A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

lalkozott. Ez magyarázza azt, hogy a rendkívül nagy terjedelmű irodalomban csak elvétve találjuk egy-egy mezőgazdasági eszközlelet bemutatását, illetve annak a feldolgozását. Ezek ásatói és közreadói között a néprajz képviselőit vagy legalábbis e tudomány iránt érdeklődőket találunk. Ecsedi István (1931), Szabó Kálmán (1938), mint néprajzkutató ismert. Tőle származik az első nagyobb terjedelmű összefoglalás, melyben a földművelési eszközök nagyobb teret kaptak. Miután László Gyula (1944) felvetette annak lehetőségét, hogy a honfoglaló magyarság egy rétege földműveléssel is foglalkozott, e területen is megindult az alaposabb kutatás. Az eddigi leleteket leírással és rajzokkal Müller Róbert foglalta össze és értelmezte azokat nélkülözhetetlen munkájában: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késő vaskortól a törökkor végéig 1-2. Zalaegerszeg 1982. Ebben nemcsak több mint kétezer tárgyat sorol fel, hanem az egyes tárgyakat, eszközöket bemutatja, feldolgozza és összehasonlító irodalom segítségével el is helyezi Európában. Ez olyan kézikönyv, amilyet nem igen találunk más országokban. Mindenképpen érdemes lenne valamelyik világnyelvre lefordítani. Néhány jelentős, a régészeti korokra vonatkozó feldolgozás lehetővé teszi az öszszehasonlítást. Számunkra nagyon fontos Dovzsenok, V. J. (1961) kiváló könyve az óorosz földművelésről a legrégibb korszakoktól kezdve a 13. századig. Kirjanov, A. V. (1955, 1958) összefoglalásai a volgai bolgárok földműveléséről nélkülözhetetlenek. A Balkánon Bratanic, B. munkássága kiemelkedő ebben a vonatkozásban, továbbá a bolgároknál Vakarelski, Chr. írt a legtöbbet a földművelés kérdéséről. A lengyeleknél Podwinska Z. (1962) könyve nyújt sok segítséget, míg az egykori Csehszlovákia területén Beranova, M. (1957) bibliográfiája és könyve legjelentősebb. Ma már elmondhatjuk, hogy a kutatásnak nemzetközi folyóirata is van, a Tools and Tillage, mely Koppenhágábanjelenik meg. A régészethez csatlakozik két fontos tudományág, mely a magyar földművelés legrégibb korszakainak feltárásában sokat segített. Ezek bár nem tekintenek hosszú múltra vissza, már eddig is jelentős eredményeket értek el. Az archeozoológia magyarországi megindítása Hankó Béla (1937) nevéhez fűződik, de az ásatások állatcsont-maradványainak nagyméretű összegyűjtése és feldolgozása Bökönyi Sándor érdeme (1961, 1968, 1969), aki kimagasló eredményeket ért el. Ezen az úton indult el Matolcsi János (1973, 1975), aki csaknem egy évig tartó Szovjetunió-beli kutatóútján próbálta felderíteni a múzeumok raktáraiban azokat a régészeti állatcsontleleteket, melyek a honfoglalás előtti magyarsággal hozhatók kapcsolatba. Az archebotanika kibontakozásának nagy nehézsége, hogy ha az apró gabonaszemek meg is őrződtek pl. egy sírban vagy telephelyen, könnyen elkerülhették az ásató régész figyelmét. A magyarországi gabonamag-leletek feldolgozásában jelentős munkát végzett Tempir, Zdanek (1964), a Magyar Nemzeti Múzeum anyagának feldolgozásával. A Magyar Mezőgazdasági »zeum jól rendezett gyűjteménye is értékelésre került,

24 de még nagyon sok az eddig feldolgozatlan gyűjtemény. Ha a magyarok dél-orosz vonulási területén előkerült gabonamagvakat is megismerhetjük, akkor hozhat az összehasonlítás jelentős eredményeket a magyarság korai földművelésével kapcsolatban. Hartyányi B.-Nováki Gy.-Patay Á., 1968. 438