A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

A továbbiakban azt mutatom be, hogy milyen forrásokat milyen módon használtam és milyen tudományok vonatkozó eredményeit igyekeztem munkámban hasznosítani. Tehát a saját szemüvegemen át nézem a forrásokat és nem kívülről, amint azt - nagyon helyesen - K. Kovács László (1948) tette, amikor nagyjából tanulmánya megjelenéséig áttekintette az addig megjelent irodalmat; Tálasi István (1955) felmérte, hogy mi minden történt a néprajz e szektorában és milyen munkálatok indultak meg az 1950-es évek elejétől kezdve. A két alapvető összefoglalás elsősorban a néprajz eredményeivel foglalkozik és kevésbé veszi figyelembe a társtudományok népi földműveléssel kapcsolatos utalásait, eredményeit. A néprajztudományban Györffy István nemcsak hangoztatta a történetiség fontosságát, hanem azt számos munkájában alkalmazta is. Tálasi István ezt még csak jobban megerősítette és eljutottunk odáig, hogy napjainkban a néprajzot a történeti tudományok között tartják számon, és ez a folyamat elsősorban a 20. század második felében erősödött meg. Ehhez járult az a törekvés is, hogy sokan dolgozunk ezen a területen olyanok, akik a más tudományszakok eredményeit is igyekeznek felhasználni. Mindez felfogásom szerint a néprajznak csak egy irányzatra, mely mellett más kiindulóponttal rendelkező és más módszerrel dolgozó irányzatok ugyancsak jelentős eredményeket érhetnek el. Az alábbiakban a magyar földművelés történeti-néprajzi kutatásának általam használt legfontosabb forrásait sorakoztatom fel, melynek során egy-egy csoportot inkább csak jelzésszerűen néhány munkával, illetve jellegzetes adatalappal mutatok be. Ezekhez más kutatóknál még ugyanazon téma esetében is különböző további csoportok kapcsolódhatnak. Természetszerűen nem tudok a szerzők közül mindenkire hivatkozni, akik e kutatási területen munkálkodnak, mert hála Istennek, ma már olyan szép számmal alkotnak, hogy valamennyiük felsorolása egy ilyen személyes vonatkozású beszámolóban aligha lehetséges; ezért szíves elnézésüket kérem. A FORRÁSOK A magyar szántóföldi földművelés történeti néprajzának áttekintéséhez sokféle forrást, feldolgozást, leszűrt eredményt használtam fel. A legrégibb korszakokban a régészet sietett segítségemre, de csak akkor, ha a szerszámok fémből, elsősorban vasból készültek. Ezeket az írott adatok egészítették ki, melyek általában nagyon szűkszavúak, éppen ezért a szavakat a nyelvtudomány, az etimológia módszerével kellett megvizsgálnom, hogy használható eredményhez jussak. Aló. század második felétől a levéltári forrásokjelentősen megszaporodnak és az összeírások sok mindent elárulnak a mezőgazdasági termelés mennyiségéről, kevesebbet annak módjáról. A 17. század második felétől már szórványosan felbukkannak a földműveléssel foglalkozó szakkönyvek, melyek a következő század végén szaporodnak meg, amikor az önálló munkák mellé egyre növekvő számban a folyóiratok is csatlakoznak. A sorban uttjfcónak említem az agrártörténeti feldolgozásokat és az 1920-as évektől a néprajzi feldolgozott, kiadott és kéziratos forrásokat, melyek száma igen jelentős, különösen, ha a néprajzi és nyelvjárási atlaszokat is hozzászámítom. A régészet A régészet korábbi szakaszában a művészettörténethez állott közel, ezért a mezőgazdasági és ipari termelés eszközeit, ha fel is tárta, de annak feldolgozására ritkán vál437