A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

A kézzel készült kalendáriumok már a 15. századtól kezdve a hónapok fölé az azt jellemző munkajeleneteket festettek. Ezt az eljárásmódot a nyomtatott változatok is átvették metszett fejlécekkel. Magyar vonatkozásban jelentőségében kiemelkedik az ún. Nagyszombati Kalendárium, mely 1579-től kezdve 23 éven át jelent meg és ez idő alatt ábrázolásai csak kismértékben változtak. Ezzel a forrástípussal nagyon kell vigyázni, mert a nyomódúcok országhatárokat nem ismerve és tisztelve vándoroltak, ezért minden egyes kiadvánnyal szemben külön-külön kidolgozott forráskritikai módszert kell alkalmazni. A könyvek is tartalmazhatnak olyan metszeteket, melyeket jól lehet értékesíteni. Ilyen többek között Comenius, A. J: Orbis sensualium pictusa, melynek a nagy mester sárospataki tartózkodását figyelembe véve, különösen a magyar nyomóműhelyekben megjelent példányokban, hazai vonatkozásai is lehetnek. A 18. században, de a 19. században annál több olyan szakkönyv, folyóirat jelent meg nálunk is, melyek ábrázolásokat tartalmaznak, ezeknél elsősorban a származást kell vizsgálni. Elvétve a levéltári források is megőriztek mezőgazdaságra vonatkozó rajzokat. Nagyon értékesek azok, melyeket a határt bemutató térképek sarkában, mintegy díszítésképpen örökítettek meg egy-egy eszközt vagy jelenetet. Sajnos az ilyenekből is csak néhányat ismerek, de jövőben teljesebb átnézésükre érdemes a kutatás figyelmét ráirányítani. Ezeket mérnökök készítették, akik a helyi sajátosságokat feltételezhetően figyelembe vették. Akármilyen hihetetlenül hangzik, de a 19. század első negyedétől kezdve a vas- és acélgyárak árjegyzéke is jó forrásnak bizonyult. Ezek ugyanis pontosan felmérték az egyes vidékeken használt formákat, igényeket és ezt árjegyzékeikben pontosan ábrázolták. Ilyen a Josef Wathner-é, aki Grácban 1825-től kezdve azt rendszeresen kiadta. Ilyen a múlt század második felétől Mecenzéfen (Abaúj-Torna m.), Oravicán (Krassó-Szörény m.) Szentgotthárd (Vas m.) és az ország sok más pontján is megjelent. Ezekre csaknem teljes biztonsággal lehet támaszkodni, hiszen a gyárak érdeke volt a pontosság, mert csak úgy tudták készítményeiket értékesíteni. A századforduló táján nagy mennyiségben megjelent a néprajzban is a fénykép, de mivel a földmüvelés iránt ebben a korszakban kevés érdeklődés nyilvánult meg, ezért viszonylag kevés a felvétel is. Szerencsére egyes vidéki kutatók és „fotográfusok" sok jó felvételt készítettek (pl. Plohn József, Farkas Sándor, Sági János és mások), de egyre növekedett a néprajzi szakemberek által készített fényképek száma is. Az utóbbi fél évszázadban néprajzi filmeket is forgattak a földmüvelésről. Ezzel kapcsolatban elsősorban K. Kovács Lászlói kell említeni, aki az 1950-es években számos olyan filmet vett fel, mellyel sok minden fontos mozzanatot tudott megörökíteni (aratás sarlóval, kaszával, nyomtatás, szórás stb.). Ezek olyan munkafolyamatokat rögzítettek, melyeket napjainkban aligha lehet felvenni. De azért a jelenre is maradt sok lehetőség és ezzel a néprajzi filmeket forgató szakembereink élnek is. A fentiekben nem felsorolni, inkább csak jelezni akartam azokat a forráscsoportokat, melyeket megpróbáltam értékesíteni. Az egyes kategóriákban talán nem is mindig a legfontosabb munkákat említettem, de mindenesetre olyanokat, melyek azt jellemezték. Mivel a magyar földművelés szerszámkészletét és munkamódszerét egy közép-, illetve európai egységben kívántam elhelyezni, az összehasonlítás érdekében sok külföldi tanulmányt, könyvet is használtam. Ezek felkutatására több bibliográfiát hasznosítottam, de leginkább az Internationale Volkskundliche Bibliographie és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által kiadott Bibliographia Históriáé Rerum Rusticarum Internationalis (1960-tól) adataira támaszkodtam. Ezek alapján elsősorban az összefoglaló munkákat 448