A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

HOFFMANN Tamás: A parasztház: a legrégibb és a legjobb (?)

lakóházait kő- vagy téglafalakkal építették, holott a parasztok veremépítményekben laktak. A tanyasi paraszt és a városi polgár építészeti kultúrája között sok emberöltőnyi különbség volt. A vidék felzárkózása tehát évszázadokba tellett és jobbára a középkorban kezdődött el. A Keleti-tenger és az Adriai-tenger közötti kelet-közép-európai övezetben, így a Kárpát-medencében ez az átalakulás a 13-14. században ment végbe. A sztyeppén (minél messzebb haladunk keleti irányba) változásokra egyre később került sor. A Volga mentén csak a 17-18. században kezdődött el a parasztok lakóépületeinek és lakáskultúrájának átalakítása. Dél-Ukrajna lakói vagy azok, akik a Duna alsó szakaszának síkságán éltek, csak az ipari forradalom hatásaként érzékelhető életszínvonalváltozások nyomán, azaz néhány emberöltővel ezelőtt kezdtek el kiköltözni a veremházakból. Jócskán megkéstek valamennyien. Úgyszintén az utolsók között, csak a 18-20. században változtattak lakásviszonyaikon és építészeti kultúrájukon a Balkán-félsziget parasztjai vagy pásztorai. Másrészt a lakáskultúra története azt bizonyítja, hogy az építkezési szokások periférikus helyzetét nemcsak geográfiai tényezők határozzák meg, hanem az építkező társadalom, hiszen az egyes rétegek életfeltételeit és maguk alakította környezeti kultúráját tekintve is. Az egykori barlanglakók szintén csak a modern világban változtattak lakáskultúrájukon. Őseik ugyanis idővel rájöttek arra, hogy milyen előnyök rejlenek a mediterrán mészkőmasszívumban található sok természetes üreg, barlang hasznosításában. Egy részüket már a prehistóriában lakták. Dél-Franciaországban vadászok, nyájaikat terelő pásztorok éltek a természettől felkínált lehetőséggel, később követték példájukat a földművesek is. Ott, ahol a középkorban kiirtva a tölgyerdőket, minden talpalatnyi helyre szőlőt telepítettek, még az ókorban is éltek természetes és mesterségesen vájt barlangokban. A szántó-vető parasztok egy része tehát troglodita volt, noha szomszédaik közül már sokan kőből építettek házakat. A kép tehát korántsem volt egyöntetű. A Kaukázustól a Közel-Keleten át a Mediterrán-medencéig mindenütt laktak emberek, kivált szerzetesrendekbe tömörült papok mesterséges barlanglakásokban. (Egyelőre tisztázatlan, hogy mióta számolhatunk a magyarországi barlanglakók mediterrán kapcsolataival.) Néhol (Fehér-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában) még ma is a természetes és mesterségesen vájt barlangokban lakók sokasága fogadja az idegent. A kontinens belsejében másként alakult a parasztok sorsa. A középkor életminőségének javulása mindenütt házépítésre késztette őket. A jobbágyság új fejezetet nyitott a környezeti kultúra krónikájában, a kortársak különféle épülettípusok keletkezéstörténetének lehettek tanúi. Az ekkor épített házak zöme faácsolat volt. A középkor paraszt lakásviszonyaiban beállott szerencsés kimenetelű változásoknak az erdők faállománya vallotta kárát. A parasztok, ha kultúrtájat alakítottak ki, nemcsak szántóföldekkel váltották fel a ligeteket vagy a sűrű erdőket, hanem utcát alkotó teleksoron álló lakóházakkal, falut telepítve, erdőt irtva, fából építették otthonaikat. Az európai hagyományos építkezési szokások típuspéldái FAÉPÜLET Paticsfalu épület Állványépület Réteges falú épület Cölöpépület Állványos (tartóoszlopos) épület Gerenda (blokk)épület tartóoszlopok nyílt alkalmazása gerendaépület deszkával fedve keresztfás épületek rovott gerendafalú épület gerendablokkok épülete Fachwerk oszlopnyalábos épület csapolt gerendafalu épület 407