A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

Elsősorban arra kell - most és a későbbiekben - választ keresnem/keresnünk, hogy: - miért indokolt a 19. század közepe - második fele óta zajló eszközváltások ellenére „hagyományosnak" tekinteni a parasztok gazdálkodását mindaddig,

19 amíg nem a paraszti lét alapjának, a földtulajdonnak államhatalmi elvitatásával - azaz: a téeszbe kényszerítéssel - kapcsolódott össze a földművelés technikai modernizálása;

20 - miért indokolt a „hagyományos földművelés" részeként bemutatni az „új" eszközökkel-gépekkel végzett munkaműveleteket, annak ellenére, hogy ezek az eszközök és gépek külön-külön és együttesen nem-paraszti tudást: a mechanizációhoz nélkülözhetetlen szakipari ismeretek legalább részleges elsajátítását feltételezték. Néhány - részben már elvégzett, ha a társadalmi összefüggések figyelembe vételét elemi követelménynek fogjuk fel, mégis inkább elvégzendő - néprajzi feladatról tehát konkrétabban és részletesebben: Folyamatos korszerűsödés: a „régi" és az „ új" egymásmellettisége A földművelés-leírások fontos tanulsága - utaltam már rá -, hogy a teljes(nek tűnő) eszközváltás

21 után még évtizedekig jellemző maradt a régies munkaeljárás. Illetve az egymást gyorsan követő újabb meg újabb szerkezetek, gépek szintén egymással párhuzamosan használatban maradtak: az „új" megoldású változat megjelenése után esetleg több évtizedes késéssel selejtezték ki a relatíve „régit". A faeke és a félvas eke pl. egyidejűleg is használatban lehetett a vasekével;

22 a járgányos cséplőszerkezetet több helyütt nem a tüzesgéppel cserélték le, hanem a benzinmotor hajtotta cséplőgép megjelenéséig használatban maradt,

23 miközben a nyomtatást vagy a kézicséppel való cséplést szintén alkalmazták, ha ez utóbbi módszerek mind szűkebb körre szorultak is vissza. 19 „A gyári szerkezetek és gépek megjelenése ellenére hagyományos maradt a paraszti gazdálkodás" tartalmú kutatói felfogást érdekesen szemléltetik az 1940-1941-ben keletkezett, de csak a közelmúltban publikált népnyelvi-néprajzi módszerű kismonográfiák (Költő Gy., 1994 - Biharkeresztes; É Kiss S., 1995 Hajdúhadház): a szerzők az akkor jellemző volt eszköz és munkamód leírására-lefényképezésére törekedtek, tehát a „hagyományhoz" tartozóként kezelték a vasekével, vasboronával vagy a cséplőgéppel végzett munkákat. 20 Most nem érinthető kérdés persze, hogy a kisgazdaságoknak - Magyarországon és néhány szomszéd országban a „háztájinak", Jugoszláviában a méreteiben korlátozott kisbirtoknak - a szocialista programú gépesítés-modernizáció árnyékában a közelmúlt 40-50 évben lezajlott eszközváltásai milyen mértékben tekinthetőek a paraszti hagyományból levezethetőnek és megérthetőnek. Néhány egészen új földmüvelés-dolgozat szerzője - a „hagyományos földművelésről" képet alkotván - azt is evidens néprajzi feladatnak tekinti, bár elméletileg nem indokolja, hogy ezeket az eszközváltásokat regisztrálja (I. pl. Kovács E., 1993 - Doroszló; Fodor F., 1992: 379-413 - Mórahalom; Fodor F, 1995: 247-297 - Csólyospálos). 21 A „részleges" és a „teljes" eszközváltás fogalmáról 1.: Varga Gy., 1972: 319. 22 Dömötör S., (1954: 159-160) úgy tapasztalta, hogy az 1950-es évek elején minden őrségi faluban volt „még legalább 8-10 darab faeke" [azaz: fagerendelyű, vasfejű eke]; esetleg már nem használatban. Azt is hozzátette, hogy „az öregebb emberek ma is szívesebben szántanak fagerendüs ekévd, mint vasekével". Vajkai A., (1959: 53) szerint a Bakonyban is használták az 1940-es évek elején az ilyen faekéket, „sőt egyesek jobbnak tartották a gyári tiszta vasekénél." - Takács L., (1976: 88-90.) Várong földmüveléséről szólva hangsúlyozta ugyan, hogy az ekék (más mezőgazdasági eszközökhöz képest) „gyors pusztulása természetesen megkönnyítette az új típusok gyorsabb átvételét', ám azt is tapasztalta, hogy az ún. repülő eke (a Vidats-ekék egyik változata), mely 1900-1905 körül kezdett terjedni, „szegényebb családoknál még 1945 után is megmaradt". Nagy Gy., (1989: 375) Dobozon, Bellon T., (1984: 555) Kecelen - olyan vidéken tehát, ahol a két világháború közt általánossá vált a vaseke - még látott néhány példányt a Vidats-ekéből. 23 Az ember hajtotta, a ló vontatta (járgányos) cséplőszekrény, a tüzesgép és a motoros cséplő egymást követő, de „régi" és az „új" hosszabb-rövidebb ideig eltartó párhuzamosságára 1. pl. Nyárády M., (1930: 99100) ramocsaházi, és Erdész S., (1974: 79) az egész Nyírségre vonatkoztatott (de sejthetőleg Nyárády megfigye466