1989: 393-394). Békésen köböljét egy literért rostálták {Márton L., 1983: 386). Kisújszálláson - a magam gyűjtési tapasztalata szerint - „nyolcvanadán" végezték a tisztítást. 33 L. Szilágyi M., 1994: 477-494. összefoglalását. 34 L. pl. Gruner L., (1932: 205-206) fejtegetését, aki szerint az 1920-as években - „sokszor lelketlen gépügynökök rábeszélése folytán" - 30-50 holdas gazdák vettek traktort, sőt cséplőgépet, így „megterhelték kis földjüket oly holt-leltártőkével, melyet az gyümölcsözővé tenni nem volt képes". S ez a meggondolatlan beruházás „hány kisgazdának vitte el lába alól a földjét, házát és földönfutóvá tette". Sass G., (1936: 6.) így érvelt a „felesleges" gépek ellen: „A haszon lehet csak az is, hogy valamilyen nehéz munka terhétől szabadítja meg a gazdát, de pénzbeli eredményeket csak akkor érhetünk el, ha a gép segítségével megtakarított időnket más munkával tudjuk hasznosítani." Farkas Á., (1944: 101) megfogalmazása szerint a „gépek, amelyek hosszú időn át használhatók, olcsóbban dolgoznak. Előfordulhat, hogy a gyenge kihasználás következtében a gépek használata annyira megdrágul, hogy a gépi munka drágább lesz, mint a kézi munka". - L. még Sporzon P., 1910 és Rothmeyer I., 1936 alapos költségszámításokat tartalmazó kézikönyveit. 468