A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

HOFFMANN Tamás: A parasztház: a legrégibb és a legjobb (?)

változtak az elmúlt évezredekben, a természeti adottságokhoz való alkalmazkodás kényszere erősebbnek bizonyult a lakók nyelvi hovatartozásánál és etnikai származásánál. A parasztgazdaság a bronzkor óta családi üzem volt. A neolitikumban sok helyütt egy egész nemzetség (vagy legalább annak egyik ága) lakott egyetlen házban. Földjeiket családi rendszerben művelték ugyan, de kisegítették egymást. Családok szerint osztották el a javakat. Ennek a gyakorlatnak véget vetett a szántógazdaság. Amióta nem kertekben gazdálkodtak, hanem nagyobb földterületet véve birtokba, ekével törték fel parcelláikat, a paraszti szántógazdaság a családok kölcsönönös munkavégzésén alapult. Noha családonként elkülönülve gazdálkodtak, de néhány feladatot (például ha erdőirtással termőföldhöz akartak jutni) közösen oldottak meg A kollektív együttműködés nyomot hagyott az építkezéseken is. A kaláka a közelmúlt házépítési szokása az európai periférián.

2 Az épületek küllemét a gazdálkodók anyagi helyzete határozta meg. Többféle stratégiát érvényesítettek egyidejűleg. Nem mindenütt tekintették a házépítést a legfontosabb beruházásnak. Sok helyütt inkább öltözködtek és elhanyagolták házaik csinosítását. Erre már nem futotta tehetségükből, miközben lépést akartak tartani a divatváltozásokkal. Voltak továbbá, akik minden erejükkel a gazdálkodást igyekeztek tökéletesíteni, nem öltözködtek és épületállományuk rozzant viskókból állt. Ezek a parasztok ugyanakkor rendszerint igényesebb küllemű istállókat építettek, mint amilyen házakban laktak. Talán a legnagyobb lépést azok tették meg, akik veremépületekből felmenő falú házakba költöztek. Svájcban, Angliában, a Német síkságon ezt már a korai középkorban megtették, másutt későbbre halasztották a döntést. Mindamellett a prekapitalista társadalmakban a parasztok csak halogathatták, de meg nem kerülhették az építkezésekkel kapcsolatos áldozatokat. Egyes középkori - leszakadni nem akaró - csoportjaik történetesen szinte tüntettek azzal, hogy milyen sok erőfeszítést tettek. Közép-Európa keleti övezetében például veremházakból költöztek felmenő falú otthonaikba - korszakalkotó módon javítva lakásviszonyaikat. Skandinávia déli karéjában pedig az ipari civilizáció kibontakozásáig fenntartották azt a vaskori hagyományt, hogy az ólakat, tárlópincéket, szövőgunyhókat a veremházak mintájára tákolják össze. Hasonló állapotok uralkodtak a Fekete-tengertől északra húzódó sztyeppén. A történtekben a fő ok alighanem az volt, hogy voltaképpen az Elbától keletre már a periféria terült el, ahol a változások aránylag későn, a 13. században indultak meg, mert itt is növekedtek a népesség igényei, ők is fel akartak zárkózni sorstársaikhoz. Persze az építészeti hagyományok ezeken a tájakon is motiváltak. A népvándorlás kori sztyeppén történetesen a pásztorok sátrakban laktak, a parasztok veremépítményekben, az előkelőségek pedig házakban (nyaranta sátrakban). Kelet-Közép-Európában a változásokat felgyorsították azok a kereskedők és iparosok, akik a Keleti-tenger mellékétől a Kárpát-medencéig városokat alapítottak, vagy azok a parasztok, akik keletre költözve kijjebb tolták a falusi gazdálkodás övezethatárát. Lengyelországban legrégibb kereskedőházak (Danzig, Volin stb.) fatákolmányok voltak, alig különböztek a parasztok kunyhóitól. Ahol az ókori civilizációk befolyása érvényesült (például a Krím-félszigeten a görögöké, a Kárpát-medencében a rómaiaké), a kereskedők 2 Bielenstein, 1907/1-1918/11.; Blomkviszt, 1956.; Brunskill, 1987

2

.; Burnett, 1978.; Chierici, 1921; Demangeon, 1927. 1-3., 87-114.; Fehring, 1978/a.; Fehring, 1978/b.; Fevrier, 1978. 208-74.; FilipettiTrotereau, 1979.; Foville, de., 1894.; Hausbau, 1982.; Hausbau, 1985.; Hausbau, 1988.; Hekker-Poel, van der 1967.; Hunziker, 1907.; Hurst, 1969/a. 258-70.; Meitzen, 1895—1898/I-III.; Mercer, 1976.; Moufrin, 1965. 103-24.; Rapoport, 1972.; Raulin, 1964. 96-119.; Sch Sennhauser, 1979/VI.; Settia, 1984.; Smetanka, 1974.; Soeder, 1964.; Suttcliff, 1972. Terlau-Kaspar, 1985/III. 469-512.; Thomson, 1956.; Vareka, 1977.; VelterLamoth, 1977.; Wardperkins, 1984.; Whitehouse, 1973.; Yonekawa, 1977. 406