A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

HOFFMANN Tamás: A parasztház: a legrégibb és a legjobb (?)

Később a civilizációk építkezési szokásainak terjedésével lehet magyarázni, mi lehet az oka annak, ha téglafalakkal helyettesítették a faszerkezeteket, illetve a földfalakat. További civilizációs befolyás érvényesült ott (elsősorban Közép- és Nyugat-Európában), ahol faragott kövekből építkeztek. Erre azonban csak a városokban került sor és ott, ahol a közelben kőbányák voltak, vagy a tengeri útvonalon - olcsón - szállították az építőanyagot, a kőfaragók nagy számban dolgoztak és kielégíthették az igényes, tehetős építtetők óhajait. Időtálló épületeket akartak emelni. Céljukat - középületeket építve - sikerült elérni. De aki tehette, annak magánélete is időtálló keretek közé került. Sokan a középkor óta már egymást váltó nemzedékeknek otthont adó lakóépületeket is tudhattak magukénak. (A gerendák dendrokronológiai vizsgálata nyomán csak Németországban közel félezer olyan - a 13. század óta emelt és természetesen többször átépített - házat tartanak nyilván, amelyben folyamatosan laktak.) Tartósabb építőanyagot választottak, ha jobb küllemű és nagyobb élettartamú házat akartak építeni. A maradandóságra törekvés közkeletű példája a templomépítészet. A fatemplomokat még a középkorban majdnem mindenhol lebontották és kő- vagy téglafalú kegyhelyeket emeltek. Ugyanez történt a városházák épületeivel. Minthogy a szilárd és tartós építőanyagok mindig is drágák voltak, a kő- vagy téglafalú építmény költséges beruházás, aránylag kevés településen dicsekedhettek el kőből vagy téglából magánerővel épített lakóházak látványával. A kisember anyagi helyzetére jellemző, hogy a falvakban még a templomokat is csak akkor építettek, ha a földesurak jelentős anyagi hozzájárulásukkal segítették népeiket, a parasztok ilyenkor - közmunkát végezvén - vettek részt az építkezésekben. Miközben megalkották az igények növekedésének megfelelő alkotásaikat, sikerrel kellett védekezniök az időjárás szélsőségei ellen. Eleinte (akárhogyan is igyekeztek) jószerével csak az alkalmazkodás bizonyítékait építették fel. Északnyugat-Európában, ahol a Golf-áram hatására sokat esik az eső, a bronzkor óta embert és állatot egyaránt befogadó családi házakat emeltek. „Minden egyetlen tető alatt" elvet alkalmazták. A Német síkságon több mint három évezrede olyan lakóházakat építenek, amelyek csarnokra emlékeztetnek, egyharmad részük az emberek lakása, kétharmad részükben pedig az állatok ólját alakították ki. A marhaállások között egy hosszanti folyosó vezet a ház tengelyében rakott tűzhelyhez. A füstöt alig háromszázötven év óta vezetik el - egy kürtőt építve a tűzhely fölé. A tűzhely mögött fal van, ez keresztezi a csarnokot, a fal mögött képezték ki - a füstmentes és a faltól melegített - hálókamrákat, illetve a szobát. A csarnokház előnye, hogy a parasztnak nem kellett gazdasági melléképületeket építeni. Ilyen házat az angolszász bevándorlók építettek először Angliában, mikor megszállták a kelták szigetét, majd egy évezred múlva, mikor az angolok megjelentek az Újvilágban, ezt az épülettípust terjesztették el csaknem az egész kontinensen. Később az a mód, ahogyan kialakították a konyháikat, visszakerült Európába - „amerikai konyha" néven, holott a rendszer innen került át az óceán másik partjára. Amikor prehistorikus lakóik, a vikingek csarnokházakat építettek fel Izlandon, vagy eljutottak Grönlandra, ott is ilyen épületben laktak. Egy másik irány a lakóházak építéstörténetében a gazdasággal, a vagyon felhalmozással és a szociális egyenlőtlenségek létrejöttével kapcsolatos. Ezeknek a tényezőknek a hatására nagyobb befogadóképességű, többnyire emeletes házakat építettek. A természethez való alkalmazkodás kényszere mindössze arra ösztönözte az embereket, hogy védekezzenek az időjárás ellen. A társadalom rétegzettségéből és a foglalkozási csoportok kialakulásának nyomán egyéb - építészettörténetileg értékelhető - következmények is előadódtak. A vidék egyszerű lakóit azonban ezek a tényezők még nem késztették 404